A Szlovák Oktatásügyi Minisztérium próbálja a magyar szülőket meggyőzni, hogy az ún. Alternatív oktatási módszer a lehető legelőnyösebb gyermekeik számára, hiszen magas szintű szlovák nyelvtudáshoz vezet, ugyanakkor a magyar kultúra is tovább ápolható. Tudvalevő, hogy az elképzelés téves, szükséges azonban adatokkal is bizonyítani, hogy az ilyen két tanítási nyelvű iskolák káros hatással lennének a szlovákiai magyarság nyelvhasználatára. Nálunk a magyar ajkú gyerek anyanyelve ápolását illetően kétszeresen is nehéz helyzetben van.
Nemcsak azért, mert az a nyelv, melyet szüleitől odahaza megtanul általában nem a magyar standard, hanem valamelyik nyelvjárás, hanem azért is, mert az alapiskolából kikerülve kevés az olyan szakközépiskola és szakmunkásképző, ahol teljes mértékben magyar nyelvű az oktatás (a magyar gimnáziumok kivételt képeznek). A Komensky Egyetem Bölcsészettudományi Karának végzős magyar—szlovák szakos hallgatójaként azért is választottam szakdolgozatom témájául az alternatív oktatás kérdését és annak következményeit. Egy olyan közös igazgatású iskolát választottam, ahol fokozatosan építették le a magyar tagozatot. Eleinte minden tantárgyat magyar nyelven oktattak, majd a szaktantárgyakat szlovákul, mára pedig valamennyi tantárgyai államnyelven tanulnak. Ráadásul egy olyan városban, ahol naponta incidens érheti a magyarul beszélőket: „Két osztálytársnőm a preukazzát intézte, sorban állás közben egymással természetesen magyarul beszéltek. Egy felnőtt férfi figyelmeztette őket, hogy váltsanak át az állam nyelvére. A lányok ügyet sem vetettek rá, nem szóltak vissza, de továbbra is magyar nyelven társalogtak. Erre a férfi szó nélkül pofon vágta egyiküket. Az volt a legszörnyűbb, hogy ezt senki nem találta furcsának." (az iskola volt diákja)
A szlovák il. magyarság számára két nyelv használata mindennapi szükségszerűség, ezért fokozott figyelmet érdemel. Szakdolgozatom témájának megválasztásakor szubjektív okok vezéreltek: szerettem volna közelebbről megismerkedni az „alternatív" oktatás módszereivel egy olyan iskolában, ahol már 34 éve a magyar nyelven és irodalmon kívül valamennyi tantárgyat szlovák nyelven tanítanak. „Ma valóban kétnyelvűséget akarunk kifejleszteni az iskola segítségével, az iskolának mint intézménynek annak a nyelvnek és kultúrának fejlődését kell jobban támogatnia, amelynek hatásai a tanulót az iskolán kívül kisebb mértékben érik. (...) Azonban ha a nyelvek és kultúrák státusa eltérő, és a környezet az egyiket kívánatosabbnak tartja a másiknál, a szocio-emocionális és kognitív fejlődés nemkívánatos irányt vesz." (Göncz,  1995: 69, 71)
Érdekelt, hogy ilyen környezetben hogyan viszonyulnak a diákok a magyar anyanyelvükhöz és a szlovák nyelvű oktatáshoz, illetve a két nyelv váltogatásához. Dolgozatom tárgya az is, mennyire jártasak a magyar szakkifejezésekben, illetve fontosnak tarják-e azok ismeretét a diákok és a könyvelők.
Az említett oktatási módszerekről az alábbi fellevéseket állítottam fel:
1. A diákok nem ismerik a magyar szakkifejezéseket, esetleg passzív szókincsük részéi alkotják, és feltehetően nem is tartják fontosnak a magyar terminológia ismeretét.
2. A szlovák környezet hatására valószínűleg erősebb az identitástudatuk és kötődésük magyar anyanyelvükhöz, mint egy magyar tanítási nyelvű iskola diákjaié, mert kialakul náluk egy bizonyos „csak azért is magyar maradok"-féle erkölcsi magatartás.
3. A kódváltáshoz feltehetőleg nem viszonyulnak negatívan a diákok, mivel a környezetükben ez nagyon gyakori.
Terepmunkám során a nagysurányi Kereskedelmi Akadémia valamennyi magyar osztályában a diákokkal kérdőíves vizsgálatokat végeztem. Összesen 82 diák válaszait dolgoztam fel.
A nyelvhasználati kérdőív összeállításakor figyelembe vettem az eddigi hasonló tárgyú kutatások módszereit és eredményeit, s igyekeztem azokhoz alakítani saját vizsgálataimat. A szakkifejezések ismeretének vizsgálatára vonatkozó három feladatot egy korábban íródott szakdolgozatból (Katona Henriett: A szlovák és a magyar könyvviteli terminológia összetevő vizsgálata, 1995) vettem át, hogy lehetőségem legyen a nagysurányi diákok válaszait összevetni a nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia magyar tagozatának harmadik és negyedik osztályos diákjaínak eredményeivel. Ugyanis míg Nagysurányban a diákok szlovák tankönyvekből tanulnak, és szlovák tanárok
oktatják őket, a nagymegyeri iskola kapcsolatban áll egy győri testvériskolával. így a tanároknak lehetőségük van megismerni a Magyarországon használatos szakkifejezésekéi, az órákon pedig használják az iskolai szakszótárt és a szlovákból fordított magyar tankönyvekei is.
A kérdőívbe beiktattam öt kérdési az alternatív oktatásról és a szlovák nyelv tanulásával kapcsolatban is.
Terepmunkám során továbbá nyelvhasználati szempontból vizsgáltam Nagysurányt — az iskola székhelyéi.

