A Titanic tragikus történetét az elsüllyedése óta eltelt hosszú idő ellenére mindenki ismeri, de a túlélők mentésében meghatározó szerepet játszó magyar orvos, az események idején világhírnévnek örvendő dr. Lengyel Árpád neve és élete azóta – Magyarországon és a világon is – évtizedekre feledésbe merült. A Titanic és a magyar doktor történetét a Carpathia hajó kapcsolja össze, amelynek orvosaként a magyar fiatalembernek meghatározó szerepe volt a szerencsétlenül járt Titanic utasainak mentésében. Ki volt ő? Hogyan került a Carpathiára? Hogyan folytatódott élete a hősies, önfeláldozó mentés után, ami igen fiatalon tette próbára? Mindez kiderül a könyvből, amely vázlatosan a 20. század elejének orvosi valóságát, a magyar mentőszolgálat fejlődését is bemutatja, hiszen dr. Lengyel Árpád itt is maradandót alkotott. 2012 áprilisában volt 100 éve, hogy a Titanic katasztrófája kapcsán a magyar orvos világszerte ismertté lett. Az idén 110 éve annak, hogy családok sora említi nevét hálával és szeretettel, hisz’ a túlélők leszármazottai is neki köszönhetik az életüket. Épp ideje, hogy hiteles forrásból, teljeskörűen megismerjük az életét.

Unokája, Völgyi Péterné dr. Reich Márta ragadott tollat tíz ével ezelőtt, és gyűjtötte össze a családi és történeti relikviákat, hogy nagyapjának méltó emléket állítva mutasson a világnak egy valódi hőstörténetet. Dr. Lengyel Árpád hagyatékát a lánya, Reich Ferencné sz. Lengyel Anna őrizte.
2001-ben bekövetkezett halála után lett ez a feladat az orvos unokájáé. Könyvet írt a nagyapjáról, kiállításokat szervezett, és még ma is rendszeresen tart előadásokat róla iskolás gyerekeknek, nyugdíjas klubokban, érdeklődőknek. Arról az emberről, aki többed-magával 705 Titanic-túlélőt mentett ki a jeges óceánból.
 
Unokája, Völgyi Péterné dr. Reich Márta.

- Kezdjük az elején: ki volt dr. Lengyel Árpád, hol született, hol praktizált?

Nagyapám 1886. március 19-én, Pilismaróton született, de elemi iskoláit és a gimnáziumi éveket már Budapesten végezte, mert a család ide költözött. 1904-ben kezdte tanulmányait a Magyar Királyi Tudományegyetem Orvostudományi Karán, és 1909-ben szerezte meg fül-orr-gégészorvosi diplomáját. Közben, még I. éves egyetemistaként, 1905-ben tagja lett a Budapesti Önkéntes Mentőegyesületnek (BÖME), ahol folyamatosan, egészen haláláig mentő-főtisztként dolgozott.  1909-től 1911-ig a Szent Rókus Kórház orvosa volt, majd 1912 márciusában a Carpathia hajóorvosa lett. Hazatérése után több állása is volt: Mária téri rendelőintézet, üzemorvos, iskolaorvos, utolsó éveiben a II. kerületi Kapás utcai Szakorvosi Rendelőintézet gégészetét vezette egészen haláláig. (Idén márciusban avattuk fel a rendelő falán emléktábláját.)
- Hogyan került a Carpathia hajóra?

1911-ben egy újsághirdetésben olvasott arról, hogy angolul beszélő magyar orvost keresnek a Carpathiára, a híres angol hajótársaság, a Cunard Line hajójára. Megpályázta ezt az állást, és a pályázatot 26 évesen ő nyerte meg. 1912. március 9-én foglalta el állását, amelyről a hajó visszatérése után lemondott.” A Fiumébe tartó, hosszú atlanti átkelés eseménytelennek látszott, egészen 1912. április 15-e kora hajnaláig.
Ekkor vészjósló üzenetet fogott a Carpathia rádiótávírásza. Fagyosan sötét, csillagfényes éjszaka borult az Atlanti-óceánra, amikor a falióra mutatója átlépte az éjfélt a Carpathia hajóhídján. Harold Thomas Cottam, a gőzös távírásza lejárt szolgálati ideje ellenére még a rádiós szobában tartózkodott. Az előző órákban egyre jobban szaporodó jégjelentéseket figyelte, amikor 0 óra 25 perckor döbbenetes üzenet hasított át az éteren: a Titanic távírászától, Jack Phillipstől érkezett kétségbeesett üzenet szerint az óceánjáró húsz perccel éjfél előtt jégheggyel ütközött, és süllyed. Cottam minden fáradtsága hirtelen elpárolgott, azonnal nyugtázta a  segélykérést, majd felpattant, és a hídra rohant a Titanic friss telegramjával. (Jack Phillips, aki a Titanic első osztályú rádiótávírásza volt, nem élte túl a katasztrófát, az óceánjáróval együtt süllyedt a mélybe.)

