Munkásmozgalom az érsekújvári járásban (Hét 1971. 5. 28.)
Érsekújvár (Nové Zámky) már a múlt század végén jelentős szerepet töltött be a munkásmozgalomban. 1886 márciusában a vasúti munkások megalakították a József Munkás Egyletet, mely egyesület az itteni munkásmozgalom alapját alkotta. Az általános munkásmozgalom történetében jelentős eseményszámba ment, amikor 1890 decemberében az addigi Magyarországi Általános Munkáspárt átalakult Magyarországi Szociáldemokrata Párttá.
Érsekújvárott 1898-ban alakult meg a szociáldemokrata párt helyi szervezete. A párttagok összejöveteleiket kezdetben -Chmelár Alajos kőműves lakásán tartották, az akkori Kiss Ernő utcában (most Czuczor Gergely utca; a házat azóta lebontották).
Városunk és járásunk munkásságának haladó gondolkodását mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy már 1894. május 1-én a munkásság a Berekbe vonult, ahol szép ünnepélyt rendezett a a munka napja alkalmából. 1900. május 1-én már nemcsak a munkásság, de a város lakosságának haladó szellemű rétege, impozáns, ünnepi felvonulást rendezett.
A század elején megkezdődik a város iparosítása. 1902-ben kezd dolgozni a Bánhegyi-féle bőrgyár, 95 munkással. Jellemző a bőrgyári munkások életkörülményeire és szervezettségére, hogy már szeptember 18-án a Janisch József féle vendéglőben sztrájk szervezéséről tanácskoztak. A régebbi üzemek (malom, vasúti műhely) mellett lassanként újabbak alakulnak: a lengyár, az EMBE cipőgyár, dohánybeváltó és a két téglagyár. Egyre több lett a szervezett munkás, erősödött a szociáldemokrata párt.
Magyar, szlovák nyelvű újságokat Budapestről, Pozsonyból és Bécsből kaptak a szociáldemokrata párt tagjai. Ebben az időben ha valaki előfizetett a munkássajtóra, az egyúttal a szakszervezethez is tartozott. Később a szakszervezeti díjat bélyeg vásárlásával rótták le a munkások s az így összejött pénzből létesítették a sztrájkalapot is.
A bőrgyári munkások kezdetben 12—14 órát dolgoztak és napi bérük mindössze 30 krajcár volt.
A kőművesek és egyéb építőmunkások napi 10 órát dolgoztak, és napi bérük 50 krajcár volt, mivel szervezve voltak. Ezért az építőmunkássággal együtt a bőrgyári munkások is közös megbeszélést tartottak 1902 szeptemberében a Janisch-féle vendéglőben. Ezt a gyűlést a rendőrség feloszlatta és a két szakszervezeti vezetőt letartóztatta. Erről az esetről a városban akkor megjelent polgári beállítottságú Kis Magyar Alföld című újság 1902. szeptember 21-i száma is beszámolt.
A proletariátus egyre jobban Öntudatra ébred, mind gyakoribbak lesznek a sztrájkok és tüntetések. Ennek hatására történt városunkban az a ritka eset, hogy 1904. március 25-én nyolc városi rendőr a szigorú fegyelem miatt megtagadta az engedelmességet.
Mind gyakoribbak lettek a munkások megmozdulásai. 1904. április 20. és 24. között zajlott le a vasutasok első sztrájkja. Ebben mintegy 500-an vettek részt, béremelést követelve. A tüntetők feloszlatására a városban állomásozó huszárokat is bevetették. Ebben az évben alakult meg az építőmunkások szakszervezete is, melynek elnöke ChmelárAlajos lett.
Érsekújvárott, akárcsak Komáromban sokan éltek fuvarozásból. 1905. decemberében a fiákerosok jelentették, hogy sztrájkba lépnek. A polgármester az idegenforgalom érdekeire hivatkozva meggyőzte őket, hogy hagyják abba a sztrájkot. A fuvardíjszabást valamivel emelték, s a fiákerosok ismét munkába álltak. A munkásmozgalom egyre erősödött a városban, ezt mutatja az is, hogy a dolgozók 1906. május 1-én vörös zászlóval vonultak ki a Berekbe.
1906. júliusában a szakszervezetek jól sikerült táncmulatságot rendeztek a volt Arany Oroszlán Szálló nagytermében. Ezen a mulatságon a nők vörös
szoknyában, a férfiak pedig vörös nyakkendővel és a gomblyukukban vörös szegfűvel jelentek meg.
Az 1906-os év mozgalmas volt a város és a járás munkásságának történetében. Augusztus 15-én a szociáldemokrata párt vörös falragaszokon szólította fel a munkásságot, hogy jelenjen meg a gyűlésen, és azok, akik még nem tagjai a pártnak, lépjenek be. Ezt az akciót a rendőrkapitány betiltotta.
1907. május 1-én a Bánhegyi bőrgyár munkásai vörös zászlóval vonultak fel. Ugyancsak ez év májusában a Popper-féle gépgyár 36 munkása sztrájkba lépett. Októberben pedig a len- és kendergyári munkások bérköveteléseiket sztrájk útján érvényesítették.

1908. júliusában Csizmazia földbirtokos ilonatelepi birtokáról az aratómunkások aratókoszorúval, énekszóval a földbirtokos házához akartak menni, de a Főtéren szolgálatot teljesítő rendőr megállította őket. Az ártatlanul induló aratóünnepély véres összetűzéssel végződött. Érsekújvárnak és környékének munkássága, becsületes gondolkodású polgársága tiltakozott a vérengzés ellen. Nálunk is megpecsételődött az ipari munkásság, valamint az agrárproletariátus közös harci szövetsége az osztályellenséggel, az elnyomó burzsoáziával szemben.

1910-ben képviselőválasztások voltak. Ekkor még szavazati joggal csak a vagyonosok rendelkeztek. Érsekújvárott a két választókerület jelöltje Kovács Pál és gróf Teleki volt. A választás napján a huszárok biztosították a rendet a városban.

1914 augusztásban kitört az első világháború Sajnos, a szociáldemokrata pártban sokan jobboldaliakká váltak. Ez mély rést ütött a munkásmozgalom fejlődésében.

1918 második felében Várnay Zseni békeharcos költőnő Budapestről lejött Érsekújvárra es egy ünnepi akadémián elszavalta háború ellenes költeményét: „Ne ölj fiam, mert én is ott leszek!"
Ezen az ünnepélyen a szociáldemokrata párt tagjai, valamint a frontot megjárt sebesült katonák jelentek meg. A költemény óriási hatást váltott ki.

