- Indítsuk ezt a beszélgetést a szülőfölddel; meséljen nekünk az érsekújvári kezdetekről, gyermekkoráról?
- Igazán szerencsésnek mondhatom magam, mert gyönyörű gyermekkorom volt. Megkaptam mindent, amire szükségem volt. A támogatást, törődést, felkészítést a zenei pályára.

- Hány évesen került kapcsolatba a zenével?
- Egészen pici korom óta vagyok kapcsolatban a zenével. Kétéves koromból van egy emlékképem, hogy édesanyámék elvittek egy lakodalomba, ahol egyszer csak a zenész karjában találtam magam és énekeltem. Szinte az összes családi és baráti összejövetelen a kis Tinike - mert ez volt a becenevem - produkálta magát, énekeltem és táncoltam. Már az óvodában és általános iskolában is engem küldtek a különböző rendezvényekre, műsorokra, templomba, sőt még esküvőkre is énekelni.

– Hogyan emlékszik vissza a gimnáziumi éveire?
-Tele voltam önmegvalósítási vággyal, habzsoltam az életet. Mindig is maximalista voltam, a legjobb jegyeket szerettem volna megszerezni. A gimnáziumi évek alatt a Csemadok zenés színpadával jártuk Szlovákiát és Magyarországot, rengeteg fellépéssel. A társulatot Záhorszky Elemér vezette. Énektanárom Halla Mária volt, rengeteget tanultam tőle. Több Ki mit tud?-ra és énekversenyre is eljutottam. Szóval, ebben az időszakban döntöttem el végérvényesen, hogy énekesnő szeretnék lenni.

– Innen egyenes út vezetett a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol énekművész szakon tanult, itt diplomázott 2005-ben?
- Nem vezetett egyenes út. Először a Budapesti Operettszínház iskolájába vettek fel, majd 2000-ben nyertem felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem énekművész szakára. Igen, itt diplomáztam 2005-ben.
– Szülei mit szóltak a döntéséhez?
- Szüleim korán elváltak, de mindig is édesanyám és anyai nagymamám egyengette az utamat, és mindenben támogattak, hogy a lehető legnagyobb segítséggel tudjam a tehetségemet kibontakoztatni.

- Két egymást követő évben vendégszerepelt a londoni Covent Garden iskolájában. Ezek után két éven keresztül az USA-ban és Kanadában koncertezett. Mit adtak Önnek ezek a fellépések?
- Tapasztalatot, fejlődést, sok tanulást, visszaigazolást. Bele tudtam tekinteni a nemzetközi művészvilágba, megismerni az elvárásokat, és megtanulni, hogy nagyon keményen meg kell dolgozni a sikerért. Ami persze egyáltalán nem volt olyan nehéz, mert a közönség felém áradó szeretete inspirált és mindig nagy erőt adott.
 
 

- Ha életútját nézem, tagja a Budapesti Operettszínháznak, a debreceni Csokonai Nemzeti  Színháznak, a budapesti Turay Ida Színháznak, a kassai Thália Színháznak, de fellép Ausztriában,  Németországban, Belgiumban, Kanadában és Amerikában is; úgy is fogalmazhatok, hogy kitárult a világ Ön előtt, lehetőségeket és szerepeket kapott, hogy bizonyíthassa tehetségét. Mit gondol erről?
- Igen, több színháznál megfordultam belföldön és külföldön egyaránt, és mindig főszerepeket énekeltem. Szeretem a próbafolyamatot megélni, szeretek társulatban dolgozni, szeretem, ha sokan vannak körülöttem. A felsorolt külföldi országokon kívül Japánban, Ausztráliában, Mexikóban is vendégszerepeltem, mindenhol nagyon jól éreztem magam. Érdekes, hogy olyan kis porszemek vagyunk a világban, de amikor pl. Ausztráliában nekem tapsol a közönség, akkor úgy érzem, én vagyok a Föld legszerencsésebb embere. Mindig, amikor megérkezem egy külföldi turnéról, még hetekig tart, mire lenyugszom, annyira élnek bennem
az élmények és a siker íze.

– Operaénekesként színészi tehetségre is szükség van. Ön nagy erővel tud játszani. Ráadásul mintha jól megférne Önben a naiva és a díva is egy személyben, vagy tévedek?
- Rátapintott a lényegre. Nekem két oldalam van. Az egyik a szerény, finom lelkű, a másik a vérmes, tűzről pattant. Általában mindig sikerül elővennem azt, amire éppen szükség van. Az emberek inkább az erőteljesebb díva karaktert látják bennem, de amikor megcsillogtatom lírai énemet, ami őszintén és mélyről fakad, nagyon értékelik.

– Van szerepálma?
- Sok mindent eljátszottam már, de nagyon szeretném az Operaház fantomjában Christint, illetve Verdi Traviátájában Traviata szerepét elénekelni. Majd később a kor előrehaladtával drámaibb szerepeket is.

– Vannak példaképei a pályán?
- Természetesen. Tokody Ilona, aki az énektanárom is, Rost Andrea, Anna Netrebko.

- Sztredová Krisztinaként látta meg a napvilágot Érsekújvárott, nem ment férjhez, mégis Szeredy Krisztinaként ismerjük. Hogyan van ez, hogyan született meg ez a név?
- 2006-ban vettem fel a művésznevemet. Felkértek egy amerikai turnéra, és a menedzserem azt ajánlotta, hogy változtassam meg a nevemet, mert a Sztreda nem jól megjegyezhető. Három opció volt: Újváry, Szerdahelyi és Szeredy. Ő a Szeredyt ajánlotta, de én is ezt választottam volna.

