Itt fel is merül mindjárt az első kérdés a könyvel kapcsolatban - nem lesz ugyanis könnyű megtalálnia az olvasóját. A szerző rendkívül sok magyar és szlovák forrást vonultat fel és (értelemszerűen) leggyakrabban szlovák szerzőkkel folytat diskurzust, így mindkét nyelv és kulturális közeg ismerete szükséges ahhoz, hogy az olvasó hasznát tudja venni e gazdag anyagnak.
Alapos, ugyanakkor olvasmányos mű
Maga a könyv Štúr életének és munkásságának legfontosabb mozzanatait vizsgálja tudományos alapossággal, mindamellett olvasmányos formában. Az olvasó betekintést nyer Štúr társadalmi közegébe a szegény evangélikus falusi tanító családjának mindennapjaiba. Az apa pénzszűke miatt kénytelen visszahívni másodszülött fiát Ľudovítot a pozsonyi líceumi tanulmányairól, viszont biztosítani tudja számára a felvidéki evangélikus közösség hálózati tőkéjét, így Ľudovít pl. a Zay, Osztrolúcky, és más nagyhatalmú nemesi családok otthonába nyert bebocsájtást. Jól megírt fejezetek tárgyalják a pozsonyi evangélikus líceum cseh-szláv tanszékének történetét és működését, vagy a zólyomi (Zvolen) országgyűlési követválasztás körülményeit és tétjét. Betekintést nyerünk a felvidéki evangélikus társadalom belső mechanikájának működésébe is.
A szlovák történetírás-termésétől éltérően Demmelnél az olvasó biztos lehet benne, hogy ha hiányosak a szerző által közölt információk, akkor ez azért van, mert ezek nincsenek birtokában. Demmel rendkívül óvatos a feltételezések és berögződésék történelmi tényként való elfogadásával és az ilyet más szerzőknél sem néz el szótlanul. Példaszerűen kritikus és körültekintő a források kezelésében is.
Gabriel Viktor nyomdokaiban
A könyvben foglaltak értelmezéséhez viszont nem árt néhány viszonyítási pontot keresni. Az első ilyen pont Gabriel Viktor (Ladislav Szalay) műve [2], amely tudományos ambíciók nélkül még valamikor a 80-as években szamizdatban megjelenve próbálta a Štúr legendát és a reá épülő szlovák nemzeti toposzokat kikezdeni (tegyük hozzá nem nagy sikerrel, későbbi kiadását is inkább csak a szlovákiai magyar kisebbségi berkekben olvasták). Demmel több fejezetben is Viktor megállapításaiból indul ki, ezeket árnyalja, bővíti, korrigálja.
Rudolf Chmel
A második referencia pont Rudolf Chmel személye és munkássága. A fordulat utáni első budapesti csehszlovák nagykövet személye több szálon is fűződik a könyvhöz. Mindenekelőtt Chmel irodalomtörténeti munkásságának immár sok évtizede tárgya a szlovák kérdés és a szlovák-magyar kapcsolatok.[3] A hallgatás éveiben gyakran már az is bátor tettnek számított, ha valaki történelmi visszapillantásokban adott hírt a múlt vitáiról, gyakran illúzióromboló tényeket vonultatva fel olyan szereplőkről, akiket időközben a kultúrpolitika már piedesztálra emelt. Valószínűleg nem véletlen egybeesés, hogy a Szlovákiában megjelent utolsó Štúr kötetet is Chmel jegyzi.[4] Chmel további ismérve az a konfliktuskerülési virtuozitás, amely legutóbb a miniszterelnök-helyettesi bársonyszékbe emelte a Most-Híd szlovákiai vegyespárt színeiben. Ezzel függ össze az utolsó összekötő kapocs is, a könyvet ugyanis az a Kalligram kiadó jelentette meg, amelynek Chmel háziszerzője és amely a 2011-es évben talán aránytalanul is nagy mértékben részesült Chmel hivatala által felügyelt állami támogatásokból.[5] Egyébként a kiadó igazgatója szavai szerint Chmel Demmel kéziratát "szlovák szemmel" is átolvasta és jónak találta...
