Az élesség,  a kidolgozás, a barnás tónusok finom átmenete, a hibátlan kompozíció, vagyis a képet alkotó emberek, tárgyak elhelyezése, harmóniája, a képkocka minden részének célszerű kihasználása. Azokban az időkben még nagyon kevesen fényképeztek.  Akik viszont  a kor eme modern ábrázolási technika úttörőivé váltak, igazi MESTEREK voltak.
Tehát a kamera csak alaposan felkészült fotográfusok kezébe került. Ezért lehet szinte valamennyi akkor készült fotográfiát remekműnek nevezni. Ismerjük be, - amikor mindenki fényképez - ugyanezt a tengernyi, általunk készített fotóról nem lehet elmondani.
A kezdet-kezdetén, amikor a fénnyel való írás – mert ugye a fotózást így is nevezzük, -  még nem  voltak ismeretesek azok  a sajátos módszerek, amelyek a későbbiek folyamán  kialakultak és a fényképezés fejlődését jelentették egészen napjainkig. A fotózás őskorában a – KÉPALKOTÁSNÁL - legközelebbi rokontól a festészettől kölcsönöztek induló tőkét. Például a beállított, merev műtermi  portrék nemcsak a kezdetleges fotótechnika rovására írhatók, hanem a festészetből átvett ábrázolási formák következménye is. Csak miután tökéletesedett a technika, a fotografálás utána fedezte fel, és tért a saját útjára. Ilyen a nem természetes fényforrások alkalmazása, a gyorsan mozgó dolgok megörökítésének lehetősége, a fotótechnikák (a kontraszt, a fotómontázs, a szendvics, a különféle effektusok) alkalmazása, és még sok minden más. A digitális technika pedig megaforradalmával felülmúlt minden elképzelést.
Napjainkban a digitális  fotótechnika, a számítógépes kidolgozás  adta forradalmi változásokat, lehetőségeket meg sem kisérelem felsorolni. Ennek ellenére  el vagyunk árasztva csapnivaló, semmitmondó, jellemtelen, jellegtelen, haszontalan, sokszor sajnos közlésre is kerülő fotóförmedvényekkel, MERT ÉSZ NÉLKÜL KATTOGTATUNK. E sorok írója élete nagy részét a fotózásnak szentelhette. Hivatásos fotósként, - milyen furcsa, hogy született technikai analfabéta vagyok, ráadásul félek a gépektől, -  mégis fényképezőGÉPPEL  kerestem a kenyérre valót. Számomra soha nem a technika műszaki FEJLETTSÉGE volt a fontos, hanem maga a képalkotás. Állítom a fényképezőgép csak egy eszköz, egy élettelen tárgy. A fotó lelkét a riporter adja.
A későbbiekben majd megtudjuk ki is a riporter. Természetesen  távol áll tőlem, hogy valakit lebeszéljek erről a csodálatos tevékenységről. Ellenkezőleg, segíteni akarok azoknak, akik  FELKÉSZÜLETLENÜL botorkálnak a fotózás mezején. A piacon mindenki talál a pénztárcájához méretezett, mindent tudó kamerát, így meg is ajándékozhatja magát és megismerkedhet a fotózás  örömével.
Az igényesebbje  SZERETETTEL veszi kezébe ezt a kis csodát és nemcsak kezelésének  módját sajátítja el. Szelektál, odafigyel, válogat. Ki tudja szűrni a sok  semmitmondó fotó közül az igazit, hogy a családi fotóalbumba csak az arra érdemes, valamit mondó fényképek kerüljenek. Ez méginkább érvényes akkor, ha ezeket a fotókat közlésre szánjuk.
Furcsa világunkban  a fotó a tükör szerepét átvállalva most is hűen tükrözi a valóságot. Jelenünkben arat az igénytelenség, és ez sajnos  sokszor ráfogható a fotó készítőjére is. Ezért a megjelenő lapokban, de máshol is gyakran találkozunk olyan fotókkal amelyek normális körülmények között a legszerényebb kritériumból készült rostán se mennének át. Mégis közlésre kerülnek. Sajnos alig akad kivétel. A lapok többsége a jelenlegi helyzetben nem képes eltartani egy fotóriportert se. Nem is lenne jó, ha egy ember töltené meg az újságot fotóival. Legyen a média egy fórum a neki dolgozó minden fényképező embernek a megmérettetésre.
Szándékom, hogy felhívjam néhány dologra mindannyiunk figyelmét, akik fotóikkal  próbáljuk még érdekesebbé, tartalmasabbá, hasznosabbá varázsolni a számukra elérhető fotót közlő médiumokat. Legyünk igényesebbek, és olvassunk el néhány sort a portré, a riportfotó, a táj, vagy a természet, a tárgyak fotózásáról. Ne gondoljuk, hogy a mindent tudó csodagépünk képessége elég a jó fotó elkészítéséhez. Az igazi, értékes fotónak LELKE van, de csak akkor, ha szívvel, szeretettel, hozzáértéssel közeledünk a témához. Távol áll tőlem, hogy bárkit kioktassak, mégcsak azt se állítom, hogy mindenben nekem van igazam. Amit viszont szeretnék elérni, azt igényességnek becézik.
A lapokban leggyakrabban portrékkal találkozunk. Ha jó portrét akarunk készíteni nagyon oda kell figyelni. Nemcsak azért, mert a lefényképezett embert nem illik, mondanám nem is szabad sértő, megalázó, vagy méltatlan helyzetben fotózni, hanem azért sem, mert ezzel magunkat is minősítjük. Szomorú, hogy lapjaink, kiadóink  ma sem szentelnek kellő figyelmet a fotónak és rendszeresen közölnek ismert személyiségekről is csapnivaló fotókat. Lelkük rajta.
Most pedig ismerkedjünk meg a fotózás egyik legigényesebb műfajával a portréval...
(folytatjuk)