– Mit jelent az Ön számára az istenhit?
- Sokat. Hiszek Istenben, kis koromban jártam hittanra, erős tagja voltam a templomi csoportnak Érsekújvárott. Hiszem, hogy van isteni gondviselés, hogy van egy sorsunk, amire születtünk. Ha kudarcok, fájdalmak vagy nehézségek érnek, megpróbálok hinni abban, hogy az élet tanít, és lehet, hogy csak később jövök rá, ezek miért történtek. Ugyanakkor mottóm ez: Segíts magadon, Isten is megsegít!

- Több mint húsz éve van a szakmában. Hogyan gondol az éneklésre két évtized énekesi
múlttal a háta mögött? Hobbiként vagy munkaként?
- Egyszerre mindkettőként. Nekem a munkám a hobbim és a hobbim a munkám. Remélem, ez mindig így is marad.

- Mit tesz a hangja védelméért?
- Mindig vigyázok, hogy meg ne fázzam, télen szigorúan sapka, sál, kesztyű, nyáron igyekszem a klímás helyeket elkerülni. Egyet viszont mindig megengedek magamnak. Mivel imádom a fagyit, sokat fagyizom. Ha ezt éppen társaságban teszem, akkor biztos, hogy én leszek az utolsó, aki elnyalja, ugyanis olyan lassan engedem le a torkomon, hogy mire lenyelem, már teljesen elolvad és átmelegszik a számban.

- A világ számos országában fellépett már. Melyikre emlékszik vissza a legszívesebben?
- Mindegyikre. De talán Mexikó volt a legérdekesebb, Ausztrália pedig a leggyönyörűbb.

- Ha valaki énekel, a testét és a lelkét is vásárra viszi. Az énekes van a kirakatban, és a
közönség úgy gondolhatja, rajta múlott, hogy jó vagy rossz az előadás. Ez egy kényes
foglalkozás. Mi erről a véleménye?
- Igen, mi úgymond a bőrünket visszük a vásárra. Rajtunk múlik, hogy siker lesz, vagy bukás. De ezt azért megelőzi egy próbafolyamat, egy jó rendezés, egy jó zenekar, tánckar vagy énekkar nagyon magas  színvonalra tudja emelni a produkciót, élőbbé teszi.

- El tudja mondani, milyen érzés, amikor az ember operát énekel? Hiszen ez egy különleges
tevékenység: erősítés nélkül beénekelni hatalmas tereket. Nem egyszerű feladat.
- Mikrofon nélkül sokkal jobban szeretek énekelni, mint mikrofonnal. Minden operaházban és koncertteremben nagyon jó az akusztika. Úgy vannak megépítve, hogy még az utolsó sorban is hallják az énekes pianoját, az énekes pedig nagyon jól visszahallja magát a színpadon. Hatalmas élmény.

- Nem sok interjú készül Önnel, pedig sok előadásban énekel, és mindig kiválóan.
Visszahúzódó típus?
- Ezt egyáltalán nem lehet elmondani rólam. Szeretek a középpontban lenni, de mivel nem vagyok celeb, és a bulvársajtóban is csak ritkán szerepelek, ezért nem sokat olvashat rólam a közönség. Én inkább teszem a dolgomat, megyek, ha hívnak.

- Szigorúan szétválasztja a magánéletét és a művészit, de gondolom, egyiket sem tudná
elhagyni az életéből. Akkor művésznő, amikor bemegy a színházba és a színpadon szerepel.
De tekintsünk be a kulcslyukon a magánéletébe; megtalálta már a nagy „Őt”? vagy milyennek
képzeli el? milyennek kellene lennie szíve választottjának?
- Egy dal jut eszembe. „Holdvilágos éjszakán, / miről álmodik a lány? / Hogy jön egy királyfi tán / hófehér paripán.”  Szóval legyen szép, okos, gazdag, jószívű. A jelentkezőket várom a mai napig... Komolyra fordítva a szót, mindig szigorúan szétválasztottam a magánéletemet és a színpadi életemet. Nem szövődött nagyobb szerelem egyik kollégámmal sem, de azért voltak kapcsolataim. Úgy gondolom, elég egy művész a családba, két dudás nem fér meg egy csárdában. Viccet félretéve, azért nem olyan könnyű kitartani mellettem azzal az életformával, amit folytatok. Egy civil foglalkozású partner elég nehezen viselné a sok próbát, utazást, éjszakázást, a sok nem együtt töltött időt.

- Milyen gyakran jár haza Érsekújvárba, látogatóba a szüleihez, és mikor láthatjuk hazai
színpadon?
- Elég gyakran járok haza, hiszen tanítással is foglalkozom, és sok szlovákiai magyar tanítványom van. A koronavírus helyzet sajnos a művészvilágot sem kímélte, így kell még egy kis idő, hogy minden helyreálljon, de legközelebb Dunaszerdahelyen, a Bihari Napokon, majd Ipolynyéken az Őszirózsa énekversenyen zsűritagként és fellépő művészként is láthat, hallhat a hazai közönség.

Köszönöm a beszélgetést.
Telek Lajos
Fotók Szeredy Krisztina fotóalbumából