NAGYSURÁNY
Lakóinak száma a műit század közepén 2223 volt. Megoszlásuk: 1803 római katolikus, 5 evangélikus, 6 református, 409 zsidó. A korábbi források szerint: „Róna határa első osztálybeli s igen termékeny, a barom, különösen a juhtenyésztés virágzó állapotban van, rétjei kétszer kaszáihatók, s a Nyitra vize több jövedelmes malommal bír, melyek közt a gr. Károlyi Lajos angol—amerikai lisztgyára különösen nézésre méltó. F. u. 1/2-ben gr. Károlyi Lajos, a másfélben több közbirtokosok. Hajdan vára volt, de 1663-ban a törökök elfoglalván, széthányták." (Fényes: 1851/II.)

TÖRTÉNELMI ÁTTEKINTÉS
Az első írásos említés Villa Suran néven 1138-ból való II. Béla levelében, amikor a dömsödi uradalomnak ajándékozták királyi vagyonban lévő Nagysurányt. 1221-ben újra királyi tulajdonba kerül a település, a tatárjárás alatt többször feldúlják. A XIV. században épült várnak a törökdúlás alatt jut jelentős szerep, maradványait 1725-ben a kurucok pusztítják el. 1832-ben Nagysurány piac- és vásárjogot kap, 1835-ben tt építik fel az első hengermalmot. A mai Szlovákia területén itt épült fel 1854-ben a legelső cukorgyár. Később téglagyára és pálinkafőzdéje is lett a városnak. 1960-ig Nagysurány 21 környékbeli falu járási székhelye.

A VÁROS LAKOSSÁGA
A lakosság száma 196l-töl a következőképpen alakult (Štatistické informácie 1993):

Év	Lakos
1961	10 753
1970	11 017
1980	11 322
1991	10 192

Popély Gyula Napfogyatkozás című könyvében a Nyitra megyei Nagysurány a Csehszlovák Köztársasághoz csatolt területek vegyes, de legalább 20-50%-nyi magyar anyanyelvű lakossal is bíró helységeinek jegyzékében szerepel. (1991:153) Tehát az 1910-es népszámlálás adatai szerint legalább 20%-nyi magyar anyanyelvű lakos él itt. Az 1980-as népszámlálás adatai szerint a város nemzetiségi megoszlása a következő (Štatistické informácie 1993):