A megrökönyödött szolgálatos első tiszt először el sem akarta hinni a szörnyű hírt, és rákérdezett: - Biztos abban, Cottam, hogy nem értett félre valamit? Félreértésről azonban szó sem lehetett. Az első tiszt elsietett, és felébresztette Rostron kapitányt. A Carpathia ekkor éppen a Titanic-kal ellentétes irányba, délkelet felé tartott. Megállapították, hogy saját pozíciójukhoz képest kereken 58 tengeri mérföld (107,4 km) távolságra vannak a bajba jutott óceánjárótól. Rostron nem sokat habozott, azonnal kiadta a parancsot, hogy a Carpathia változtasson irányt, és induljon a Titanic mentésére. Riasztotta a pihenőidejüket töltő fűtőket, hogy szolgálatban lévő társaikkal együtt megkettőzött erővel fűtsék a kazánokat, a maximális sebesség mielőbbi eléréséhez. Lengyel doktort jelölték ki a túlélők fogadására.
 


- Miért rá esett a kapitány választása? Vajon szerepet játszott-e a döntésben az, hogy ő rendelkezett megfelelő tapasztalattal?

A Carpathián lévő három orvos – dr. Frank E. McGhee ír, dr. Vittorio Risicato olasz orvos és a nagyapám közül – neki volt egyedül mentős gyakorlata (akkor már 7. éve), így egyértelmű volt, hogy őt kérte fel Rostron kapitány a megmentettek elsődleges ellátására, a mentés irányítására. Rostron kapitány úgy döntött, hogy a túlélőket a vízvonalhoz legközelebb eső fedélközi bejáraton át emeljék a Carpathiára. A Carpathia személyzetének minden tagja tisztában volt azzal, hogy emberek százainak élete múlik azon, milyen gyorsan érnek a Titanic katasztrófájának helyszínére. Odalent, a gépházban mindenki segíteni akart. Azok a fűtők sem hagyták el a kazánházat, akiket megilletett volna már a pihenőidő. Az embereket valamilyen megmagyarázhatatlan erő szállta meg; a fűtők, mintha eszüket vesztették volna, olyan sebességgel lapátolták a szenet a kazánokba. Fenn, a hídon mindenki érezte, hogy a hajó egyre nagyobb sebességre gyorsul fel. Rostron kapitány utasítást küldött a konyhának, hogy kezdjenek forró levest és teát főzni, az utaskísérőknek pedig meghagyta, hogy készítsék elő az összes pokrócot és takarót, valamint szabadítsák fel a szalont a túlélők fogadására. Ebből látható, hogy ő sem tudta pontosan, mivel szembesülnek, amikor a helyszínre érnek.

- Mikor ért a helyszínre a Carpathia, és mikor lépett az első túlélő a fedélzetre?

1912. április 15-ére virradó éjjel 0 óra 25 perckor vették a Carpathián a Titanic jelzéseit, és azonnal –
irányt változtatva - a mentésre siettek. A távolság 58 tengeri mérföld volt (107,4 km) A kéményből vastag fekete füst és zsarátnokszikrák ezre tört a csillagos égbolt felé, a hajótest pedig remegett és nyögött a túlhajszolt sebességtől. A sebességmérő már elhagyta a 16 csomót, hamarosan 16,5, majd 17 csomóra kúszott fel a mutató. Odalent, a felszín alatt az alaposan felpörgetett két hajócsavar tépte-marta a jéghideg vizet; a koromsötét éjszakában vágtató Carpathia vastag, fehéren világító tajtékfelhőt húzott maga után.
Az első túlélő 4 óra 10 perckor  lépett a fedélzetre, az utolsó 8 óra 50-kor. A legutolsó túlélő, aki a Carpathia fedélzetére lépett, a Titanic másodtisztje, Charles Lightholler volt.

