A tájfotó és a természetet ábrázoló fénykép között úgy vélem nincs éles határvonal. Mivel most nem tudományos dolgozatot készítek, csupán néhány egyszerű, hasznos észrevételt teszek közzé, többek közt azt remélve, hogy azok akiket a fotózás ezen területe érdekel, kezükbe veszik a tájfotózással foglalkozó szakirodalom valamelyik remekét, ahol apró részletekre kiterjedő leírást találnak.
Mindig a cél a fontos, bár az is igaz, hogy maga a célhoz vezető út is lehet izgalmas, érdekes. Ki-ki a rendelkezésére álló technikával kénytelen dolgozni, alkotni. Fotózhatunk számunkra jól ismert tájat, tehát azt a régiót ahol élünk, vagy utazásunk folyamán az éppen elénk táruló szcenériát. Ilyenkor nem sokat spekulálhatunk, főleg, ha csak rövid idő áll rendelkezésünkre. Ha szerencsénk van és jók a fényviszonyok így is begyűjthetünk néhány érdekes felvételt.
Más a helyzet otthon, ahol minden ismerős, szokványos, úgymond - már nem fog meg a táj. Szerintem minden évben van néhány olyan nap, amikor a fényviszonyok a közönséges tájnak olyan hangulatot adnak, amit bizony feltétlenül meg kell örökíteni. Lehet ez egy nyári zápor után, amikor csodálatosan tiszta a levegő. Vagy előtte, amikor drámai, fekete felhők tornyosulnak és amott még átszűrődnek a nap sugarai. A kelő, de a lenyugvó nap is varázsol pompás színeket. A leereszkedő köd is rejteget izgalmas lehetőségeket. A horizontot már-már érintő nap oldalfényt kreáló tulajdonsága, mindig hatásos képeknek lehet az alapja.
A gondolkodó, a tájat ismerő fotós kinéz magának egy sarkot, amit meg akar örökíteni és megvárja, kivárja azt a megvilágítást, ami számára  a legalkalmasabb. Bizonyára sokan megfigyelték, hogy a nap az évszaknak megfelelően mindig máshol nyugszik. Ha nyugat fele fordulva kinéztünk magunknak egy szép sarkot és úgy gondoljuk, hogy a horizonthoz közeledő éles körvonalaival a napkorong jót tenne a képnek, ki kell lesnünk, hogy az év melyik szakaszában sétál bele nekünk a képbe. Ha akkoriban éppen napokig be van borulva, akkor lehetséges, hogy egy fél évet kell majd várakoznunk.
A tájképnek jót tesz, ha van rajta egy fő motívum. Ez lehet egy fa, fényhatás, csónak, bármi, amire oda akarjuk terelni a figyelmet. Ezt általában a középtérbe helyezzük úgy, hogy az előtér és a háttér segítsen kiemelni a főtárgyat. A három megnevezett teret nem egy éles vonal válassza el, olykor a két egymást érintő tér jótékonyan összeolvad. A tájfotón lehetnek számunkra nem fontos tárgyrészletek. Ezeket úgy alkalmazzuk, hogy ne nyomja el a fő tárgyat.
A természetfotó – kérem ne vegyék ezt definíciónak – számomra az a tájfotó, amely a természetben előforduló tárgyak, állatok, rovarok, az időjárás valamilyen látható formájáról készült közeli fénykép. Például egy százszor visszavágott megroggyant öreg fűzfa egy tóparton ellenfényben – néhány békésen legelésző muflonlány egy őrködő kossal – a viharral dacoló nyírfa, vagy egy rovar fejének makrofelvétele, de a sok színben pompázó felhőalakzatok is.
A természet fotózásánál jó szolgálatot tesz egy hordozható állvány. Elsősorban akkor, mikor teleobjektívvel fotózunk. Tudni kell, hogy az erdőben lényegesen kevesebb a fény. A makrofotózáshoz akár otthon barkácsolt mini rögzítő állványt is készíthetünk – a célnak megfelelőt. Ez egy izgalmas, már-már kutató munkának is nevezhető szórakozás – sok meglepetéssel szolgálhat a fotós számára.
A vadak, madarak fotózásánál csak a természetet, szerető, jól ismerő fotósok számítsanak sikerre, akik megfelelő felszereléssel rendelkeznek. Álcázva, búvóhelyek kiépítésével, végtelen türelemmel próbálkozunk lencsevégre kapni a kiszemelt fotózsákmányt.

Az Ipoly melletti töltés nem látványos építmény. A lenyugvó nap éles sugara holdbéli tájjá varázsolja. A teleobjektív a szabad szemmel alig észrevehető ívet  közelíti és nagy kanyarrá görbíti.

A felhők mindig fontos szerepet kapnak a táj fotózásámnál. Esetünkben kiragadottan…

A köd  eltakarja a háttér össze-visszaságát, így a fa sziluettje markánsan rajzolóddik  ki. Az ember jelenléte ilyen fotón magasabb dimenzióba emeli az alkotást.

A lenyugvó nap sugarai egy vékony felhőcsík közt átthatolva izgalmassá varázsolják, az egyébként szürke tájat.

A búzatábla egyhangúságát a járműnyomok és a lankák finom hajlata, valamint a távolabbi rész árnyékba borulása teszi látványossá, ha a fotós türelemmel kivárja azt.

Az előbbihez hasonló fotó markáns alakzatokkal. A felhők itt sem kaptak szerepet.

Édeskés, színpompás, kontrasztos közeli felvétel, ezt inkább természet fotónak nevezném.

A szarvasbogár feje alulnézetből már makrofotónak számít. A háttér elmosódva kellemes színfoltá változik.

Ugyancsak makrofotó, egy ilyen felvételhez nem szükséges speciális technika. A hagyományos fényképezőgépek is alkalmasak erre.

Ha figyelmesen járjuk a természetet az ágakon fennakadó moszatok ilyen látvánnyal ajándékozhatnak meg.

A moszatok a víz kiszáradása után holdbéli tájat varázsolnak a figyelmes fotográfus szeme elé.

A muflon portréja megfelelő technika híján bizony felemásra sikeredett. A digitális zoom ugyan közelebb ´hozza´ a  pompás szarvú kost, de ez a kép minőségének a rovására megy.

Ez a négy fotó kilóg a sorból. Ezek s fotoshop segítségével más dimenziót kaptak. Ezeket spekulált fotónak nevezem és nem vagyok a híve, de attól még léteznek és a technika segítségével érdekes dolgokat lehet készíteni.
 
(folytatjuk)
A szerző élérhetősége: m.nagy@watson.sk