A szlovák Štúr kánon
A harmadik viszonyítási pont pedig a mai szlovák társadalomban élö Štúr kánon sajátosságai. A magyar olvasó számára talán nem evidencia, hogy a Štúr kultusz Szlovákiában egy ikonizált Štúr képet közvetít. A szlovák történésztársadalmat ezért nem igazán fogja érdekelni hogy a fiatal budapesti kolléga ismeretlen tényeket és összefüggéseket talált. Azt sem fogják díjazni különösebben, hogy ezentúl 7 helyett immár 11 Stúr országgyűlési beszéddel dicsekedhetnek - hiszen erre maguk is rájöttek volna, ha veszik a fáradságot és átolvassák Štúr hetilapját. Demmel azon megállapításai, hogy Štúr élete utolsó éveiben nem volt rendőri megfigyelés alatt, Osztrolúczky Etelkához (aki sosem használta az Adél nevet) nem fűzték gyöngéd szálak, és hogy élete huzamosabb szakaszaiban bizonytalan eredetű pénzből tartotta el magát, szintén nem fogják elnyerni a "kollégák" tetszését. Ők aztán igazán jól ismerik a heroizált Štúr kép esetlegességét és ellentmondásosságát - elvégre ők alkották ilyenre. És tették ezt politikai megrendelésre de bizonyosan nem azért hogy azt most egy lelkes ifjú darabokra szedje...
Csalódásra ítélve
Valószínűleg ebben fog fiatal szerzőnk a legnagyobbat csalódni - műve minden valószínűség szerint visszhangtalan marad a szlovák történészek berkeiben. Lesz aki nominálisan dicsérni fogja, hogy ugyanakkor más alkalmakkor egy "beteges magyar múltba-révedés" megnyilatkozásaként elmarasztalja.[6] A többség viszont intakt marad. Itt talán Albert Pražák keserű szavait lehetne felidézni 1938-ból. Akkor amikor az ismert cseh irodalomtudós elhagyni kényszerült a pozsonyi egyetem rektori székét és hazatérni Prágába, ekképpen fakadt ki:
Mi csupán kitartottunk a tudományosság elve mellett és végeztük a munkánkat Szlovákia érdekében minden eszközzel. Nem lepett meg, hogy a Szlovákok, kevés kivétellel, örültek, amikor elhagytam tájaikat. Hogy talán egyes-egyedüliként én olvastam el mindent, amit valaha is szlovák nyelven íródott, hogy kerestem nyelvük irodalmi örökségének nyomait hazai és külföldi levéltárakban és könyvtárakban, azért inkább szemrehányásokkal mintsem dícsérettel illettek. Munkámat ott gátolták ahol tudták és nemritkán nevetség tárgyává tették.[7]
A könyv erényei
A könyv kétségkívül két legérdekesebb része a középszlovákiai nyelvjárás irodalmi nyelvé emelésének okairol írt rész, valamint a Štúr-féle fegyveres felkelés morális összefüggéseinek vizsgálata (azaz tekinthető-e az hazaárulásnak). Demmel mindkét esetben újszerű és meghökkentő válaszokat fogalmaz meg.
Viszont amikor - Viktor nyomán - Štúr öngyilkosságának hipotézisét vizsgálja, valamiért figyelmen kívül hadja Štúr utolsó ismert levelének suicídumra utalni látszó bekezdését:
"Bánatosak vagyunk és nem tudunk kiengesztelődni. Bocsásson meg őszinte hívének és ne feledje őt." fejezi be Stúr Rajevski-orosz pártfogójának címzett utolsó sorait[8].