- A több órán át tartó mentés során hány embert sikerült megmenteni?

4 óra 40 perc volt a mentés időtartama, ezalatt 705 utast sikerült élve kimenteniük.



- Úgy tudom, vannak írásos dokumentumok, amelyekben nagyapja megírta a történteket még a New York felé vezető úton bátyjának, dr. Lengyel József ügyvédnek. Idézne ebből a levélből?

"Rettenetes volt nézni ezeket az embereket, az asszonyok sikoltoztak férjeik és gyermekeik után, akik a szemük láttára elvesztek, és itt-ott magányos gyerekek kerültek a hajónkra, akik szüleiket veszítették el. Szegényeket zokogó szívvel vigasztaltuk."

"Fél 10 órakor végeztünk a mentési munkával. Legutoljára négy fiatal tisztet vettünk fel, akik különböző csónakokat vezettek, de megvárták, amíg minden utas fenn van a hajón.”

„Az összes tiszt és mi, orvosok is átadtuk kabinjainkat a megmentetteknek, akik kb. 800-an vannak, és akik megtöltötték éjjel az éttermeket és a dohányzószobákat is. Az olasz doktor és én ruhástól a hajó előszobájában lévő padon aludtunk, és fogunk aludni csütörtökig, amikor New Yorkba érkezünk vissza, és kiszállítjuk a hajótörötteket. Sokan ruha nélkül érkeztek, azokat elláttuk ruhával. Egyik öltönyömet egy Daniel nevű New York-i bankárnak adtam kölcsön, mert csak hálókabátja volt.
„Nagyon szomorú az utunk visszafelé, mindenütt csak sírást és jajgatást hallani, és csoportonként adják le az utasok hozzátartozóiknak a sürgönyöket, amelyekben megmenekülésüket jelzik.”

Félárbócra eresztett zászlókkal tisztelgett New York a Carpathia hős személyzete előtt A hajó április 18-án este tíz óra öt perckor zuhogó esőben kötött ki New Yorkban, ahol hatalmas tömeg várta. A megérkezés sem volt mentes a tragikus jelenetektől, sokan csak ekkor szembesültek azzal, hogy elvesztették szeretteiket.
Amikor a gőzös kisiklott a Hudson folyón, díszkíséretként az amerikai haditengerészet két, fellobogózott korvettje fogta közre, majd valamennyi, a New York-i kikötőben állomásozó hajó félárbócra engedte lobogóját, és hajókürtjeit folyamatosan bőgetve tisztelgett a Carpathia hős legénysége előtt.



- Indulás előtt a New York Times interjút készített a magyar hajóorvossal. Lehet, hogy a nyomtatott interjút dr. Lengyel már nem olvashatta?

Nagyapám New Yorkban nem olvasta a New York Times-t, de később megkapta azt a számot, amiben benne volt a vele készített interjú, tehát olvashatta. Ma is megvan, de nagyon rossz állapotban, és sajnos helyrehozhatatlan.

- Kérem, idézzen néhány mondatot a cikkből!

„Az előző éjszaka sötét és ködös volt, de a katasztrófa éjszakáján nagyon tiszta, gyönyörű volt az idő. A kabinomból a fedélzetre jöttem Rostron kapitány hívására, aki a szörnyűség hírére minden segítő kezet a fedélzetre parancsolt, és az addig sötét hajót fényár borította el. Megtettük az előkészületeket minden lehetséges elsősegélyhelyzetre. A fedélközbe voltam beosztva, amelyik a befogadóhely volt. (…) Az emberek, akik az első mentőcsónakban ültek, annyira át voltak fagyva, hogy tehetetlen állapotban emeltük őket a fedélzetre a fedélzetmester székének segítségével. Néhányuknak kávét, másoknak konyakot, átmelegítő masszázst adtunk.”

