Ma reggel az igazgató megtartja tanévnyitó értekezletünket. Elmondja, hogy idén se várjunk semmi jót se a fenntartótól, se az iskolaügyi minisztériumtól. Fizetésemelést meg pláne ne. A diri tirádája alatt Gyuri pofátlanul a Facebookot pörgeti a mobilján, Adri barátnőm unottan a körmét reszeli, Éva buzgón jegyzetel. Kérdezem én: mit? Ki se nyitom a noteszt, amit egyébként a gimi vezetőségétől kap ajándékba a mélyen tisztelt tanári kar. Szemmel láthatóan roppant hálásak is vagyunk a váratlan kedvességért. „Egy üveg vodkának itt nagyobb hasznát venném” – morog Berci az orra alatt a szakállát vakargatva. Vigyorgunk, ahogy az ő reakcióin szoktunk. Csak Éva pislog sűrűn, és még jobban összeszorítja a száját ezt a pimasz modortalanságot hallva. Pofákat vágunk a háta mögött, ahogy szoktunk.

– Kedves egybegyűltek, megbeszélhetnénk a folyosófelügyeletet? – intézi kiemelten fontos kérdését Klárika csipogva a plénumhoz. Minden felszólalásával országgyűlést játszik.
„Atyaég, augusztus 24-e van, lazíts” – sikítanék szívesen. Szerencsére engem vár az elsősök csapatépítője, és vele az általam annyira kedvelt élménypedagógiai módszerek, úgyhogy szélsebesen távozom a tanári szobából.

Az elsősök csapatépítésével a korábbi években egy fejlesztő és képző nonprofit szervezetet bízott meg Dezső, a diri. Aztán rájött, hogy olyan horribilis összeget gombolnak le hat órai munkáért, ami egy tanárnak félhavi fizetése. Mivel nyaranta táborokat szervezek és vezetek egy polgári társulásnál, Dezső azt mondta, nekem ez menni fog. Elvégre egy táborban is az első nap az ismerkedésről meg az egymásra hangolódásról szól. Csináljam azt, amit ott szoktam. „Biztos jó leszel, Fannikám, és nem kell érte fizetni” – biztatott sűrűn vállon veregetve.

Úgyhogy csinálom azt, amit a táborban szoktam. Telepakolom az osztályt kártyával, labdával, színes filccel, papírral, madzaggal, egy csomó apró, oda nem illő tárggyal, aztán játszunk: ismerkedő, névtanuló, csoportépítő, memóriajátékot. Körbejárjuk, megismerjük a sulit, hogy a szegény gólyáknak ne kelljen az első napokban fejvesztve bolyonganiuk, mint a végeláthatatlan krétai labirintusban. A tanévnyitón ezáltal nem érzik majd idegennek sem az új környezetet, sem az új osztálytársakat.
Mindig kitalálok valami keretmesét is. Idén a Marvel filmes univerzummal indítok. Vetítek a Bosszúállók: Végtelen Háború című filmből egy részletet, ahol látható a Végtelen kesztyű a hat elemi kővel. Vasember, Doctor Strange, Pókember és a Galaxis Őrzői dulakodnak Thanos-szal.
– A Kassák Lajos Gimnáziumban a lét alapvető aspektusait hat Végtelen kő irányítja, amelyek szétszóródtak a Galaxisban. Négy évetek lesz rá, hogy összegyűjtsétek őket – próbálom motiválni a csapatot.
– Maga szereti a Marvel-filmeket? – kérdezi csodálkozva azonnal Fekete Zsóka. Többen érdeklődve előrehajolnak a padban.
– Két fiam van. Nincs választásom – jegyzem meg vállat vonva.
– Ki a kedvenc karaktere? – faggat Turcsán Ákos is.
– Ha elárulom, hogy Thor, akkor folytathatom a mesémet, vagy teljesen elrontjátok a jól felépített bevezetőm?
– Csak tessék, ne fogja vissza magát, ez jobban érdekel, mint bármi, amit irodalomórán fog magyarázni – biztat Szántó Gábor kacsintva. Kényelembe helyezve magát hátradől, mintha tényleg moziban ülne. Csak a popcorn hiányzik az öléből.

– Szóval a mai napon máris megszerezhetitek az első, egyedi tulajdonsággal bíró kék kristályt, a Tér kövét.  Olyan gravitációs mezőt szeretnék létrehozni veletek a tanteremben, ahol jó lesz majd négy évig együtt dolgozni. Heti harmincöt órát fogtok együtt tölteni, fontos, hogy jó legyen az osztályklíma. Minden tanév végén egy-egy újabb kristályt tudhattok majd magatokénak. Természetesen az Elme kövét, ami erőteljes szellemi képességet, magas intelligenciát ad birtokosának, csak a sikeres érettségivel nyeritek majd el.
– Ezt maga nem gondolta végig. Mire megyek a hat kővel halandóként? Nem csettinthetek a kesztyűvel, mert menten belehalok – okoskodik máris Siklódi Lea.
– Mire innen elballagsz, olyan erős leszel, mint Hulk – válaszolom.
Bólint, elhallgat. Gábor kihasználva a pillanatnyi csendet máris újabb támadásba lendül:
– Addig is, amíg megszerzem az Idő kövét, és képes leszek visszaforgatni a pillanatot, amikor ma beléptem az osztályba, és az a szőke hosszú hajú szépség ott az első padban megpillantott, belém szeretett…, addig is megkérdezné, kérem, hogy tetszem-e neki?
Zsóka nem fordul hátra. Mégis elárulja, pontosan tudja, ki szólalt meg.

– Tanárnő, kérem, mondja meg neki, hogy amíg a szemébe lóg a haja, nincs esélye nálam.
– Kinél van egy olló? – kérdezi Gábor körbetekintve a vigyorgó fejeken.
Kis előnnyel indulok, mert a legtöbb archoz tartozó nevet még a felvételi vizsgákon megjegyeztem. Nálunk a közismereti tárgyakból írt teszt után egy beszélgetés zajlik az igazgatóval, a leendő osztályfőnökkel és velem, mivel én építem majd a csapatot. Hasonlóan folyik, mint egy állásinterjú. A gyerekek alapszemélyisége érdekel, az együttműködési készségük fontos számunkra, hogy passzolnak-e majd az osztályközösségbe.  
– Szerintem hajvágás helyett kezdjük inkább az ismerkedéssel, hogy legközelebb meg tudd szólítani ezt az első padban ülő szőke szépséget – javaslom.

Egész délelőtt aktívak, szófogadóak, helyesek. Szeretem az elsősöket.
– Tanárnő, kérem, ne felejtse el, mennyire segítőkész és udvarias voltam a mai napon, amikor majd az első elégtelent írja be nekem szlovákból. Ne ordítsa le a fejemet, én tök hülye vagyok nyelvekből, meglátja – figyelmeztet őszintén Gábor, amikor segít a foglalkozások végeztével visszahordani a segédeszközöket az irodánkba.
– Nem ígérhetek mást, csak vért, verítéket, könnyeket és kínokat a szülőkebelben – parafrazálom nevetve.
 
A szerző a kézirat írása idején a Kisebbségi Kulturális Alap ösztöndíjában részesült.