At építőmunkások rövidesen sztrájkba léptek, béremelést követeltek és háború ellenes röpiratokat osztogattak a bőrgyári és a vasúti munkások között. Ekkor az érsekújvári vasúti igazgatóság kijárta, hogy a szakszervezeti vezetőség több tagját behívjak katonának.
Két szakszervezeti vezetőt, Zámbokit és Söröst pedig áthelyeztették.
A munkásság szervezeti élete ennek ellenére nem szűnt meg a városban. 1918. május 1-én 600 vonultak fel a Főtéren, forradalmi hangulatú népgyűlést tartottak, ilyen Jelszavakkal: "Le a háborúval!" "Éljen a béke!" „Üdvözöljük az orosz forradalmat!"
Nagy történelmi jelentősége volt a Magyar Tanácsköztársaság 1919. március 21-én történt kikiáltásának. Államosítottak az üzemeket, bankokat, bányákat és a nagykereskedelmet.
1919május 1-ét a város munkássága teljes munkaszünettel és tüntető, békés felvonulással ünnepelte meg. Ezen az ünnepélyen a helyőrség tisztikara teljes létszámban részt vett (Egy belügy miniszteri rendelet május 1-ét országos ünneppé nyilvánította).
A magyar Vörös Hadsereg 1919 tavaszán az intervenciós csapatok ellen megindította északi hadjáratát. Az I. brigád június 3-án érte el Érsekújvárat. A parancsnokság az Arany Oroszlán Szállóban működött. Elrendelték a hadkötelesek sorozását. Sok fiatal munkás és paraszt jelentkezett. Egy vegyes század alakult, amelynek parancsnoka Lovász elvtárs volt. Másnap a cseh legionáriusok bombát dobtak az újvári fűtőházra, és ezután nagyobb erővel támadást indítottak Újvár ellen. A Vörös Hadsereg alakulatai visszavonultak a a Kisújfalu-Köbölkút vonalig. Itt tüzérséggel és egy páncélvonattal is megerősödtek. A Nyitra folyónál súlyos harcok alakultak ki. Elég komoly harcok voltak a városban is a Vágóhíd, a Szedreskert, a Naszvadi és a volt Szt. Anna utcában, illetve a kaszárnyánál. E harcokban mintegy 80 újvári vörös katona is részt vett, s közülük többen hősi halált haltak: Gremén Aladár, Forgách János, Hidas József, Kangyura Sándor, Lévai Nándor, Liszt Ferenc, Prochászka Lajos és Prohászka Sándor; sebesülésébe később belehalt Cagán Ferenc.
A szociáldemokrata párt érsekújvári helyi szervezete 1920. július 21-én nyilvános gyűlést hívott egybe, ahol mintegy 4000 személy jelent meg. A gyűlésen elöterjesztette memorandumát, mely követelte az élelmezési helyzet megjavítását és a munkanélküliség felszámolását. Az 1920-as csehszlovákiai általános sztrájkba is bekapcsolódott a város munkássága; a bőrgyári, az építőipari és a vasúti munkások több napon át sztrájkoltak, üzemi bizottságokat választottak. Érsekújváron alelnök Csóka Jakab lett.
A prágai parlamentben Smeral elvtárs nagy forradalmi beszédet tartott, melynek hatására városunk munkásságának is az volt a véleménye, hogy a munkásosztály maga vegye kezébe a hatalmat.
1921 január 16—17-én tartotta meg a szlovákiai szociáldemokrata mozgalom balszárnya emlékezetes ľubochňai konferenciáját. Ezen a városból — viszzaemlékezesek szerint - mint küldöttek Csóka Jakab, Grosz Mihály, Szuchy Gusztáv és Pekarcsík József vettek részt.
Érsekújvárott a Janisch-féle vendéglőben volt 1920-tól a kommunista párt helyisége egészen 1938 október 8-ig.
Csehszlovákia Kommunista Pártjának megalakulása után Érsekújvár a dél-szlovákiai kommunista mozgalom központjává lett A munkások, a szegényparasztság és a haladó értelmiség soraiból sokan beléptek a kommunista pártba.
Ér5ekújvárott általában 2—4 kommunista tagja volt a városi képviselőtestületnek. Abszolút többsége volt a kommunista pártnak a járás több községében, Andódon, Csúzon, Nagykéren, Szemerén, Szíznőn és Muzslán. Évekig vagy kommunista bírák vagy helyettes bírák álltak e községek élén.
A kender- és lengyár munkásai 1922. július 12. és 17. között egy kedvezőbb kollektív szerződés megkötése érdekében sztrájkoltak.
A bőrgyár Vörös Szakszervezete 1922-ben pénzügyi segítséget nyújtott a fúvószenekar megalakítására. A bőrgyári munkások 1923 februárban nyilvános gyűlésen tiltakoztak a tömeges munkáselbocsátások miatt.
A gyárak munkásai 1923. május l-én a Janusch-féle vendéglő előtt gyülekeztek és innen ünnepélyesen vonultak fel. Kerékpáros csoportjuk élén vörös zászlót vittek.
Az érsekújvári nyomdászok figyelmeztető sztrájkot tartottak 1923 szeptemberében a Vadász—Winter-féle nyomda előtt.
A bőrgyári munkások 1924. január 22-én a délelőtti órákban megszólaltatták a gyári szirénát és 10 percnyi néma munkaszünettel áldoztak az akkor elhunyt Vlagyimir Iljics Lenin emlékének. Ebben az évben megalakult a Proletár Testedző Egyesület is. Vezetője Tököly János lett. Az egyesület alig 1—2 évi működése után már szép eredményeket mutatott fel, és több szakosztályra tagozódott.
Érsekújvár és környéke munkásaira nagy csapás volt, amikor 1928. január 29-én a bőrgyár 355 munkást elbocsátott miután csökkentette a termelést.
Az 1929-ben kezdődő gazdasági válságot városunk és járásunk munkássága is megérezte. Megkezdődtek az elbocsátások, s akiket a munkaadók megtartottak, azoknak is leszállították a fizetését ami ellen 1930. november 11-én és ismételten december 30-án bőrgyári munkások sztrájkkal tiltakoztak. De hiába volt minden, a válság egyre terjedt: 1931. január 2-án újra csökkentették a bőrgyári dolgozók létszámát majd március végén bezárták az üzemet, ami további 300 munkás elbocsátását jelentette.
Egyre növekedett a munkanélküliek száma. Január 12-én a kender- és lengyár munkásai sztrájkoltak a bérleszállítások miatt. Még nehezebb lett a helyzet azzal, hogy január 13-án leégett a gyár, és ennek következtében 200 munkás vesztette el megélhetését.
Ezeket az eseményeket nem nézhették tétlenül a kommunisták: 1931. április 24-én, Lenin elvtárs 61. születési évfordulója alkalmából Weisz Sámuel szakszervezeti titkár vezetésével 50-en megjelenték a városi tanács ülésén, és munkanélküli segély fizetését követelték.
Ez az év mozgalmas volt. 1931. november 9-én a városban és környékén dolgozó útfenntartó munkások Újvárba vonultak, hogy béremelést kérjenek. Bánovról és Palárikovóról több mint 650 munkás csatlakozott hozzájuk ásókkal, kapákkal felszerelve.
A kommunisták vezette; munkásoknak a csendőrkordonon keresztül sikerült bejutniok a városba, s a küldöttek a járási hivatalban átnyújtották követeléseiket Ezek voltak: az órabér felemelése 2,20 koronára, a bérek hetenkénti kifizetése, valamint a betegség biztosítási járulék fizetése a munkaadó részéről. A munkásság határozott fellépése eredményes volt: az órabért 2 koronára emelték, s a munkások bérét azontúl hetenként fizették ki. Az érsekújvári 3. lovasezred 2 szakasza készenlétben állt, de nem került sor a katonaság beavatkozására.
Ugyanez év december 15-én a kommunista párt éhségfelvonulást szervezett; ezt Prochászka József, Dusek Lajos és Banéth Jenő vezette.
A munkásság sorsa a gazdasági válság vége felé még rosszabb lett. Kommunisták mintegy 150 tagú csoportja 1932. január 14-én a városháza elé vonult, ahol Weisz Sámuel és Prohászka József írásban átadták a munkásság követeléseit Február 23-án ismételten sürgették követeléseik teljesítését, de ekkor a karhatalom brutálisan szétkergette a munkásság követeit
1933. február 25-én 5 napos sztrájkkal kényszerítették ki a villanyáram díjának leszállítását és a közvilágítás 50%-kal való csökkentését.
A Munkás Testedző Egyesület is aktív tevékenységet fejtett ki. 1933. július 8—9-én nagy sportünnepélyt rendezett, melyen Dérer Iván akkori oktatásügyi miniszter is megjelent.
A következő év szeptemberében a Proletár Testedző Egyesület nagyszabású akadémiát és sportünnepélyt rendezett. Ekkor már megindult a fasizmus elleni küzdelem. 1935. április 25-én a Hlinkapárt járási értekezletet tartott Horváth Ferenc Fő utcai vendéglőjében. Itt több kommunista — Fabó János, Hentek Pál, Jóba István, Jóba Mihály és Prochászka József — is megjelent és „Le a fasizmussal!" felkiáltásokkal zavarta az értekezletet. A kivonult karhatalom a további rendzavarást megakadályozta.
A munkásság öntudatának elmélyítésében jelentős szerepet játszott a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség helyi szervezete, amely 1935. július 15-én alakult meg. Szeptember 16-án újabb sztrájkot kezdtek az építőmunkások.
Impozáns volt az 1936. május 1-i felvonulás, amelyen a Baťa bőrgyár alkalmazottai egyenruhában vonultak fel. A következő évben 1937-ben Érsekújvárból öten: Balogh József kőműves, Hóbor László üveges, Kovács Róbert festő, Tököly János asztalos és Simunek Pál munkás Bánkeszlről - mentek Spanyolországba, hogy mint a nemzetközi brigád tagjai a fasizmus ellen harcoljanak. Érsekújváron és környékén a kommunista párt vezetésével együtt harcoltak a magyar és a szlovák munkások, szegényparasztok. Gyakoriak voltak a harmincas évek elején a sztrájkok, tüntetések és a munkanélküliek felvonulásai. A város és a vidék dolgozói gyakran megütköztek a csendőrökkel és a rendőrökkel.
A kommunista párt a Komintern VII. kongresszusának határozata alapján szervezni kezdte az egységfrontot, Érsekújváron és vidékén elsősorban a szociáldemokrata pártszervezetekkel és szakszervezetekkel együtt. Ennek alapján 1938. május 1-én a kommunista, a szociáldemokrata és a cseh nemzeti szocialista párt tagjai mintegy 3000-en egységesen vonultak fel. Májusban részleges mozgósítást rendelt el a kormány. Szímőról lovaskocsikkal, kibontott vörös zászlók alatt jöttek a bevonulók, forradalmi dalokat énekelve.
1938. szeptember 4-én Tornócon (Trnovec nad Váhom) tüntető nagygyűlés volt a köztársaság védelmére. Mintegy 15 000 munkás, kisparaszt és haladó értelmiségi tüntetett a fasizmus ellen. Ezt az akciót szintén Csehszlovákia Kommunista Pártja irányította, Érsekújvárott a helyi pártszervezet 1938. október 8-án befejezte legális működését, miután a csehszlovák kormány betiltotta a kommunista pártot, Magyarországon pedig a Tanácsköztársaság leverése óta a Kommunisták Magyarországi Pártja illegális tevékenységet folytatott.