„Bár orvos vagyok, aki hozzá van szokva szörnyű helyzetekhez és látványokhoz, minden képzeletet felülmúlt, amit láttam.”

„Néhányan estélyi ruhát viseltek, néhányan pizsamát, de mindannyian sokkos állapotban voltak, mint Mr. Robert Williams Daniel, egy philadelphiai bankár, Robert „dülöngélt” és félig felöltözve, ezért „adta neki [Robertnek] a saját öltönyömet”.

"Lengyel később elmondott beszédében kifejtette Robert állapotát, és azt írta, hogy „szakadt, piros hálóinget” viselt, és „továbbra is kitartott amellett, hogy orvos. Lengyel elmagyarázta. Nem akartam, hogy egy kolléga ruha nélkül maradjon, ezért odaadtam neki az enyémet. Amikor másnap beszéltem vele, nem emlékezett erre. Valószínűleg delíriumában helytelen szakmát adott nekem. Sokan sebesültek voltak, feltehetőleg ugrás közben szerezték a sérüléseket.

„Sok olyan gyereket mentettünk ki a mentőcsónakokból, akiknek nem voltak ott a szüleik. Négy esetben történt meg az, hogy a gyermekek és anyák külön mentőcsónakban menekültek meg, és akkor találtak egymásra, amikor egyesítettük a menekülteket a fedélzeten.

Találtunk négy férfit, akik 2-3 órát úsztak a jeges vízben (…) Bár ezek a férfiak automatikusan úsztak, és tartották ki a fejüket a felszín fölé, mentálisan eszméletlenné váltak attól a felismeréstől, hogy  megmenekültek. Amikor a fedélzetre emeltük őket, úgy tűntek, mintha halottak volnának. Levágtam róluk a ruháikat, és befektettem őket egy meleg luxuskabinba, ahol nagyjából 12 óra múltán tértek magukhoz.”

- Mi történt a Carpathia visszaérkezése után?

A Mentők Lapja 1912. áprilisi számában dr. Kovách Aladár, a mentőszolgálat igazgató főorvosa a következőket írta: „Megdöbbenéssel értesültünk a Titanic tragédiájáról, ugyanakkor büszkék vagyunk arra, hogy a Carpathián a mentés és a betegek körüli tisztnek legnagyobb részét hazánkfia és mentőorvos barátunk, a BÖME orvosa és kipróbált harcosa, dr. Lengyel Árpád végezte el.”
1912. október 9-én nagyapám megkapta a Liverpooli Hajótöröttek Emberbaráti Társaságának angol tiszti ezüstérmét és díszoklevelét a mentésben végzett kiemelkedő munkájáért, majd megkapta azt az aranyérmet is, amelyet a megmentett utasok hálából adományoztak a Carpathia valamennyi tisztjének.
-Kevesen tudják azt, hogy Rostron kapitány és a tisztikar első útja a fiumei kikötőből Budapestre vezetett. 1912. május 10-én a Carpathia legénysége és az MTK futballcsapata barátságos mérkőzést játszott,  amelynek teljes bevételét a Titanic árváinak ajánlották fel.
Ugyancsak május 10-én József főherceg és Auguszta hercegasszony audiencián fogadta a teljes tisztikart és a fogadást vacsora követte.

Dr. Lengyel Árpád 1912.május 17-én előadást tartott a Budapesti orvosi kaszinó rendkívüli ülésén, és beszámolt a sikeres mentésről. Ez a szöveg könyv formátumban is megjelent. Idézet az előadásból: „Immár egy hónapja múlt, hogy megrázta a földkerekséget az a borzalmas hír, hogy a világ legnagyobb hajója a White Star Line Társaság büszkesége, a tengerek királynője, a 45.000 tonnás Titanic - az elsüllyedhetetlennek tartott óceán-óriás - elsüllyedt és száz meg száz ember lelte halálát a tenger sós hullámai között. És bár ilyen hosszú idő telt el, még mindig nem tudja feledni az emberiség a katasztrófa irtózatosságát, és a mai napig is hátborzongató érzés fogja el az embert, ha rágondol annyi emberélet egyszerre való megsemmisülésére.
Leírhatatlan érzés vett rajtam erőt, amint április 15-én, vasárnapról hétfőre virradó éjjel összes honfitársaim közül elsőnek értesültem a baleset híréről. Csak az, aki utazott tengeren, csak az tudja elképzelni, hogy milyen gondolatokat szül az ilyen hír az óceán közepén, több napi távolságra a szárazföldtől, az elemek szeszélyére bízott ingó alkotmányon.