Ugyanakkor tény, hogy ugyanezzel a félmondattal már huzamosabb ideje búcsúzik Rajevszkitől - és ebben az időszakban már túl van a magnum opus megírásán [9], amely a teljes önfeladás és minden addigi eszménykép megtagadásaként az orosz nyelv használatát és a pravoszláv hitre való áttérést jelöli meg kiút-ként a szlovák társadalom számára. Ez felért egy politikai öngyilkossággal, és jól tükrözi a kudarcos Štúri politika kimenetét. Az hogy Štúr zsákutcába vezette követőit egyébként generációs társai jól látták. [10]
Ami a könyvből kimaradt
Ami a könyvből kimaradt, az a Štúr kép 20. századi változása politikai összetevőinek részletesebb ismertetése. A Masaryk-féle felvidéki szláv irredenta program 1897-ből két pontban is utal rá, hogyan kezelendő ill. kerülendő a Štúr hagyaték a csehszlovák mozgalomban. A program 4. pontja a 1848/49 szlovák felkeléssel kapcsolatban leírja:
"A Hurban-féle szlovák forradalom nevetséges volt. A kudarc és a fizetség egyaránt csúfos volt. Hurban fia - Svetozár - azon fáradozik hogy Hurban kultuszt építsen és az idősebbik Hurbanból nagy férfiút csináljon. At idős Hurban azonban nem a nagy emberek közül való. Hurban - a pap - kardot vett kezébe... Az 1848-as évet revíziónak kell alá vetni erkölcsi, politikai és a társadalmi szempontok alapján."[11]
Az olvasóban szintén hiányérzéket kelt, hogy Demmel nem szól a utóbbi évtizedek legparázsabb vitájáról, amely Szlovákiában Štúrral kapcsolatban dúlt: 1989 márciusában Ladislav Kováč biokémikus egy értekezést jelentetett meg [12], melyben támadta a Štúr kultuszt és rámutatott a szlovák társadalomra való ráerőltetésének negatív következményeire. Kováč eszmefuttatása Szlovákia legtekintélyesebb irodalmi folyóiratában, a még Hurban által 1846-ban alapított, majd fia által 1881-ben újraindított Slovenské pohľady-ban jelent meg és Gabriel Viktor-tól éltérően, ő gazdag polémiát aratott - a vitába beszált többek között Vladimír Mináč is. Talán nem mellékes megjegyezni, hogy a Slovenské Pohľady akkori főszerkesztőjét Rudolf Chmelnek hívták...
A Kováč írás attitűdjére tett rá még egy lapáttal Svetoslav Bombík, aki szerkesztésében és előszavával 1993-ban, 140 évvel megírása után, végül szlovákul is megjelent Štúr utolsó és legvitatottabb műve a "Szlávok jövője" című [13].
Utolsó megjegyzésem nem annyira a szerzőt, mint inkább a kiadót illeti - a könyvből hiányzik ugyanis a névmutató. Egy olyan kötetet, amelynek több mint 1/3-át jegyzetek és hivatkozások teszik ki, nem ártott volna névmutatóval ellátni!
Demmel József, A szlovák nemzet születése. Ľudovít Stúr és a szlovák társadalom a 19. századi Magyarországon. Kalligram Pozsony 2011
[1] A szerzö előző könyve: Demmel József, Egész Szlovákia elfér egy tutajon. Kalligram Pozsony 2009
[2]Gabriel Viktor, Legenda rokov meruôsmych, 2. vyd., Sursum Bratislava 1998. Az első kiadás szamizdat formájában 1984-ben jelent meg.