Dózsa unokái (Hét 1971. 5. 28.)
A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a magyarországi forradalmak hatására az érsekújvári járásban is radikalizálódtak a dolgozó tömegek, köztük a mezőgazdasági munkások is. Jászfalun 1921. április 15-én Bednárik Imre és társai megszervezték a mezőgazdasági munkások sztrájkját, melynek vezetői ellen törvényszéki eljárást indítottak. Csúzon ugyancsak e napon sztrájkoltak, itt Udvaros András, a szociáldemokrata párt helyi szervezetének baloldali elnöke, továbbá Illik János, Kürtről Matus Lajos és Holtáról Galgóczy Mihály ugyancsak baloldali szociáldemokrata vezetek vettek részt a sztrájk szervezésében. Hasonló sztrájk volt Dögösön (Rastislavice), az akkori komjáti (komjaticei) körzetben. Ezt Drenina János és társai szervezték, akiket akkor el is ítéltek. A Csúzhoz tartozó Lápáspusztán 1921. április
25-én ugyancsak a munkabeszüntetés eszközéhez nyúltak a mezőgazdasági munkások. Ezt a sztrájkot Stumpla István és Obhlidala József szemerei munkások irányították. 1921. július 22-én Libádon, valamint a Béla községhez tartozó majorban is volt mezőgazdasági sztrájk, Solti János és társai vezetésével. Letartóztatták őket és bűnvádi eljárást indítottak ellenük.
Az 1922. július 27-én a palárikovói Károlyi Lajos bábpusztai birtokán volt mezőgazdasági sztrájk. Ezt követően jelentősebb mezőgazdasági sztrájk járásunkban csak 1928. április 28-tól május 4-ig volt Nagykéren (Milánovce). Ez a sztrájk eredményes megegyezéssel fejeződött be május 5-én.
A kővetkező jelentősebb mezőgazdasági sztrájk a Tardoskeddhez (Tvrdošovce) tartozó Alsójatón (Dolný Jatov) volt 1929. május 15-én. Ekkor László József és László Sándor nagybirtokán mintegy 150 munkás sztrájkolt. Ugyanezen a napon a tardoskeddi Méhespusztán szintén sztrájkoltak a munkások.
Igen jelentős és jól előkészített sztrájkot tartottak az aratók 1931. július 13-án Nagy- és Kiskéren. A munkabeszüntetésre azért került sor, mert a munkaadó nem akarta kiadni a bért és a természetbeni járandóságokat a szerződés szerint. Nagy- és Kiskéren együttvéve 49 aratópár sztrájkolt. Mindkét községben tilos volt a gyülekezés, a tüntetés és este 10 után az utcán való tartózkodás, s a rendelkezés betartására a kivezényelt 20 csendőr ügyelt fel.
A hivatalok ezt a intézkedést azzal indokolták meg, hogy ez nem a sztrájkolok ellen Irányul, hanem a kommunista ifjúság állítólag július 13-ára tervezett Illegális felvonulása miatt volt rá szükség. E napon nem volt semmiféle felvonulás, de a csendőri készültség mégis a községben maradt a sztrájk befejezéséig. Mivel nem sikerült sztrájktöröket találni, másnap Ersckújvárott megindullak a tárgyalások s ezek a mezőgazdasági munkások győzelmével végződtek. Kéren rögtön kiadták a borsót, mint természetbeni járandóságot, a ki nem adott szalmáért 100
koronát fizettek, gabonából tizedrészt, szalmából tizenegyed részt kaplak az aratók; azonkívül 500 négyzet-öl földet, 110 kg gabonát és a betegség biztosítási díj felének fizetését is vállalták a földbirtokosok.
A munkanélküli mezőgazdasági és cukorgyári munkások, akik a jegyzői hivataltól heti 20 koronás segélyt, cipőt és gyermekeiknek 14 éves korig ruházatot kértek 1933. február 9-én tüntető felvonulást tartottak Nagysurányban. Akkor is biztonsági intézkedéseket vezettek be a hatóságok, a csendőrállomást Érsekújvárból 14 csendőrrel és a 3. lovasezred egy 8 tagú rajával erősítették meg. Hasonló tüntető felvonulás volt 1933. február 10-én Érsekújvárott és
Nagykéren is.
1935. május 21 és 20 kőzött Nagykér mrllett, Kolisch Ferenc birtokán, a Rózsamajorban haromszáz mezőgazdasági munkás sztrájkolt béremelést követelve. A csendőrőrsöt itt is megerősítették, s a sztrájkolók követeléseit nem teljesítették. Összecsapásra nem került sor. A sztrájkol König Géza a CSKP helyi szervezetének titkára szervezte, aki ellen büntető eljárás indult: 3 hónapi elzárásra én 100 korona pénzbírságra ítélték.
A nagysurányl Albert-majorban 1935. május 29. és Június 6-a között mintegy 80 mezőgazdasági munkás sztrájkolt. A férfiaknak 11, a nőknek 9 korona napszámot követeltek. A sztrájk részleges sikerrel zárult: a dolgozók megegyeztek a munkaadóval, a férfiak 8 korona, a nök pedig 7 korona napszámot kapnak.
1936. május 6-án a Kopec-majorban sztrájkoltak a mezőgazdasági munkások. Innen a sztrájk Nagycsikére és a felsőkeresztúri majorba is átterjedt. Összesen 345-en sztrájkoltak. Május 12-én vették fel újra a munkát, amikor elérték az órabérek felemelését. A sztrájkot Sztankovič János és társai irányították Nagysurányból.
Ugyancsak bér javításért sztrájkolt 1936. május 6-án 150 munkás a nagysurányi Újvilág pusztán. A sztrájk előtt a férfiaknak 9 koronát, a nöknek 7,5 koronát fizettek napi 10 és 1/2 óra munkáért.
A sztrájkolók a férfiaknak 16 korona, a nőknek 13 korona napszámot követeltek. Május 8-án szolidaritásból az Albert-major dolgozói is hozzájuk csatlakoztak, mintegy 60-an.
Május 11-én Ersekújvárott, a Járási hivatalban megegyeztek a munkaadók és a strájkolók. Az
egyezség alapján a férfiak napszámát 11 koronára a nőkét 9.50 koronára, a fiatalokét pedig 7,5 koronára emelték.
1936. május 8-tól május 11-ig mintegy 700 mezőgazdasági munkás sztrájkolt Tornócon, Jánosházán, Méhespusztán, a Schrank-majorban, Alsó- és Kisjatón, és Kenderespusztán, béremelést követelte. Akkoriban a napszám átlag 8 korona volt. A sztrájk eredményesen végződött, a napszámot 10 koronára emelték. Ezt a sztrájkot Weisz Sámuel, az érsekújvári kommunista pártszervezet titkára és Rudkovszky Rudolf, az érsekújvári szociáldemokrata
pártszervezet titkára szervezte.
Szímőn szintén nagy befolyása volt a kommunista pártnak. Az 1925. évi országos választások alkalmából, annak ellenére, hogy Szímőn még nem volt helyi szervezete a pártnak, mégis 150 szavazatot kapott a CSKP. Szímön 1927. szeptemberében 38 taggal alakult meg a helyi pártszervezet, amelynek Nagy Béla lett az elnöke. Az 1927-es községi választásokon a kommunista párt már 7 mandátumhoz jutott. A helyi pártszervezet kapcsolatot tart ilvtársakkal Chmelár Alajos, Ozsvald Ferdinánd és Pálenyík Ferenc érsekújvári, Steiner Gábor és Mező István komáromi (Komárno) és Kürthi József gútai (Kolárovo) elvtársakkal.
1929-ben a nagy csatornánál dolgozó szímöi kubikosok sztrájkba léptek; ennek eredménye 10% béremelés volt. A kamocsaiak 1933-ban a Vág-menti szivattyútelep építésénél szintén8 napos győzelemmel végződő sztrájkot tartottak. Ettöl az idötöl kezdve a kommunista pártnak igen nagy befolyása volt a munkásságra és a kisiparosokra. Ebben az idöszakban különössen nagy tevékenységet felytettek ki Bombicz Ede, Boros István, Farkas Ferenc, Kutrucz Gizella, ifj. Kutrucz Béla, Kutrucz Ilona, Kutrucz Rudolf, Nagy Béla. Nagy Gyula és Varga Béla elvtársak.
Muzslán is fellendült a munkásmozgalom 1933. június végén, amikor a muzslai aratómunkások mintegy harmada munka nélkül maradt, így mintegy 20 szegény földmunkás családnak nem volt biztosítva a téli kenyere. Ekkor Nagy János, Hóringer Gyula és Zslivka elvtársak kommunista községi tanácstagok vezetésével aratósztrájkot indítottak.
A sztrájk sikerrel végződött, a 20 földmunkás kapott kollektív munkaszerződést, a kaszások és a marokszedők pedig egyenként 8 mázsa, ebből már másnap elölegként 5 mázsa gabonát amit azonnal megörölelhették. A megmozdulás annyira sikeres volt, hogy a mezőgazdasági munkások nem csak aratás idejére biztosították maguknak a munkát, hanem egész késő őszig dolgozhattak.
A muzslai földmunkások a bátor kiállásukkal nagy erkölcsi és politikai sikert arattak, példát mutatva a környék többi földmunkásának is.