Sohasem fogom tudni elfelejteni azt a pillanatot, amidőn ébresztőm magából kikelve rohant szobámba, hogy felkeltsen, s bár még akkor ő maga sem tudta, hogy miről van szó, viselkedésével elárulta, hogy valami nagy balesetet sejt a Carpathia személyzetének éjjeli 1 óra tájban való mozgósításából.”
-Olvastam, hogy nagyapját nagyon megviselte a tragédia, ezért hazaérkezése után leszerelt, és  soha többé nem szállt tengerre.

- De úgy tudom egy másik tragédia is kihatott egész életére.

Nagyapám életének második tragédiája 1927 februárjában következett be, amikor hatéves kisfia torokgyíkban megbetegedett. Ez a betegség akkor gyógyíthatatlan volt, és a kisfiú még ebben a hónapban meg is halt. Édesanyámnak, aki akkor két és féléves volt, semmi emlékképe nem maradt a bátyjáról.
 


- Hogyan élt tovább Lengyel doktor?

1914-től 18-ig nagyapám katonaorvos volt. Egy mentővonaton szolgált, amelynek az volt a feladata, hogy a frontról a hátországba szállítsa a sebesült katonákat, és már útközben megkezdjék a gyógyítást a mielőbbi felépülés érdekében. A háborúban való szolgálatáért hét különböző kitüntetést kapott.

- Megmaradtak köszönőlevelek, amiket a nagyapja kapott a túlélőktől. Melyik volt a legérdekesebb levél, amit kapott, és kiktől kapott még levelet?

Három köszönőlevél van meg: a F. W. Wright Automobil cég egyik alkalmazottjáé – sajnos nem olvasható az aláírás, Robert W. Daniel bankáré, aki hálásan köszöni az öltönyt, és Sophie Hole New York-i fiatal lányé, akinek akkor még nőtlen nagyapám igen megtetszett.

- Kapott-e Lengyel doktor hivatalos állami kitüntetést a magyar államtól?

A Titanic túlélőinek mentésében játszott szerepe miatt nem. Az első világháború idején, amikor először a keleti fronton szolgált, majd 1915-től egy kórházvonat parancsnokává nevezték ki, több magas katonai kitüntetést is kapott, így többek között a Signum laudis arany fokozatával, valamint a Károly-kereszttel is kitüntették.

- Hogyan ismerkedett meg a feleségével, és hány gyermeke született?

1918 nyarán ismerkedett meg nagymamámmal, Berger Margittal, úgy tudom, Balatonfüreden. 1919. március 25-én összeházasodtak. Még ebben az évben, december 30-án megszületett kisfiúk, Bálintka, majd 1924. május 22-én kislányuk, Anna (Pannika), aki az édesanyám lett.
-Hogyan és mikor halt meg?
Nagyapám 1940. szeptember 8-án, vasárnap reggel nem ébredt fel többé. Álmában szívrohamot kapott, ami részben az átélt tragédiáknak, részben a megfeszített munkának volt köszönhető. Mindössze 54 évet élt. Érdemeire való tekintettel a főváros díszsírhelyet adományozott számára a Fiumei úti temetőben. A temetésén százak kísérték a koporsóját.

- Úgy tudom, négy évvel a halála után újabb tragédia érte a családot. Elmesélné ezt nekünk?