[3] Rudolf Chmel, Literatúry v kontaktoch (1972), Két irodalom kapcsolatai (1980), Literárne vzťahy slovensko-maďarské (1973), Hlasy v prúdoch času (1983), Kongres slovenských spisovateľov 1936 (1986), A. Škarvan: Zápisky vojenského lekára, Slováci (1991)
[4] Rudolf Chmel, Štúr Ľudovít, Dielo
(2007)
[5]
"Chmel a sajátjainak küldte a támogatásokat" SME napilap ,
"Pénzben mért barátságok" Dunatáj regionális hetilap
[6] Lásd pl. Roman Holec, Trianonské rituály alebo úvahy nad niektorými javmi v maďarskej historiografii [Trianoni szertartások avagy töprengések a mai magyar történetírás néhány jelenségéről], Historický časopis 2/2010 ahol az egyébként magyarbarát hírében álló és a Terra Recognita csoporttal rendkívül jó kapcsolatokat ápoló szerző így vélekedik:
...A múltba való menekülés hagyományos eszköz arra hogy az egyszerű üzenetek nyelvén az emberek figyelmüket kifelé irányítja Magyarország határain kívülre. Értelemszerűen ez a nyomulás nem mindenütt jelentkezik egyforma intenzitással, de amit eredményez, az a történelemébe-belebetegedett társadalom, amelyben a saját múltbeli nagyság és az arra érzett büszkeség a múltban elszenvedett vereségek és sérelmek traumáival vegyül, de főleg azzal, hogy az ilyen történelem nem segít a pozitív kiutak keresésében.
Annak ellenére említem a történelmébe belebetegedett társadalmat, hogy immár Magyarországon is csökken a múlt iránti érdeklődés, mindenekelőtt a fiatalok körében. Ezzel együtt még mindig egy teljesen más dimenziókról beszélünk, mint Szlovákiában.
Mindenekelőtt az utolsó század eseményei állították a magyarokat Európa legnagyobb vesztesei szerepébe. Traumatizálja őket a tény, hogy egyik történelmi vereség váltotta a másikat, és ezeket ráadásul a saját történelmi kudarcaik tetőzték. Az olyan típusú önreflexió, amely nem a sérelmeken, vagy az „igazságos“ visszarendezésbe vetett hiten, esetleg a mentegetőzésen alapulna, igen ritka. Azért is a holokauszttal, a háború utáni erőszakos kitelepítésekkel, a szomszédok kárára elkövetett atrocitásokkal kapcsolatban inkább mások felelősegéról beszélnek, és nem arról, hogy ezek a – egyébként megbocsájthatatlan – lépések gyakran csak a magyar fél azt megelőző jogsértései, törekvései, vagy tragikus rendeletei nyomán következtek be. Ezért inkább senki sem vizsgálja, mi előzte meg az egyes kudarcos történéseket, vagy ezeket kiegyensúlyozatlanul vizsgálja a másik felet mérhetetlenül szigorúbban elbírálva, mint saját magát. A hasonló kettős mérce alkalmazása rövidlátó és végzetes következményekkel jár a társadalmi tudat és a történelmi emlékezet terén, ahol szándékosan a másokkal szembeni negatív sztereotípiákat élteti, stb.
[7] Albert Pražák, Politika a revoluce. Paměti. Ed. Miloš Zelenka, Stanislav Kokoška, Academia Praha 2004, 41., 199. old.
[8] Listy Ľudovíta Štúra IV. Dodatky. Ed.Vladimír Matula. NLC Brat. 1999, 58. old. A publikált változatban a levél eredeti orosz szövegének latin átírása így olvasható:
Baťuška!
Vy choteli kogda my mesiaca Maja byli zdes odno, čtob by Vam ja preporučil nekotorych Slovákov. Teper' ja eto delaju. Braťja Mudrony, kotoryje teper' prichoďat v Venu v Universitet, dostojny vsiakoj Vašej ľubovi i ja prošu Vam dariť im ee.
My žalostny i neznajem utešiťsja.
Prostite i nezabudte Vašego iskrennogo Ľud. Štura
v Presburge 1855 27/14 Oktobr'ja.
és ekképpen fordítja a kötet szerkesztője szlovákra, miközben megjegyzi, hogy ez Štúr egyetlen cyrillábécével írott orosz nyelvű levele és egyben utolsó ismert levele is:
Báťuška!
Keď sme boli v máji tu, chceli ste jedno: aby som Vám odporučil niektorých Slovákov.
Teraz tak robím. Bratia Mudroňovci, ktorí teraz prichádzajú do Viedne na Univerzitu, sú hodní všetkej Vašej lásky a ja Vás prosím, aby ste im ju venovali.
My sme užialení a nevieme sa utešiť.