Jogos fegyverhasználat!? (Hét 1971. 5. 28.)
Vészjelző síp harsan fel hirtelen.
Vágtat már nagy sereg lovasrendőr,
Dolgozik a kard és kasza szüntelen,
Áldomás nem lesz, sok munkás
vérbe dől.
(Részlet az „Elmaradt áldomás" c. újvári balladából)
Érsekújvár unalmas és szürke kisalföldi mezővároska volt a század elején. Kövezetlen utcáin nagy port vert fel az áthaladó szekér vagy a legelőre naponta felhajtott baromcsorda. Némi
mozgolódás csak hetipiacok vagy vásárok alkalmával volt. Ilyenkor a verklis meg planétások és majomtáncoltatók vagy kardnyelők szórakoztatták a „pógárokat". Ma már sokan
azt sem tudják, mi fán teremtek ezek, de a mi gyermekkorunkban ezt mind ismertük és átéltük és ha valamilyen zajt hallottunk az utcán, otthagytuk a métajátékot vagy pillckézést és siettünk a hang irányába.
1908 július elején rekkenő meleg volt, és mi mezítláb a Szentháromság-szobor lábánál
portékájukat árusító görögdinnyések körül ténferegtünk. Áhítattal néztük a nagy halom nekünk hozzáférhetetlen — illatos dinnyét, amikor látjuk, hogy Komáromi utca felől aratócsoport közeledik, énekszóval. Az „Érik a, hajlik a búzakalász" — fújták nagy lelkesen.
Elöl két asszony kaszanyélre akasztott aratási koszorút vitt a vállán, utána férfiak, asszonyok, gyerekek vegyesen. Persze mi is odafutottunk, de akkorra a főtéren posztoló lovasrendőr is odaért s durván rárivallt a békésen közeledő csoportra:
— Elhallgassatok, az anyátok istenit, ti büdös parasztok!
A nép megtorpant, mi meg a közeli sarokig futottunk Ijedtünkben és onnan figyeltük lélegzetvisszafojtva az eseményeket.
Ekkor egy arató lépett a lovasrendőr elé:
— Biztos úr, ne bántson bennünket. Learattunk a Hajnalpusztán és áldomásra megyünk az úrhoz az aratókoszorúval, csak szabad énekelnünk! Hisz senkit sem bántunk!
— Kuss, büdös paraszt! Oszolj, ha mondom, de azonnal, mert szétaprítom a fejeteket!
És hogy hatalmát jobban fitogtassa, kihúzta a kardját és lapjával a szószóló felé csapott. Az aratók meghökkentek, az asszonynép sikongva hátrálni kezdett. Erre az egyik arató összecsukott kaszáját helyreigazította a nyelén. A rendőr megijedt és megfújta a sípját. Percek alatt egy csoport rendőr érkezett oda és kardot rántva a mit sem sejtő aratócsoportra
rontottak. A munkások ezt látva, önvédelemből felcsatolták a kaszájukat.
A főtér a templom előtt pillanatok alatt borzalmak színhelye lett. Sírás, jajgatás, káromkodás hallatszott. Az üzletekből kitódult emberek elszörnyedtek a rendőrök durvaságán.
Ott vergődtek a földön a sebesültek.
Mi fiúk ott remegtünk a sarkon és akkor sem mertünk odamenni, amikor a „győztes" különítmény visszavonult, magukkal cipelve a sértetlen munkásokat. Az asszonynép sírva borult a sebesültekre. A városházáról az utcaseprők hordágyakat hoztak, rárakták a sebesülteket és elindultak velük a kórház felé. Mi gyerekek tisztes távolságból kísértük a menetet. Az egyik sebesült hordágyat útközben letették az emberek, mivel mozgolódni
kezdett. Szegény ekkor már haldoklott.
— No ezen már nem segít a kórház! — mondták és elkergettek bennünket. Visszatérőben láttuk, hogy a főtéren már a tűzoltók fecskendőkkel mossák fel a vért, s a földön heverő agyontiport véres aratási koszorút is rövidesen eltüntették.
A borzalmas bűntényt per követte, amelynek koronatanúja Verbőczi Ferenc járásbírósági fegyőr volt, aki tanúként összeírta a főtéren levő üzletek alkalmazottait és mindazokat,
akik akkor ott voltak. A helyi újság és a fővárosi lapok agyonhallgatták az ügyvet. A bíróság persze a rendőröket felmentette, megállapítva, hogy jogosan használták a fegyverüket, Verbőczi Ferenc pedig kegyvesztett lett merészségéért.
Hogy mennyi volt a halottak száma, nem tudom, mert a felvonulók legtöbbje vidéki volt s ezeket csa ládtagjaik hazaszállították a falujukba. De biztos élnek még Érsekújváron öregek, akik szintén emlékeznek erre a szörnyű — és oktalan vérontásra.

Aki a legnagyobb veszélyben is kitartott (Hét 1971. 5. 28.)
Chmelár Alajos kőműves az ismert munkásmozgalmi harcosok közé tartozott Érsekújvárban.
Már a kommunista párt megalakulása előtti időkben is szervezett munkás volt. Kezdetben a szociáldemokrata párt balszárnyának volt a tagja. Már akkor is minden igyekezete a munkásság helyzetének megjavítására irányult. Íme egy bizonyíték, egy
megőrzött okmány, Chmelár Alajos kezeírásával az első világháborút megelőző időkből:
..Tekintetes Rendőrfőkapltányság, Érsekújvár.

Tekintetes Rendőrfőkapitány úr!

Alulírottak tisztelettel bejelentjük, hogy folyó évi június 11-én délután 4 órakor a Kossuth Lajos téren nyilvános népgyűlést tartunk.

Napirenden:
A véderőjavaslat és az általános titkos választói jog.
Kérjük ezen bejelentésünk tudomásul vételét. Chmelár Alajos sk, Mészáros Aladár sk, Takács Zsigmond sk.
Felülbélyegzés:
Érsekújvár r. t. város rendőrfőkapitányt hivatala
Érkezett 1911 júni. 6. 1163 kg. szám

Végzés:
1163 911 kg. szám (kézírással írva)
Chmelár Alajos és társai, Érsekújvár
Azon bejelentésüket, miszerint f. évi június 11-én d u. 4 órakor a Kossuth Lajos téren nyilvános népgyülést tarthassanak — tudomásul nem veszem, ezt nem engedélyezem.
Miről jelen végzés útján azzal értesítem, hogy az ellen 15 nap alatt a vármegye alispánjához ide benyújtandó fellebbezésnek van helye.
Érsekújvár VI. 6.
Olvashatatlan kézjegy
A végzést kikézbesítette 1911. VI. 6.
Kertész Imre rendőr.
A burzsoázia, ha csak tehette, mindenképpen igyekezett megakadályozni a munkásság gyűléseit, megmozdulásait. És ehhez nem kell különösebb kommentár.
Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása idején, amikor a cseh csapatok 1919. január 10-én Érsekújvár határát elérték, a városi tanács öttagú parlamenter bizottságot küldött eléjük a város vértelen átadásának ügyében. E parlamenter bizottságba Chmelár Alajos is belekerült, ami annak idején kitüntetésszámba ment.
Már az első csehszlovákiai községi választások alkalmával tagja lesz a városi képviselőtestületnek.
Évekig tevékenykedik mint tanácstag a proletariátus sorsának megjavításán. Kilincsel, járkál, interveniál, mindenkin segít szóval és tettel. Még politikai ellenfelel is megbecsülik egyenes jelleméért és Lajos bácsinak titulálják.
1938 őszén a magyar hatóságok elrendelik a kommunisták letartóztatását. Chmelár Alajost is őrizetbe veszik. A besúgók gondoskodnak erről.
Egy szemtanú mesélte:
Két rendőrtiszt beszélgetett — borozgatás közben — a kommunisták elhurcolása után való napon az újvári Kioszk étteremben.
Az idősebb így szólt:
— Hidd el, kérlek, megsajnáltam őt (t. i. Chmelárt) és igyekeztem megmenteni, láttam idősebb, nagycsaládű ember. Nem is nézett ki rossz belőle. A szememmel intettem neki, a mozdulataimmal figyelmeztettem őt és észre kellett volna vennie, hogy segíteni akarok neki.
Ugye maga nem kommunista — szóltam hozzá — és sohasem tette azokat, amiket a vádiratban felhoznak magu ellen?
Mondom, kérlek, a szájába rágtam és megmenthettem volna az internálástól, ha e szerint nyilatkozik. De ő merően rámnézett és kipirult arccal nagy merészen a szemembe vágta:
„Igenis én kommunista vagyok és mindaz, amit ellenem felhoznak, valóság. Itt vagyok! Vigyenek!
A fiatalabb rendőrtiszt:
— Remélem, mindjárt megvasaltattad, mert ezt érdemelte volna pimasz kijelentéséért,
— Nem tettem, mert őszintén megsajnáltam,
— No barátom, add be a lemondásodat, nem vagy te rendőrtisztnek való!
Ezt a rendőrtisztet azután nemsokára elhelyezték Érsekújvárból.
De Lajos bácsi megélte a felszabadulást, megélte a munkásosztály győzelmét. 1948-ban és még
azután is halála napjáig híven szolgálta a pártot, melynek soraiban ifjú kora óta oly sokat küzdött és szenvedett.