Nagymamám és anyu nagyapám halálával nehéz anyagi körülmények közé került. Nagymamám nem dolgozott, anyu gimnazista volt. Kapták az özvegyi nyugdíjat és az árvaellátást, de ebből nem tudtak megélni. Anyu 16 évesen otthagyta a gimnáziumot, és a Rókus Kórházban ápolónőnek, majd műtősnőnek tanult. Élete végéig műtősnőként dolgozott. 1944 novemberében nagymamám lement kenyérért, és soha többé nem tért vissza. Csak jóval később derült ki, hogy egy nyilas járőr elfogta. Valaki hozta a hírt, hogy az óbudai téglagyárnál, ami egy gyűjtőhely volt, még látták.
- Az ön szüleinek története is érdekes. Kérem, beszéljen erről is!
A szüleim nagyon korán, még diákkorukban megismerték egymást. A véletlen úgy hozta, hogy az anyut matematikából és latinból korrepetáló, 4 évvel idősebb diák, Reich Ferenc és anyu megszerették egymást, és 1944. május 2-án összeházasodtak. Apai nagyszüleim is hozzájuk költöztek, mivel őket kibombázták a lakásukból. 1945. március 30-án pedig én is megszülettem, és így lett ötfös a családunk.

-Ön már nem ismerhette a nagypapát, hiszen 1945-ben született. Azt, hogy a nagypapája orvos volt, már kiskorától tudta, a Titanicról és a hősies mentésről viszont csak 1962-ben, 16 évesen hallott először. Akkor jött az édesanyjához egy újságíró, és akkor került elő egy koffer is dr.Lengyel Árpád személyes tárgyaival. Ön azt is kiderítette, miért nem meséltek Önnek a hős nagypapájáról?

Nagyapám történetét azért ismertem meg elég későn – 16 évesen, mert az 50-es években, amikor kisgyerek voltam, veszélyes lett volna a fennálló Rákosi-rendszerben arról beszélni, hogy a nagyapám Amerikában járt, ott kitüntetést kapott. Ha valakiről kiderült, hogy bármely rokona Nyugaton volt, vagy ottani kapcsolatokkal rendelkezik, ezért komoly megtorlást, akár  börtönbüntetés is kaphatott az illető. A szüleim féltek, hogy esetleg az iskolában elmesélem a nagyapám történetét, és csak akkor mondták el nekem, amikor már kicsit szabadabb lett a légkör.

- Hogyan őrzi dr. Lengyel Árpád emlékét Magyarországon és külföldön?

Nagyapám emlékének őrzése sokáig az édesanyám feladata volt. Nála volt minden tárgy, cikk, dokumentum. Sajnos 1999-ben súlyos beteg lett, 2001 márciusában elhunyt. Kötelességemnek tartottam, hogy átvegyem a hagyaték gondozását, és fenntartsam nagyapám emlékét. Évente, a Titanic tragédiájának napján megkeresnek az újságírók, és megemlékezünk a történtekről. Több kiállításon is bemutattam a hagyatékot, ezek közül kettőt emelek ki: 2008-ban Pilismaróton készítettünk dr. Balogh Tamás hajótörténésszel egy emlékezetes, nagyon szép kiállítást a polgármesteri hivatal nagytermében, és ez alkalommal avattuk fel nagyapám emléktábláját is, amit a leégett szülői ház helyett a község orvosi rendelőjének falára tettünk. A másik kiállításra 2019-ben, a Mentőmúzeumban került sor. Ez bemutatta nagyapám életét és munkásságát, aminek nagy része a mentőszolgálathoz volt köthető. A kiállítás segítője dr. Debrődi Gábor, a Kresz Géza Mentőmúzeum igazgatója volt. A kiállítás bezárása után az egész anyagot elkérte a dunaújvárosi Intercisa  Múzeum, ott is egy hónapig volt látható.

- 2008 óta szülőfalujában, Pilismaróton, az orvosi rendelő falán elhelyezett emléktábla őrzi a Titanic tragédiája után a tengerre soha többé vissza nem tért hajóorvos emlékét. Úgy tudom, máshol is van még emléktáblája.

Igen, immár három emléktábla örökíti meg nagyapám nevét: a pilismaróti 2008 óta, 2015-ben a VIII. kerületi Önkormányzat tett emléktáblát a VIII. kerület, Rákóczi út 11. számú ház falára, ahol nagyapám és családja 1933-tól 1940-ig élt, később 1995-ig itt maradtak a szüleim is, és a legújabb, amit idén 2022 márciusában helyeztünk el a II. kerületi Önkormányzat, a Kapás utcai Rendelőintézet – nagyapám utolsó munkahelye – és a család nevében a rendelőintézet falán.