Zbohom a nezabudnite na Vášho úprimného Ľud. Štúra
v Bratislave 1855 27./14. októbra
A búcsúzó félmondat nézetem szerint rosszul van fordítva. Bár Štúr orosz tudása a levelek tanúsága szerint hézagos volt, valószínűleg nem vétette el az
elbúcsúzni (прощаться) és a
megbocsájtani (прощать) szavakat ahogy azt a fordító valamilyen oknál fogva feltételezte. A helyes fordítás tehát nem
Isten vele és ne feledje őszinte hívét, hanem
Bocsásson meg őszinte hívének és ne feledje őt.
[9] Ľudovít Štúr: Славянство и міръ будущаго. Ed. V.I. Lamanskij 1867, Ed. T.D. Florinskij 1909, Das Slawenthum und die Welt der Zukunft Ed. Dr. Josef Jirásek Bratislava 1931, Slovanstvo a svet budúcnosti Ed. Svetoslav Bombík, Slovenský inštitút medzinárodných štúdií Brat. 1993
[10]pl. Jonáš Záborský
[11] Masaryk 1897. augusztus 4-én Turócbesztercén (Bystrička) tartott elöadásában ismertette a leendö Hlas folyóirat programját. In. Vavro Šrobár, Prúdy č. 5/1927 268-272. old. A 19 pont között 2. helyen szerepelt a "Magyarosítás" témája, a 8. helyen az Antiszemitizmus szítása, 16. helyen a külföldi propaganda szervezése. A Štúri hagyatékról közvetve a Nemzetiségi és nyelvi kérdésben (1. pont) és az 1848/49 szlovák felkelés értékelésében (4. pont) szólt.
1. Národnostná otázka. Aby ste sa nezaplietli do zbytočných hádok so starými, treba určite vyznačiť obsah nacionalizmu.
Jazyk nie je cieľom najvyšších snáh v národe. Jazyk je milým, drahým prostriedkom v rodine, u lileralúre, je dorozumievacím prostriedkom. Za terajších okolností a ešte v ďalekej budúcnosti v slovenčine nemožno vedecky pracovaf. Kollár a Šafárik určite a jasne vymedzili pomer a stupnicu: jazyka, humanity a náboženstva. Nadväzujte na nich, ako na svojich predchodcov. Peknú štúdiu napísal o Šafárikovi prof. J. Vlček. Menovite nech vám je vzorom Kollár, z jehož spisov tak jasne vyniká tuha po vzdelaní. Obaja sú racionalisti. Treba znovu vydať Kollárov spis „0 vzájemnosti". Tu ukáže, že on si žiadal vzájomnosť ideovú, všeľudskú a nie jazykovú. (Spis: „Reči a kázne")
4. Rok 1848. Uhorsko dodnes žije zo slávy z revolúcie. Hovoria, že revolúcia bola nutná ako zbraň proti absolutizmu Viedne. De facto absolutizmus zostal do dnes. R. 1848 nebol bojom sociálnym za slobodu ľudu, ale odboj šľachty voči dvoru. Podobne, ako stredoveké revolúcie zemianstva, ktoré boly sportovnou vecou zemianstva. Ovšem bola nutná, aby padol centralizmus.
Slovenská revolúcia Hurbanova bola smiešna. Jej fiasko a odmena nepekné. Syn Hurbanov Svetozár chce vypestovať Hurbanovský kultus a zo starého urobiť veľkého muža. Starý Hurban ním nebol, ale Kollár. Kňaz Hurban berie meč do ruky... Rok 1848 treba osvietiť a revidovať po stránke mravnej, politickej a spoločenskej.
[12] Ladislav Kováč, Premýšľanie o vede a našich dejinách (Slovenské pohľady č. 3/1989)
[12] lásd [9]. A fiatalon autóbalesetben elhunyt Svetoslav Bombík írását külön kötetben is kiadták: Svetoslav Bombík, Bližšie k Európe. Štúdie a články. (Slovenská nadácia pre európske štúdie Brat. 1995)
Oto Psenak 
11-11-10 
11,720 