Nehéz elfelejteni (Hét 1971. 5. 28.)
Csulák József érsekújvári lakos meséli:

1919. júniusában, amikor tudomá­somra jutott, hogy a magyar Vörös Hadsereg közeledik Újvár felé, én is többedmagammal eléjük mentem Kürt községbe. Pünkösd vasárnap indultunk támadásba a cseh inter­venciósok ellen. Ezeknek vegyes ala­kulataik — gyalogosok, kerékpárosok, szállítóoszlopok —; tartózkodtak Új­várban. Két századnyi erővel, ágyú­ütegek támogatása mellett a Vörös Hadsereg páncélvonatán indultunk Kürtről. Megtámadtuk az ellenséget és a Nyitra folyó nyugati oldalara vetettük vissza. A cseh légionárius egységek azonban erősítést kaptak és ellentámadásba lendültek. Újvár kör­nyékén a fegyveres harcokban a mi alakulatunknál elestek: Prochászka Károly ifjú munkás és Supán újvári lakosok. Megsebesültek Kotruc Gyu­la hentes és Cagán Ferenc újvári lakosok. Cagán haslövést kapott, vo­natra tettük és a váci kórházba szállították, ahol néhány nap múlva sebesülésébe belehalt.
A Kürttől megindított támadással az ellenséget egészen Tardoskeddig és Nagysurányig vetettük vissza. Bánkesziről és Surányból több szlo­vák munkás is csatlakozott a forra­dalmi erőkhöz, mivel ők is tudták, hogy Eperjesen megalakult a Szlovák Tanácsköztársaság.
A Vörös Hadsereg páncélvonatán a visszavonuláskor több légionárius hadifogoly is volt. Kürtről másod­szor is ellentámadásba mentünk, megerősített ágyúütegekkel ellátva. Az ellenséget ezúttal Udvardig és Bajosig vertük vissza. Udvardon Sóki őrmester, aki századparancsno­kunk volt, közölte velünk, hogy az antant hatalmak jegyzékben szólí­tották fel a tanácskormányt, hogy csapatait vonja vissza az újonnan kijelölt demarkációs vonalakra. Ezért nekünk is vissza kell vonulnunk.
Egységünk felbomlott és mi indul­tunk haza Újvárba. Útközben a lé­gionáriusok elfogtak, bekísértek a kaszárnyába, majd két nap után Prá­gán keresztül Terezínbe vittek, ahol nyomorúságos körülmények között tartottak minket. Az utazás alatt két napig egy falat ételt sem kaptunk. Amikor a polgári lakosság Terezín-ben megtudta, hogy mi bolsevikek vagyunk, meg akartak minket lin­cselni, de a karhatalom megvédett és a gyűjtőtáborba vitt. A táborba hetek múlva egy bizottság jött, amely megvizsgálta a táborban le­vők életkörülményeit.
Ennek alapján leváltották a tábor parancsnokságát. Nem sokkal ezután hazaengedtek.
Mint a történelem igazolta, a bur­zsoázia ellen 1819-ben vívott fegyve­res harcunk nem volt hiábavaló. A kommunista párt 1948-ban győze­lemre vitte a munkásosztály ügyét.
Száraz András mondja el:
1944-ben SAS behívót kaptam és be kellett vonulnom a magyar hadseregbe. Szeptember végére az I. hadsereg kötelékébe kerültem, mely akkor Erdély Szászrégen nevű városkájában állomásozott. A II. gyalogezred I. zászlóaljához osztottak be. Alig voltunk ott néhány napig, amikor híre jött, hogy ezredünk katonáinak fel kell esküdniök Dalnoki Miklós Béla vezérezredesre az I. hadsereg parancsnokára, aki Moszkvában megállapodott a Vörös Hadsereg parancsnokságával, hogy csapataival együtt átáll a szovjet hadsereghez.
Felesküdtünk, hogy fegyvereinket a megszálló német fasiszták ellen fordítjuk. Az I. hadsereg ezután a 2. Ukrán Front csapataival Magyarország nyugati határa felé vonult. December elején a hadsereg kisebb része Nyíregyháza—Szerencs irányába menetelt. Még a hónap végén Tornánál átléptük a szlovák határt és Jászón megállapodtunk. Itt kisebb egységekre osztottak bennünket és Mecenzéfre mentünk, ahol kapcsolatba kerültünk a szovjet és szlovák partizánokkal. Uhorna felszabadításáért már együtt harcoltunk. A németeket és a Szálasira felesketett magyar honvédeket aránylag könnyen sikerült kivernünk onnan, ugyanis hangszórókon keresztül magyar nyelven szóltunk a szembenálló honvédekhez, hogy mi a demokratikus magyar hadsereg katonái vagyunk és a szabad Magyarországért ha rcolunk. Erre több honvéd megadta magát és később beálltak közénk.
Főhadiszállásunk egyenlőre Uhornán maradt. Innen járőrtevékenységre jártunk és a környéken tartózkodó kisebb partizán csoportoknak vittünk üzeneteket és élelmiszert.
1945. január 18-án Szomolnokról (Smolník) kiindulva németek naey erővel támadták meg Uhornát. Kemény védelmi harcot folytattunk. Ekkor már a szlovák "Ščarsa" partizánalakulathoz tartoztam. Parancsnokunk Logvinenko, a komisszár Sadrin volt. Ebben az alakulatban oroszok, szlovákok, szlovákiai és magyarországi magyarok, néhányan erdélyi magyarok és románok, valamint jugoszlávok is harcoltak a szabadságért.
Amikor a szovjet hadsereg alakulatai a Kárpátoknál áttörték a német védelmi vonalat, egyesültünk velük. Partizánegységünk feladata most már portyázó akciókra és járőrtevékenységre korlátozódott. Uhorna környékén öreg elhagyott tárnához jártunk ahol egy vízesés mellett álcázott bányafolyosó volt teli élelmiszerrel, valamint fegyverrel és lőszerrel. Ide jártunk segédkezni.
Ezután már nem bocsátkoztunk harcba. Kassáról értesítés jött az egység leszerelésére. Ekkor parancsnokaink aláírásával hiteles igazolást kaptunk és meleg búcsúzkodás után elindultunk hazafelé. Március végén, mikorra hazaérkeztem, községünket Nagykért a szovjet hadsereg egy nap előtt szabadította fel Léva irányából.
Szeretettel gondolok vissza azokra az elvtársakra, akikkel együtt harcoltam, így többek között Roszman András szenci, Tupán Gyula mányal lakosokra és két földimre, Preszka Józsefre és Vankó József nagykéri lakosokra.
Otthon rövidesen bekapcsolódtam az újjáépítési munkába és amint újra megalakult a kommunista párt, rögtön beléptem. Jelenleg községünk cipész szövetkezetének vagyok a vezetője.
Büszke vagyok rá, hogy részt vehettem a felszabadítás! harcokban, — fegyverrel harcoltam a fasiszták ellen, az új demokratikus éa szocialista Csehszlovákiáért
Üjvári Győző
Sováb Vidor visszaemlékezéseiből:
Kéméndet 1945. január 5-én foglalták el először a szovjet csapatok s a községben szállásolták el magukat A lakosság százainak segítségével a Garam folyón erős cölöphidat építettek, melyen a tankok is átvonulhattak.
A németek ezalatt nagyobb csapatokat vontak össze és a kész fahidat február 17-én délután vagy húsz Stuka repülőgép bevetésével szétbombázták, majd este páncélos alakulataik visszafoglalták Kéméndet. E nagyméretű támadásnak az volt a célja, hogy a Budapestről kiszorított és az Esztergom környéki hegyekben éa völgyekben körülzárt német hadosztályoknak menekülési lehetőséget biztosítsanak azzal, hogy nagyobb szovjet erőket vonnak el onnan. Ez részben sikerült is, mert több egységüknek sikerült kitörni a komáromi-bécsi útra.
A Kéméndről visszavonuló szovjet katonáknak nem volt nagy menekülési lehetőségük. A páncélosok és a motoros járművek még ki tudtak törni a német gyűrűből, de a gyalogosoknak csak egyetlen lehetőségük volt a menekülésre: ha át tudnak valamiképpen jutni a Garam túlsó partjára. Korábban vastag drótkötelet feszítettek ki a két part között. Most csónakon akartak átkelni a folyón, de a németek belőtték és elsüllyesztették a csónakot. Ezután a menekülés csak drótkötélen, kézzellábbal volt lehetséges. Voltak, akik a megáradt Garamon úszva próbáltak átkelni. Mivel azonban a németek folyton lőttek rájuk, sokan közülük a folyóban lelték halálukat.
A Garam túlsó keleti partján a szovjet hadsereg erős védelmi vonalat épített ki és a következő hetekben állandó erősítéseket kapott. Időközben a Garam két partja között gyakran tüzérségi párbaj folyt, A Garam jegén — főleg éjszaka — gyakran jöttek át szovjet felderítők. Március elején már sűrűn repültek át a frontvonalon a „raták".
1945. március 26-án a szovjet csapatok nagy tüzérségi tüzet indítottak a német állások ellen. Több száz különböző méretű ágyú, aknavető éa ..katyusa" bömbölt majd rohamra indultak a vöröskatonák. Majd szívós harc után e napon végleg felszabadult Kéménd. A község kikerült a frontvonalból s megszünhettek a lakosság egész télen át tartó szenvedései.
Krajcsovicsné Juricsek Irén naplójából:
A Horthy-rendszerben kezdődött a kálváriám. 1941 augusztusában nyolc elvtársammal együtt internáltak. Érsekújváron három hétig voltunk a megyeház pincéjében. Én egy prostituálttal kerültem közös zárkába, ahol kis deszkapriccsen szorosan összebújva aludtunk. Nem volt közömbös nekünk, hogy megfosztottak a szabadságunktól, elraboltak a családunktól. De büszke dac töltötte el a szívünket mert tudtuk, hogy nem vagyunk egyedül, hogy a Horfty-Magyarország urai a munkások ezreit fosztják mag szabadsaguktól, s miért? Mert félnek tőlünk, félnek a munkások erejétől, a győzelmünktöl. Elnémítani, megsemmisíteni, ez volt a céljuk! Az egyik napon tudatták velünk, hogy tovább visznek
Osszszedtük kis batyunkat, melyben ruhanemű, kevés élelem volt. Rendőrpribékek kivittek as állo­másra. Nevetséges volt hogy úgy kezeltek bennünket mint valami rabló-gyilkosokat, mint valami banditákat.
Ekkor már hozzátartozóinktól és az elvtársaktól megtudtuk, hol húzódnak a frontok. Erössen hidtük, hogy ebben a háborúban csak mi gyözhetünk. Pusztulnia kell ennek burzsoá rendszernek, mely úgy kezeli a becsületes munkásokat, mint a banditákat.
Budapestre vittek. Nagy fekete csukott rabszállító autó jött értünk, de mi "meseautónak" neveztük el. A toloncház udvarán száltunk ki belöle. Az udvar teli volt az ország minden részéböl idehozott rabokkal. Nök, férfiak, fiatalok, idössebbek. A felvételi iroda elött sorba kellett állnunk. A késö délutáni órákban került sor a felvételünkre. Az iroda személyzete is rabokból ált. Egy rabnö, egy igazi "vagány" volt a motozó. Elvitte kis élelmiszercsomagomat és a sarokban a foldre dobta. "Ez nem nyaraló" - mondta durván, - hanem fogház." Én nagyon sajnáltam a gyümölcsöt, melyet nagyanyám az utolsó pénzén vett. Különválasztottak a férfiaktól és az elosztóba vittek. Itt annyi volt már a nö, hogy mozogni is allig lehetett.
Sokan a batyujukon ültek, vagy a hideg köpadlón. Itt töltöttük az éjszakát. Másnap vittek a fogházba. Elképesztö látvány tárult itt elénk. Az udvaron kopaszra nyírva, rongyos ruhákban sétáltak a nól rabok. Voltak olyanok is, akik ruha helyett rongyos pokrócba csavarva sétáltak. A felügyeletet gyakorló rendör durván szidalmazta öket. Engem a 2 . emeletre vittek. A folyosón egy marcona rendör szíjjal vert egy rabnöt, aki fájdalmában nagyokat sikított. Egy nagy terembe vittek, ahol több mint száz nö volt beszúfolva, tizenhattól hatvanéves korig.
Voltak it politikaiak, közönséges tolvajok, elmebajosok, koldusok és vakok, sőt még a Jehova tanúi tagjai is, akiket felforgatóknak neveztek. Itt Ismerkedtem meg az élösdiek minden fajtájával:' bolhával, tetüvel, svábbogárral, poloskával. Ezek éjjel-nappal szívták a vérünket. Igaz 3—4 hetenként fertőtlenítették a ruháinkat és zuhanyfürdőbe vittek minket, de ez mit sem segített, mert naponta új "vendégek" jöttek. Éjjel vassodronyokon aludtunk, mely lelógott a cementpadlóig. Egy koszos pokrócunk volt, ezt tettük magunk alá és ezzel takaróztunk is. Télen sokat szenvedtünk, mert alig egy-két órát fűtöttek naponta. Így minden ruhadarabunkat éjjel-nappal magunkon kellett hagynunk. Reggel rozsdás csajkákban rántott levest kaptunk. Ez olyan volt, akár a mosogatóvíz. A napi kenyéradag tíz deka volt. Délben marharépát vagy kelkáposztát kaptunk, mely tele volt szeméttel. Este vacsorát nem kaptunk.
Több mint három hónapot voltam a pesti toloncházban, míg végre Nagykanizsára kerültem, a női internálétáborba. Pár hétig még a prostituáltakkal és egyéb bűnösök között voltam, majd a politikaiakkal kerültem egy helyiségbe. Ott voltam Braun Évával, akit 1944-ben a Margitkörúti fegyházban meggyilkoltak és Schönherz Zoltánnéval, akinek férjét 1942-ben szintén kivégezték. Űgy éltünk ott, mint egy nagy család, mint édestestvérek. Ha valaki csomagot kapott, azt közösen fogyasztottuk el. A kosztunk itt is hasonló volt ahhoz, amit a toloncházban kaptunk. A nem politikai foglyok kijárhattak dolgozni, de minket nem engedtek.
1942 december első napjaiban bejön ss őrmester és elkiáltja magát:
- „Jurlcsek Irén szabadult". Én csak álltam és néztem, nem tudtam elhinni, hogy ez Igaz lehet, hiszen édesanyámnak pár hónap előtt SS érsekújvári rendőrfogalmazó azt mondta, nem kívánatos a hazajövetelem, mert hivatalos személyek elött is kommunistának vallottam másamat. Az elvtársnők segítettek csomagolni, körülvettek, búcsúzkodtunk. Egy rendőr a vasútállomásig kísért és tolonccédulával útnak indított.
Otthon nem vártak, nem tudták, hogy jönni fogok. Amikor beléptem a lakásba, édesanyám elsikoltotta magát de az olyan sikoly volt amit nem tudok elfelejteni. Másnap jentkeznem kellett a rendőrségen, tudatták velem, hogy szigorú rendör felügyelet alatt lessek, a várost el nem hagyhatom és minden vasárnap jelentkeznem kell a rendörségen. Ez a házi internálásom a felszabadulásig tartott.
Már a városban folytak a harcok, amikor két felfegyverzett nyilas jött be a pincénkbe, ahol a harcok alatt voltunk „Ugye várjátok az orosz testvéreket!* — kérdezték gúnyosan előreszegezett pisztollyal a kezükben. Én elbújtam az emberek mögé, hogy észre ne vegyenek. Ekkor írtózatos robbanás reszkettette meg a levegőt. A menekülő németek felrobbantották a Vámhidat a Nyitra folyón. A nyilasok eltűntek. És pár óra múlva lejöttek a az első szovjet katonák. Felszabadultunk!