Ami engem illet, minden erőmmel azon vagyok, hogy nagyapám emléke fennmaradjon. Tanárként sok iskolában tartottam vetített képes előadást nagyapámról, jártam nyugdíjas klubokban, művelődési házakban Budapesten és vidéken, tartottam előadást egykori munkahelyén, a Kapás utcai rendelőben, kiállítás-megnyitókon, könyvtárakban, múzeumokban, gyakorlatilag 10 és 90 éves kor között sok-sok embernek. Remélem, ezzel hozzájárulok ahhoz, hogy nevével és történetével minél többen ismerkedjenek meg.

- Amikor Magyarországon volt a Titanic-kiállítás, és kiállították dr. Lengyel Árpád orvos tárgyait, ön akkor elsírta magát. Ezek a boldogság vagy a meghatódottság könnyei voltak attól, hogy egy hős, akiről nem volt szabad beszélni méltó helyre került. Mit érzett ön akkor? Le lehet ezt szavakkal írni?  

Úgy fogalmaznék, hogy nem lehet szavakban, mondatokban leírni. A Titanic-kiállítást nagyon sokan látták, és ez volt az első alkalom, hogy nagyapám relikviái bemutatásra kerültek. A kiállítás segítségével sokan megismerhették azt a hős, magyar orvost, aki a Titanic túlélőinek mentésében részt vett, és az életben maradásukért önfeláldozóan dolgozott.

- Dr. Lengyel Árpádot a Fiumei úti sírkertben temették el. Síremlékét Petneházy Zalán, egykori folyamőr hajóskapitány kezdeményezésére a magyar tengerésztársadalom összefogásával felújították, és 1982 szeptemberében, a Tengerészeti Világnapon megtartott ünnepségen avatták fel. Azóta minden évben, ezen a napon megemlékezést tartanak nagyapja sírjánál.

Igen, ezt a szép szokást azóta is megtartjuk minden év szeptemberének utolsó csütörtökjén. Kezdetben édesanyám, férjem és én vettünk részt ezen az ünnepségen, néha a lányom is, de anyu és a férjem halála óta – valamint lányom munkába állása óta – már csak én tudok kimenni a temetőbe. Szerencsére kijönnek a tengerészek is, a mentősök is, ők is koszorúznak, és 1998 óta minden évben ott van a Magyar Hajózási Technikum diákjai közül egy-egy osztály, akik így megismerkedhetnek a Titanic történetével és nagyapám munkásságával.

- 2004-ben a nemzetközi Titanic-kutatócsoport tagjai is felkeresték dr. Lengyel Árpád sírját, hogy leróják kegyeletüket a Carpathia egykori hajóorvosának emléke előtt. Mesélne erről?.

2004-ben Budapesten találkozott a Nemzetközi Titanic Társaság. Ezen a találkozón a férjemmel együtt én is részt vettem, és meghívtam a jelenlevőket, hogy másnap jöjjenek ki velünk a temetőbe. Kinn is voltak, és megkoszorúzták a sírt.

2012-ben, a Titanic tragédiájának 100. évfordulójára megjelent egy könyv, amit Ön írt dr.Balogh Tamással közösen. A címe: A Titanic árnyékában – egy magyar orvos élete. Lesz a könyvnek angol kiadása?
Dr. Balogh Tamással beszéltünk arról, hogy jó lenne újra kiadni a könyvet, mert szerintünk van rá igény, és szeretnénk esetleg angolul is kiadni, de ennek nagyon komoly anyagi vonatkozásai vannak, és ez nehezíti a megjelentetést.

- A Titanic túlélői közül néhányan szintén írtak könyvet az általuk túlélt eseményekről. Mit gondol, mit írtak benne az Ön nagyapjáról?

Biztos vagyok benne, hogy a túlélők elismeréssel nyilatkoztak nagyapám munkájáról, és elmondták otthon a családjuknak, hogy megmenekülésükben oroszlánrésze volt egy önfeláldozó, tudása legjavát nyújtó magyar orvosnak.

- Köszönöm az interjút Telek Lajos

Fotók: dr. Lengyel Árpád unokájának, Völgyi Péterné dr. Reich Mártának archívumából valók