Ahelyett hogy feldolgoznánk történelmi traumáinkat, úgy teszünk, mintha a korábban magyarellenes tetteiről ismert Fico és Orbán politikai „kényszerházassága” valódi megbékélést jelentene a két nemzet között. Kényes témákkal nem foglalkoznak. Kollektíven is valójában csupán a szőnyeg alá söpörjük ezeket a sérelmeket – „ezek a magyarok mindig csak a múlttal foglalkoznak, tekintsünk a jövőbe”. Nincs az a felülről irányított, politikai paktumok mentén született kiegyezés, amely megspórolná a kultúrán keresztüli szembenézést és trauma feldolgozást. Ezzel még adósak vagyunk egymásnak, bár a Pressburg és a Hancsovszky film is jó példa.

Sokatmondó, hogy miközben más, sokkal kisebb horderejű ügyek miatt is nagykövetet hívat be, Szijjártó Péter még csak meg sem említette a magyarok elleni késelést a Juraj Blanár külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatón. A támadó állítólagos slovanista kötődése sem lep meg. Bár valószínűleg nem minden Slovan-szurkoló szélsőjobboldali hungarofób, vélhetően az ultrák körében jelentős az átfedés. A „Bi, a bi, a bi Maďara do hlavy!“ (Üsd, üsd, üsd a magyart fejbe!) rigmus kellően megágyaz a gyűlölet-bűncselekményeknek. Komoly büntetéssel kellene sújtani a klubbot és a szurkolót is ennek tolerálása miatt. Az is könnyen lehet, hogy más kisebbséget is megtámadott volna.

Tegyük hozzá, hogy egyik szlovák barátomat is majdnem megverték, amikor betévedt a DAC ultrák törzshelyére – tehát egyes szurkolóknak lenne mit tanulniuk az egészséges szurkolói kultúráról. A nemzeti érzelmek megélése természetes és legitim, de a másik nemzet gyalázása nem segíti az esetleges érzékenyítést, a nemzetek közötti megbékélést.

Valószínűleg a támadót nem a szalonnacionalista, felvidéki provinciává válással riogató Káčer radikalizálta. Mégis félelemmel tölt el, hogy rengeteg kommentelő párhuzamot vont Donbasszal, a magyar kisebbséget nemzetbiztonsági kockázatként keretezve. Feldolgozatlan kollektív történelmi PTSD az irredentizmus megismétlődésétől félve. Ez biztos nem segít a magyarellenes személyek pacifikálásában.

Nemcsak a magyar kisebbséget érik atrocitások, és sajnos más kisebbségekkel szemben sem jellemző a tolerancia. Pár napja roma fiatalokat vert meg egy rendőr. A Tepláreň elleni terrortámadás során két queer embert gyilkoltak meg – és még ez sem volt elég a társadalmi változáshoz. Sőt, a queer emberek elleni uszítás talán még fokozódott is, ami egyes magyar politikusokra is igaz. Ez nemcsak kisebbségi jogi szempontból kontraproduktív, hanem morálisan is elfogadhatatlan. Vajon ha a támadó egy szivárványmatrica miatt kötött volna bele a magyar fiatalokba, akkor is ennyi elítélő nyilatkozatot láttunk volna „nagyjainktól”? A várutcai támadás után másfél hónappal egy fiatal párt slovanista huligánok vertek meg egy vonaton, mert szivárványos kitűzőt viseltek. Belém égett egy komment a hír alatt: egy DAC-szurkoló helyeselte az erőszakot.

Mintha a szeretet és tisztelet helyett a gyűlölet lenne az, ami összeköt.

Olyan időket élünk, ahol vezető politikusok és közszereplők mérgezik a közbeszédet, dehumanizáló jelzőkkel fosztva meg polgártársaikat emberségüktől. Az ilyen elítélendő események nem csoda, hogy megtörténnek.
Egy jól működő demokráciában mindenkinek egyenlő jogokat, biztonságot és otthonérzetet kell garantálni – függetlenül származásától, nemzetiségétől, bőrszínétől, vallásától, szexuális vagy nemi identitásától, vagy bármilyen "normától" való eltérésétől. Bízom benne, hogy gyermekeim egy ilyen Szlovákiában fognak felnőni.
ui: Nagyon büszke vagyok a civil fiatalokra, akik gyorsan reagálva polgári gyülekezést szerveztek. Nem engedhetjük meg, hogy anyanyelvünk használatát jogilag vagy félelem által korlátozzák.