Életét adta meggyőződéséért (Hét 1971. 5. 28.)
Tóth István (1911—1944) azok közé tartozott akik már ifjú koruk óta hívei voltak a kommunista eszmének. Mint cipész-segéd még a harmincas években felkerült Pestre. Itt rögtön összeköttetést keresett az illegálisan dolgozó párttagokkal. Működését kopók figyelték és amikor már veszélyesnek látták a működését, mint nem magyar állampolgárt 1934-ben átdobták Csehszlovákiába. Hazajött Újvárba és munkát vállait Bandler cipészmesternél (Bandler csak elsőrendű munkásokat alkalmazott). Itt első dolga volt jelentkezni mint párttag. Közben megnősült.
1938 őszén Érsekújvárt is Magyarországhoz csatolták. Ettől fogva napirenden voltak a zaklatások, házkutatások. A Dusek-féle házban is gyakran tartottak házkutatást, ahol Tóthék és más munkáscsaládok laktak. 1941-ben Tóth Istvánt rendőrségi felügyelet alá helyezték. Nem volt szabad nyilvános helyen megjelennie, sem a főutcán járnia. Este 10 órától reggel 5 óráig tilos volt a lakását elhagynia,
1944 április 4 én a Tóth házaspárt örizetbe vették és mindkettőjüket Nagykanizsára internálták. Tóth Istvánt később az Igmándi-erődbe vitték munkaszolgálatra. Innen azonban csakhamar visszahozták Érsekújvárra; egy Ideig a Járásbíróság fogházában tartották, majd az oranienburgi koncentrációs táborba hurcolták.
Felesége júliusban szabadult a nagykanizsai internálótáborból éa idehaza Újvárban a felszabadulásig rendőrtfelügyelet alatt állt.
Tóth Istvánt a németek Oranienburgból Dachauba hurcolták, s ott SS éves korában kivégezték.

