Valamilyen rejtelmes oknál fogva ugyanis saját alapos munkáját mintegy "megtoldja" a magyarországi jobboldali történetírást kényszerképzeteivel, egyben azt a benyomást keltve, mint ha ezek a tételek szervesen következnének a könyvben leírt tényekből, ill. a történések magyarázatául szolgálhatnának.
Mert mit gondolhat egy épelméjű olvasó látván, hogy az elvesztett háború eredményeként elszenvedett Trianont nemes egyszerűséggel Károlyi Mihály nyakába akarják varrni... Károlyi, aki a Páduai kapituláció aláírásakor már vagy három napja (!) miniszterelnök volt, egyszeriben első számú bűnösként lép elő. Maga az elvesztett háború miliónyi áldozatával együtt az urak számára mintegy mellékes tényező, ők úgy gondolják, hogy Magyarország a vesztes háborúból is épp olyan jól kijöhetett volna, mint egy győztesből (hisz Mo. háborús céljai között területszerzés nem szerepelt), éppen csak ez a betegesen dekadens Károlyi nem volt hajlandó elég erélyesen fellépni és „honmentő fegyveres nemzeti önvédelem“, ill. „totális küzdelem a betolakodókkal szemben“ keretében kikényszeríteni (a kapituláció után!) a méltányos békét.
Popély egyébként nem tesz említést a háború áldozatainak számáról, ezen belül a felvidéki emberveszteségről sem. Annál többet időzik a párizsi Nagy Orient szabadkőműves páholy 1917. június 28.-i ülésénél. Itt röpke néhány óra alatt - legalább is Popély szerint - a nemzetközi szabadkőművesség, zsigerből gyűlölvén a katolikus monarchiát, eldöntötte Magyarország szétdarabolását és megrajzolta a Trianoni határokat, már másnap leközölvén ilyen térképet a francia lapokban. Mint Ablonczy Balázs tanulmányában [1] bizonyította, e egészében jelentéktelen találkozón Magyarország neve egyáltalán nem hangzott el, és semmiféle térkép sem jelent meg.
Ugyanezt a módszert alkalmazza Popély Masaryk emigrációs erőfeszítéseivel kapcsolatban is. Számunkra érthető miért volt Masarykék érdeke a végtelenségig eltúlozni saját szerepüket Csehszlovákia megalakulásában - már-már a háború egyik döntő tényezőjének beállítani önmagukat. De miért érdeke ugyanez Popély Gyulának, az igazi rejtély. Őneki igazán tudni kéne, hogy nem a nyugati hatalmak voltak eszközei Masaryk céljainak, hanem fordítva. Ugyanúgy tudnia kellene, milyen kétségbeesett próbálkozásokat tett T.G.M. a szudétanémet területek kihagyásáért a leendő köztársaságból (utalnék M. levelére Robert Lansing amerikai
külügyminiszternek). Popélynak az sem tűnt föl, mennyire nem vettek a nagyhatalmak tudomást Masarykról egészen Oroszország összeomlásáig 1917 tavaszán.
Hogy vajon mennyire voltak az Antant hatalmak elkötelezve a csehszlovák nemzet önrendelkezési joga mellett, azt talán 1938 példáján lehetne illusztrálni. Csehszlovákia és vezetői démonizálása helyett elég lenne, ha derék Popély Gyula csupán két kérdést tenne föl önmagának:
1. Vajon Masaryk, Beneš, stb. nélkül nem jött volna létre Csehszlovákia a későbbi határaiban (pl. Kramář-al az élén)? A helyes válasz: persze hogy létre jött volna.
2. Vajon létrejött volna Csehszlovákia, ha Oroszország 1917 tavaszán nem omlik össze és részt vesz a békekonferencián a győztesek oldalán? A helyes válasz: hát persze hogy nem jött volna létre, hiszen mi értelme lett volna
Cordon sanitaire-t vonni egy szövetségessel szemben?
Az olvasó szintén megütközhet néhány a szerző által használt jelzővel kapcsolatban. Bár megszokhattuk, hogy a Mester publicisztikai ihletésű megnyilatkozásaiban meglehetősen lazán fogalmaz - a minap pl. a Híd párt vezetőséget egyszerűen csirkefogókként jellemezte [2] - egy ilyen munkában mégis kissé frivolnak hat, ha országokról olvassuk hogy
betolakodók, mohók, területrablók, ragadozók, stb.
Befejezésül talán annyit: nagy és tiszteletreméltó munka eredményeként született meg az ismertetett kötet, sajnos a szerző külső okoknál fogva nem aknázta ki munkájában rejlő lehetőségeket és kitért a kézenfekvő következtetések megfogalmazása elől. E helyett mondanivalóját beterelte a mai Mo.-n dívó aktuálpolitikai katyvasz fő áramlatába.
Ehhez képest egyszerre kínos és megmosolyogtató, mennyire nem tudja a szakma helyén kezelni e művet, amelyről jobb esetben hallgat, rosszabb esetben lelkendező recenziókat ír [3].
[1] Abloncy Balázs, Trianon legendák, Jaffa Bp. 2010
[2] Szabad újság, 2010. december 8. 14. o. „Küldetésünk és feladatunk megállítani beolvadásunkat“
[3] lásd pl.
Varga Sándor ismertetője a Fórum társadalomtudományi szemle 2010/1 számában 156-163 o.
{jcomments on}