---

Namiesto toho, aby sme spracovali historickéi traumy, tvárime sa, ako keby politické manželstvo Fica, známeho svojimi protimaďarskými atakmi z minulosti  a Orbána znamenalo skutočné zmierenie medzi oboma národmi. Citlivé témy sa obchádzajú. Kolektívne krivdy zametáme pod koberec – Maďari sa doteraz stále zaoberali minulosťou - teraz prišiel čas zamerať sa na budúcnosť. Neexistuje žiadne zhora riadené zmierenie na základe politických dohôd, ktoré by nahradilo potrebu vyrovnať sa s minulosťou prostredníctvom kultúry a spracovania traumy. Toto si ešte stále dlhujeme, hoci seriály ako Pressburg, alebo filmy  ako Hancsovszky ukazujú cestu ako na to..

Všimli sme si, že kým v iných, menej závažných prípadoch maďarský minister zahraničných vecí Péter Szijjártó okamžite predvoláva veľvyslanca, útok nožom na Maďarov v Bratislave ani len nespomenul na tlačovej konferencii s Jurajom Blanárom. Ani údajná slovanistická väzba útočníka - ak sa potvrdí - by ma neprekvapovala. Zrejme nie každý fanúšik Slovana je krajne pravicový hungarofób, medzi ultras bude ale táto skupina zrejme významná. Pokrik „Bi, a bi, a bi Maďara do hlavy!“ dostatočne inšpiruje na následné trestné činy z nenávisti. Klub aj fanúšik by mali niesť zodpovednosť za tolerovanie nenávistných prejavov. Je pravdepodobné, že útočník by napadol aj akúkoľvek inú menšinu.

Treba dodať, že aj jedného môjho slovenského priateľa takmer zbili, keď omylom vošiel do krčmy DAC ultras – takže niektorí fanúšikovia by sa mali čo-to naučiť o zdravej fanúšikovskej kultúre. Prežívanie národných citov je prirodzené a legitímne, ale urážanie iného národa neprispieva k šťastnej budúcnosti citlivosti ani k zmiereniu medzi národmi.

S najväčšou pravdepodobnosťou útočníka neradikalizoval Rastislav Káčer svojimi salónne nacionalistickými vyjadreniami o „Orbánovej felvidéckej provincii“. Napriek tomu ma desí, koľko komentujúcich sa toho v diskusiách chytilo, porovnávalo situáciu s Donbasom a vykresľovalo maďarskú menšinu ako bezpečnostné riziko. Posttraumatická stresová porucha z nespracovanej histórie, v rámci ktorej sa stále straší maďarskou iredentou, akiste nepomôže v zvýšení odolnosti slovenského obyvateľstva voči štvaniu proti Maďarom.

Nie sú to len Maďari, ktorí tu čelia útokom – a, bohužiaľ, ani voči iným menšinám nie je tolerancia samozrejmosťou. Len pred pár dňami policajt zbil skupinu rómskych mladíkov. Po teroristickom útoku na Tepláreň, pri ktorom boli zavraždení dvaja ľudia z LGBTI+ komunity, tiež nedošlo k žiadnej zásadnej spoločenskej zmene.

Naopak, nenávisť voči LGBTI+ sa dokonca ešte zintenzívnila – a to aj v radoch menśinových maďarských politikov. To je nielen kontraproduktívne z hľadiska ochrany menšinových práv, ale aj morálne neprijateľné.
Čo keby útočník napadol maďarských mladíkov kvôli dúhovému odznaku? Videli by sme rovnaké odsúdenie zo strany miestnych maďarských politikov? Len mesiac a pol po útoku na Zámockej ulici bol mladý pár napadnutí slovanistickými chuligánmi vo vlaku len preto, že mali dúhový odznak. Do pamäti sa mi  vryl jeden komentár pod správou – fanúšik DAC schvaľoval násilie. Akoby nás nespájala láska a rešpekt, ale nenávisť.

Žijeme v dobe, keď poprední politici a verejní činitelia otravujú verejný diskurz, zbavujúc svojich spoluobčanov dôstojnosti dehumanizujúcimi výrazmi. Nie je prekvapením, že sa potom takéto odsúdeniahodné činy dejú.

V dobre fungujúcej demokracie musia mať všetci rovnaké práva, bezpečie a pocit domova – bez ohľadu na pôvod, národnosť, farbu pleti, vierovyznanie, sexuálnu či rodovú identitu alebo akúkoľvek „odchýlku“ od normy.

Verím, že moje deti vyrastú na takom Slovensku.
 
PS: Som veľmi hrdý na mladých občianskych aktivistov, ktorí rýchlo zorganizovali verejné zhromaždenie. Nesmieme dovoliť, aby používanie nášho materinského jazyka bolo obmedzované zákonom alebo strachom.