Éhesek és rongyosak (Hét 1971. 5. 28.)
Az 1929—32-es évek gazdasági válsága az érsekújvári járás dolgozóinak életkörülményeire sem maradt hatástalanul. Hetek-hónapok multak el minden koreseti lehetőség nélkül. Napirenden voltak az éhségfelvonulások, a tüntetések. A városok és községek képviselőtestületei a munkanélkülieknek csupán kisebb szükségmunkákat tudtak juttatni, esetleg egy-két 10 koronás élelmiszerjeggyel szúrták ki a szemüket, avagy télidőben csekély élelmiszerrel látták el öket.
Ebben az Időben sok sápadt, éhezéstől lesoványodott rongyos vagy foltozottruhájú emberrel lehetett találkozni. Betegségek — föleg tüdövész - tizedelték a munkáscsaládokat.
1930 december elején a kommunista párt, a Vörös szakszervezetek mintegy 300 munkanélkülit hívtak össze gyűlésre az Újvári Munkásotthonba, hogy megtárgyalják helyzetüket s meghatározzák követeléseiket, ami nem ehetett más, mint „Munkát, kenyeret!" A gyűlésen akcióbizottságot választottak. Ennek feladata volt, hogy gyorssegélyként karácsonyra lisztet, cukrot, tüzelöt követeljen a várostól, továbbá téli szukségmunkákat. tavaszra pedig állandó nagyobb építkezések megkezdését. A gyűlés befejezésével tüntető felvonulásba kezdtek, de amikor a járásbíróság elé értek, két szakasz csendőr, valamint 16 városi rendör feltartóztatta és szétoszlásra szólította fei a munkanélkülieket. A tömeg
fujjozással válaszolt s ütemesen skandálta a „Munkát, kenyeret" "Fizessenek a a gazdagok!" "Le a szocialista miniszterekkel'" „Éljen a Szovjetúnió" jelszavakat.
A csendőrparancsnok ismételten oszoljt vezényelt, de miután a tüntetök nemmozdultak, a rendörök és a csendörök rájuk rontottak, puskatussal és gumibottal agyba-fóbe vertek, akit értek, majd tizenegynéhányukat letartóztatták és a rendőrségi fogdába zárták.
A munkásság, de a polgárság is nagy felháborodással vette tudomásul a hatóság brutális fellépését a munkanélküliek ellen.
A városi képviselőtestület 1931 január végén tárgyalta a munkanélküliek beadványát. A kommunista párt és a Vörös Szakszervezetek mozgósították tagjaikat. A városi tanácsterem zsúfolásig megtelt és az udvaron is — a hideg ellenére — a munkanélküliek tolongva várták a döntést, olykor hangos felkiáltásokkal hívták fel magukra a figyelmet, hogy ezzel is befolyásolják a tárgyalás menetét. Egységes fellépésük végül is meghozta a sikert: a város jóváhagyta a rendkívüli segélyt, kibővítették és feljavították a népkonyhán az élelmezést, több élelmiszer-utalványt adtak ki és hosszabb időre megindították a szükségmunkákat.
E harcok eredményei egységessé kovácsolták a munkanélküliek tömegét.
A dolgozók egyre radikálisabbak lettek, erős balratolódási folyamat vette kezdetét. A kommunista pártra a dolgozók újabb ezrei adták le szavazatukat, sokan beléptek a pártba.
1931. február 7-én a párt ismét mozgósította a munkanélkülieket, jogos követéseik megtárgyalása céljából. Csaknem 400 munkanélküli gyűlt össze a munkásotthonban és annak udvarán és követeléseik ügyében határozatot hoztak.

Gyülekezés a Munkásotthon előtt
Két küldöttséget választottak. Az egyik küldöttség Dusek elvtárs vezetésével Sándor járási főnökhöz ment, a másik Oszvald és Prochászka Józseffel az élén Holota János városbíróhoz vitte a munkanélküliek írásba foglalt követeléseit.
A résztvevő sokaság felvonulás közben időszerű jelszavakat kiabált és munkásmozgalmi dalokat énekelt. Útközben számos munkanélküli csatlakozott a felvonulókhoz, akik akkor már mintegy nyolcszázán lehettek. A városháza kapuja előtt azonban 12 csendőr várta a tömeget, kézben tartott fegyverekkel.
A csendőrparancsnok figyelmeztette a küldöttség vezetőit, hogy csak pár személy mehet fel a városbíróhoz. Közben megérkeztek azok a munkanélküliek is, akik a járási főnökséghez kísérték el küldöttségüket, s a tömeg a kapubejárat előtt közrefogta a csendőröket. Ezek lábhoz tették a puskájukat és úgy várták, mi lesz. De nem került sor összetűzésre. A küldöttségek elvégezvén feladatukat, a munkanélküliek tömegével hangosan tüntetve a munkásotthonba vonultak s ott beszámoltak tárgyalásaik eredményéről.
1931. február 10-én a CSKP területi vezetősége és a helyi pártszervezet újabb nagyarányú jól előkészített és szervezett tüntető népgyűlést rendezett Újvárban. A dolgozók már a kora reggeli órákban transzparensekkel és vörös zászlókkal vonultak fel a városból és a környező községekből.
A burzsoázia mozgósította rendfenntartó alakulatait, a környékbeli kolonistákat és légionáriusokat is felfegyverezték, sőt még a helyben állomásozó katonai egységeket is készültségbe helyezték. Fegyveres őrjáratok cirkáltak szerte a városban és a városba vezető utakon.
Érsekűjvárott nagy volt az izgalom, de a dolgozókat mindez nem akadályozta meg tervük keresztülvitelében. Steiner Gábor, kommunista parlamenti képviselő buzdító beszédbe fogott a mintegy 1600 főnyi munkástömeg előtt.
Ismertette a burzsoá kormány népellenes politikáját, hangsúlyozta, hogy a nagybankok milliós osztalékokat fizetnek ki részvényeseiknek, míg a munkanélkülieknek csak alamizsnát juttatnak. Szólt a nagy fegyverkezési kiadásokról, melyek a népet terhelik, és a hét szocialista miniszterről, akik ezért a népellenes politikáért elsősorban felelősek.
Amikor Steiner Gábor a három szociáldemokrata és négy nemzeti szocialista minisztert bírálta, Jankech jegyző megvonta tőle a szót és betiltotta a gyűlést. Polgári ruhás rendőrök és csendőrök lerángatták Steiner elvtársat a szónoki emelvényről és többedmagával őrizetbe vették, majd a jegyzőkönyv felvétele után szabadon bocsátották.
A tömeg még egy ideig tüntetett, míg a karhatalom távozásra nem kényszerítette őket.

Munkásotthon Érsekújváron. 1920-tól 1938 október 9-ig a szakszervezet, 1921-
töl a CSKP irodája és a területi pártvezetöség székhelye

Magyar nemzetiségű kommunisták Banská Bystrica-i pártiskolázása 1936-ban.
Középen Major István elvtárs, a pártiskola vezetője

A Proletár Testedző Egyesület szimői-vágfarkasdi csoportja

Nagy viharban (Hét 1971. 5. 28.)
A CSKP-nak a komáromi, lévai, párkányi, verebélyl, ógyallai, Ipolysági, zselízi és galántai járásokra is kiterjedő területi bizottsága működött. Ennek 25 tagú vezetősége volt. A közvetlen pártmunkát azonban 11 tagú operatív szerv (büro) irányította. Ennek tagjai voltak: Oszvald Ferdinánd szobafestő, Blahó Károly gyárimunkás, Pálenyik Ferenc kőműves, Bajtkó Károly kőműves, Prochászka József villanyszerelő, Dusek Lajos piaci árus, Tóth István cipész, Horváth Károly kisparaszt, Décsi István szabó, Hüpsch Samu ablak-üvegező és Slmunek Lajos lakatos.
A területi bizottság az említett elvtársak irányítása mellett a Müncheni egyezmény aláírását megelőző hetekben, 1938. szeptember 4-én Tornócon (kb. 18 000 ember részvételével), később Érsekűjvárott (kb. 5000 ember részvételével) nagyméretű béketüntetést szervezett, a Csehszlovák Köztársaság védelme és a fasizmus elleni harc Jegyében. Nem sokkal e tüntetések után 1938. október 2-án a párt érsekújvári területi vezetősége értekezletet tartott, amelyen Steiner Gábor kommunista szenátor mellett a bratislaval kerületi párttitkárság további három dolgozója Szabó István, Richter Mihály és Major István is részt vett. Az elvtársak közölték, ha
Érsekújvárt Magyarországhoz csatolják, számolni kell azzal, hogy a Csehszlovákiában legálisan működő kommunista párt illegalitásba kényszerül.
Éppen ezért ismertették a konspirációs pártmunka szabályait, utasításokat adtak a szervezésre, és meghatározták azt is, hogy kik vegyenek majd részt az illegális munkában. Közölték, hogy
ha a város és környéke Magyarországhoz kerül néhány hét múlva az illegális pártközpont fel fogja venni velük a kapcsolatot. Ezen az utolsó legális értekezleten a területi vezetőség
irányítása alá tartozó járások küldöttei is részt vettek. Másnap a párttal kapcsolatos anyagokat, névsorokat, valamennyi könyvet az elvtársak elrejtették a Sütő testvéreknél és a Berek mellett lakó Skrób József kertésznél. A csehszlovák kormány 1938. szeptember 23-án elrendelte az általános mozgósítást. Igen sok kommunista jentkezett a haza fegyveres védelmére.

1938. november 2-án megszületett a bécsi döntés, melynek alap]án november 2-án bevonultak a magyar csapatok Érsekújvárba. Nem sokkal a reakciós magyar hatóságok örizetbe vették az ismert kommunistákat. Megteltek tehát a rendőrségi fogdák, börtönök. Hely hiányában sok helyütt mint például Szlmő községben egyszerűen a pajtákba zárták a letartóztattakat. Kihallgatások alkalmával áztatott kötelekkei verték a parasztokat, munkásokat, kommunistákat. A legellenállóbakat néhánynapl örizet után bilincsbe verve, vonaton a komáromi börtönbe szállították.
Ezek között találjuk Oszvald Ferdinánd, Prochászka József, Pálenyik Ferenc, Chmelár Alajos magyar kommunistákat és Dusek Lajos cseh származású elvtársat. A kihallgatások alkalmával a legdrasztikusabb módszereket alkalmazták, ilyen jellegű megfélemlítések után a katonai ügyészség elé vitték a szerintük "megpuhított" kommunistákat.
Az ügyész „ismertető eloadásában hangsúlyozta, hogy a magyar szentkorona országában nincs kommunista párt, ezek szerint nem lehetnek kommunisák sem.
Az újvári kommunisták egy ideig hiába várták a magyarországi illegilis pártközpont utasításait. De úgy érezték tenni, cselekedni kell valamit. Dolgoztak tehát tovább. Szerkesztették és terjesztették az illegális sajtótérmékeket és a különböző tájékoztatókat. A sokszorosítást és egyben a kézbesítést Újvárban többek között Léderer Magda és Marusinec Miklós végezték, az anyagokat vidékre Simunek Lajos juttatta el. A Cikta üzemben (a mai Elektrosvit elődjében) pedig Blahó Károly és Kollárik László tevékenykedtek ilyen módon. Az Érsekújvárba küldött illegális leveleket Juricsek Irén lakására érkeztek; ezeket a muzslai származású Zsitva Mária összekötö továbbította Párkány környékén.
1939 szeptemberében Oszvald Ferdinánd, Pálenyík Ferenc és Marusinec Miklós elvtársak elhatározták, hogy új titkos kommunista szervezetet hoznak létre, belevonva a kommunista pártal rokonszervezö dolgozókat.
A pártközpont vezetösége határozata alapján az elvtársak közül többnek, így például Kosík István munkás, szímöi lakosnak, Szabó István vasmunkás köbölkúti lakosnak Major István nagykéri tanítónak Moszkvába kellett emigrálnia. Major István a háború előtt a moozkvai rádió magyar és szlovák adásaiban szerepelt.
1939 március 14-én a német fasiszták életre hívták a Caeh-Morva Protektorátust. Tisóék pedig kikiáltották az önálló szlovák államot. Prága megszállása után Zupka Perencet és Kosík István elvtársakat a németek előbb pankráci börtönbe, majd onnan a dachauiba hurcolták. Steiner
Gábort Dachauban 1942-ben klvégezték. Az illegális kommunista pártszervezet a tömegek felvilágosítása céljából kéthavonként tájékoztatót adott ki, ennek szerkesztéśeben és terterjesztésében a következők vettek részt: Oszvald Ferdinánd és felesége (a külpolitikai rovatot szerkesztették), Pálenyík Ferenc (a belpolitikai részt szerkesztette), Blahó Károly. Bujtkó Károly, Kollárlk László,Chmelár Alajos, Hlavács Vilmos és Juricsek Irén, továbbá Köbölkútról Miller József, Diószegröl Szalay István és BátorkeszIröI Mirja József. Természetesen rajtuk kívül még sokan mások.
A kommunista mozgalom, amint látjuk, bár illegalitásba kényszerült, tovább élt, újabb és újabb harcosok találták meg az utat az illegális kom­munista párthoz. Oszvald Ferdinánd és Pálenyik Ferenc elvtársak ezért elhatározták, hogy 3—4 tagú sejteket szerveznek. Érsekújvárban és kornyékén 5—6 sejt működött, ezek vezetői között találjuk Bajtkó Károly, Blahó Károly és Hlavács Vilmos elvtársa­kat. Ezek a sejtek szoros kapcsolatot tartottak fenn a pesti illegális sejtek­kel, Hentek Pálon és Thököly Jáno­son keresztül.
Az illegális pártmunka a háború alatt sem szünetelt, 1940-ben az érsek­újvári pártsejtek megszervezték a Vö­rös Segély akciót. A szervezésben töb­bek között részt vettek Janky János, Hangos Ilona, Oszvald Ilona és Hübsch Sámuel elvtársak.
Az összegyűjtött pénzből és a ter­mészetbeni adományokból a bebör­tönzött kommunisták hozzátartozóit támogatták. Az adakozásból igen sok polgári személy kivette a részét. Ta­lán a leghathatósabb segítséget e nehéz helyzetben dr. Mészáros állat­orvos, Prochászka Mihály és a szimői kisgazdák nyújtották. Szükség volt erre, mert az úri Magyarország ha­tóságai 1940 áprilisában Érsekújvár­ból és környékéről 24 kommunistát hurcoltak el. Az adományokat az elhurcolt kommunisták hozzátartozóihoz részben Horváth Ferenc juttatta el, aki saját maga is igen sokat adomá­nyozott.
1940 elején Oszvald Ferdinánd és felesége Veisz Kálmán komáromi la­kosnak átadta az illegális nyomdá­ban megjelent tájékoztatókat, s arra kérte, hogy Vadász Ferenccel együtt vállalja a komáromiak bekapcsolását a mozgalomba. Hasonló módon nyer­ték meg a Diószegen lakó Szalay Ist­vánt is. Marusinecz Miklós és Léderer Magda pedig a lévai Neiner Jánost keresték fel, hogy a tájékoztatókat terjesztve Léván és környékén szerez­zen tagokat a mozgalomnak. Egyre nehezebb a munka az illegalitásban, de az újvári pártcsoport dolgozik. Egy 1940 májusában készült röpiratban ezeket írták: „A felvidéki dolgozók helyzete minden téren rosszabb lett. Az egyesült magyar párt a tömegek­nek tett ígéreteket nem váltotta be.
A felvidéki dolgozók nagyobb kenyér, munka és földhöz jutás reménye szét­foszlott. Most már azonban magyar nyelven kapják a szegény parasztok a végrehajtási határozatokat, adóintéseket. A munkások nagyobb darab kenyérét folyó harcát most már ma­gyar csendőr nyomja el..."
Ezek a kommunisták voltak azok, akik 1940. július 30-án a diószegi cukorgyár gazdaságában sikeres bérmozgalmi sztrájkot szerveztek. Ugyanis a 49 szerződtetett aratómunkás megtagadta a cséplés folytatását. Az egyeztető tárgyalások folyamán az uradalom teljesítette a munkások követeléseit. Kosúton, ahol 1931-ben a cseh csendőrök lőttek a sztrájkoló mezőgazdasági munkásokra, most 1940 nyarán magyar csendőrök verték véresre a sztrájkotokat, csak azért, mert szerződésben lefektetett jogaik elismerését merték követelni. Ennek ellenére a mezőgazdasági munkások továbbra is a kommunista párt irányítása mellett öntudatosan és bátran léptek fel érdekeik megvédésére, nem riadva vissza a csendőrterrortól sem.
A háború vége felé egyre fokozódott a burzsoázia terrorja. 1944. április 4-én Érsekújváron letartóztatták Oszvald Ferdinándot, Pálenyik Miklóst, Chmelár Alajost, Bajtkó Károlyt, Prochászka Józsefet, Prochászka Mihályt, Farkas Jánost és Tóth Istvánt. Velük együtt őrizetbe vették Horváth Margitot, Oszvald Ilonát, Fischer Rózsit, Hangos Ilonát, Fuchs Katalint és Szlávlk Józsefnét. Megbilincselve szállították őket Budapestre, a Mosonyi utcai gyűjtőfogházba. Négy nappal később az újváriakat tovább szállították Nagykanizsára. Ebben az internálótáborban igen sok harcosbajtárssal ismerkedtek meg. Ebben a táborban fizikai munkára is felhasználták az elvtársakat. Mikor április végén egy nagyobb mennyiségű szénszállítmány érkezett a táborba, az újváriak megtagadták a munkát, mondván, hogy ök politikai foglyok. Vezetőiket, Pálenyik és Chmelár elvtársakat három rendőr elhurcolta az őrszobára, botokkal megverték, majd visszavitték őket a társaikhoz, akik elszörnyedve látták két társuk arcán, fején a véres dagadt nyomokat. Másnap pedig azért verték őket, mert újságot és leveleket találtak náluk. A gyakori ellenőrzések és a legdrasztikusabb fenyítések ugyanis a tábor „rendjéhez" tartoztak, mint azt a táborparancsnok több esetben is hangsúlyozta.
Mivel a börtönökben és az internáló táborokban a kommunisták megszervezték a hírszerzést, tájékozottak voltak az eseményekről. Szemináriumokat tartottak, tanultak. Megosztották gondjaikat, bajaikat és a párttól a Vörös Segélyen keresztül kapott küldeményeket. Tudták azt is, hogy kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés. Közben Magyarországot is megszállták a németek, kitört a nyilas terror, megkezdődtek a letartóztatások.
1945 januárjában Érsekújváron és környékén fegyveres nyilasok összeszedtek több mint háromszáz fiatalt, köztük igen sok nőt. A leányokat az újvári gimnáziumba szállították, hogy majd Németországba küldjék. Az újvári illegális pártszervezet tagjai azonban megszervezték a helybeli és a vidékről beérkezett anyák százait, hogy vonuljanak fel a nyilas székház elé, követelve a fiatalok hazaengedését. A nők tüntetésének megszervezésében tevékenyen részt vett Koperdáné Vígh Anna, Prochászka Mihályné, Chmelár Lajosné és Gondzala Istvánné.
Ennek a tüntetésnek végül is az lett az eredménye, hogy a tömeg elsöpörte az őröket és kiszabadította a fiatalokat. A nyilasok védekeztek, pisztollyal lövöldöztek a tömegre. Többen súlyosan megsebesültek, egy többgyermekes besenyei anya a helyszínen meghalt.
Egy hónappal később, 1945. március 28-án Örömkönnyektől csillogó szemekkel, boldogan öleltük magunkhoz a várost felszabadító szovjet katonákat.
Az érsekújvári melléklet cikkeit Kiss József és Mács József szerkesztették (az eredeti szövegben ez az információ nem volt feltüntetve).