cseh	szlovák	lengyel	német	magyar	más
75	11 152	9	3	77	6 fő
	99,2%			0,7%

A drasztikus csökkenéshez (minimum 20%-róI 0,7%-ra) feltehetően a városban uralkodó magyarellenes hangulat is hozzájárult, aminek történelmi okai vannak. „Ennek a hangulatnak az előzménye 1938, amikor kakastollas magyar csendőrök megöltek egy kislányt." (az iskola volt diákja)
A tragikus végű incidensre 1938. december 25-én, karácsonykor került sor. Előzménye az, hogy a közeli szlovák lakosságú Komjáton békés tüntetésbe kezdtek az emberek a magyar állam ellen. Nagysurányban viszont a tömeg már agresszív módon botokkal és késekkel támadta meg a karhatalmat. „A lövöldözés egy udvarból zúdult a magyar csendőrökre, a sors véletlene, hogy a helybéliek golyója a saját fajtájukat találta el. No, de a köztudatban a fordítottja él, mivel a surányiak 50 éve ebből élnek, ebből csinálnak történelmet" (Új Szó, 1996. febr. 1).
A tragédia színhelyén ma egy leányt ábrázoló mellszobor áll a következő felirattal:
MÁRIA KOKOSOVÁ              (Magyar fordításban)
jej mladý život                    (fiatal életét
pret'ala v 19. rokoch            19 éves korában
źandárska guľka                  csendőrgolyó oltotta ki)
25. 12. 1938

Nagysurány a dél-szlovákiai nacionalisták központja. „A szlovák nyelvtörvény gondolatának támogatása céljából Szlovákiában több gyűlést szerveztek az állampolgárok a Matica slovenská védnöksége alatt. Ebből a szempontból jelentős volt a Matica slovenská dél-szlovákiai helyi szervezetei képviselőinek közgyűlése a Matica slovenská Nemzeti ünnepségei alkalmából 1990. június 23-án Nagysurányban." (Kačala 1994: 181)

KERESKEDELMI AKADÉMIA — NAGYSURÁNY
Az iskola két szlovák osztállyal 1946. szept. 1-jén alakult Érsekújvárott, akkori hivatalos neve: Štátna obchodná akadémia (Állami Kereskedelmi Akadémia). Tantermeket a Szent Katalin-kolostor épülete adta, ma itt működik az Érsekújvári Egészségügyi Szakközépiskola. 1950-ben az iskolának már négy évfolyama van, és átköltözik a Stefánik utcába, a mai gimnázium épületébe.
Megváltozik a hivatalos elnevezés is: Vyššia hospodárska Škola (Felsőkereskedelmi Iskola).
Az első magyar osztály 1953-ban nyílik, ekkor a Hospodárska škola — Kereskedelmi Iskola nevet viseli az intézmény, és 9 évig a Magyar Tanítási Nyelvű Kilencéves Alapiskola épületében tanulnak a növendékek.
Ekkor Nagysurány városa három épületet ajánlott fel (a mai iskola, kollégium, étterem) és az 1961/62-es tanévben már a nagysurányi székhelyen Stredná ekonomická škola — Közgazdasági Szakközépiskolaként nyitja meg kapuit az intézmény. Ekkor két magyar szakos van a tanári karban. „1962-ben mi voltunk az első, ún. alternatív osztály. Én már financiet meg právot tanultam, míg az előzőek pénzügyet és jogot. A földrajzot, történelmet, kémiát, polgári nevelést és matematikát magyarul tanultuk, de a hospodárske počtyt már szlovákul. Szóval a szaktantárgyakat mind csak szlovákul" (az iskola voli diákja)
Az 1971/72-es tanévben már 16 osztályban (8 magyar. 8 szlovák) 597 diák tanul. Ebből 318 diák a szlovák osztályokban, 279 a magyar osztályokban. A diákok nemzetiségi megoszlása ennek ellenére azonban magyar többséget mutat: 278 szlovák, 314 magyar nemzetiségü. Szlovák osztályokba 38 magyar diák járt. A tanári kar 37 tagú volt, négy magyar szakossal. 1962-től 1972-ig (az első tíz nagysurányi év alatt) 949 diák érettségizeti itt, ebből 477 magyar, 472 szlovák nemzetiségű. (Vyročná správa v Šuranoch 1971/72)
Az 1990-es tanévben a Szlovák Oktatásügyi Minisztérium rendelete alapján az iskola neve Obchodná akadémia — Kereskedelmi Akadémiára változik. Jelenleg is ez az intézmény hivatalos neve. Az iskolatábla egynyelvű, csak a szlovák elnevezés olvasható rajta. „Valamikor is csak szlovák nyelvű volt a tábla. A magyar osztályok mindig csak megtűrtek voltak. Nekem legalábbis az volt az érzésem, hogy elnyomnak." (az iskola volt diákja)
A folyosókon valamennyi faliújság szlovák nyelvű, mindössze két felirat volt kétnyelvű:

Hospodárka školy        Zástupca riadíteľa pre odborné predmety
Gazdasági felelős        Igazgatóhelyettes

Mindkét nyelven azonos nagyságú és színű betűkkel írták a feliratokat, csak a második fordítás egyszerűsített. Mint később az egyetlen magyar szakos tanárnővel folytatott magánbeszélgetések során kiderül, 1990-ben a mostani igazgató, aki egyébként szlovák nemzetiségű, elrendelte, hogy valamennyi felirat kétnyelvű legyen, de a magyar nyelvűek rövid idő múlva eltűntek, leszerelték őket.
A négy magyar osztályt 2-2 faliújság díszíti, ebből egy magyar nyelvű
(mindig a nagyobb méretű) és egy szlovák nyelvű — Ekonomické okienko (Közgazdasági sarok) —, ahová a szaktantárgyakon átvett fogalmak definícióit függesztik ki a diákok.
A tanári kar jelenleg 51 tagú, a magyar szakos pedagógus az egyetlen magyar nemzetiségű és magyar anyanyelvű közöltük, illetve nyolcan különböző szinten beszélnek ugyan magyarul, de valamennyi tantárgy oktatása szlovák nyelven folyik. A tanárok a szaktantárgyak óráin ritkán szólalnak meg magyarul, és akkor sem abból a célból, hogy felhívják a diákok figyelmét egy-egy magyar szakkifejezésre, sőt inkább csak a barátságosabb, közvetlenebb hangulat kialakítása céljából váltanak át magyar nyelvre.
A diákok füzeteiben csak a margón vagy ceruzával írva találtam egy-egy magyar szót, mondatot, de ezek csupán feljegyzések voltak. Pl.: Otthon megfogalmazni! Jövő hétre átnézni!
A második osztályosok magyar nyelvű matematikai példatárat is használnak, minden diák olyan nyelven számolhat, amilyen nyelven számára könynyebb. "Én az iskolában mindig magyarul számoltan, és még hosszú éveken át a munkahelyemen is. De mi hangosan dolgozunk a számokkal és a kolléganőm figyelmeztetett, hogy magyarul nem érti, így most szlovákul szoktam." (az iskola volt diákja)
A diákok a környező járások alapiskoláiból jönnek ide tanulni: a Galántai, Lévai, Komáromi, Nyitrai és az Érsekújvári járásból. 1990-től évfolyamonként 1 magyar és 4 szlovák osztály nyílik, míg hosszú évekig 2 magyar és 2 szlovák osztály létezett, de állítólag ma már nem elég a jelentkező a magyar osztályokba.
Egyes vélemények szerint sok magyar „fél" Nagysurányba jönni tanulni. Az 1. és 2 évfolyamban heti 2-2 óra magyar nyelv és irodalom van, a 3. és 4. évfolyamban heti 3-3 óra. Mint megtudtam, ez utóbbi véletlen, ugyanis egy bizonyos szaktantárgy az idén megszűnt, és a magyar szakos tanár kérésére az igazgató engedélyezte egy újabb magyar óra beiktatását.
Mivel bizonyos szaktantárgyakból magyar nyelvű tankönyvek is vannak, az év elején a harmadikos diákoknak felajánlották, hogy odahaza használják őket. A diákok visszautasították ezt azzal, hogy a gyakorlatban úgysincs rá szükségük, mondván: „Egyáltalán nem fontos magyarul is tudni a szakkifejezéseket, mert sehol sem tudjuk felhasználni. Ma a magyart csak annyira kell tudni hogy megértsenek "(egy harmadikos diák véleménye a kérdőíven)
Így természetes, hogy a magyar szakkifejezéseket a diákok szinte egyáltalán nem ismerik. Megtudtam, hogy a magyar írásbeli érettségi vizsgán sem hajlandók a diákok azt a témát választani, amelyik szakmunkájukkal kapcsolatos, mert úgy érzik, nem lennének képesek helyesen magyarul fogalmazni, Érdemes volna megszívlelni azt az igazságot, hogy: „A kisebbségi tanulók esetében magas fokú kétnyelvűség akkor várható, ha megfelelő feltételeket biztosítunk az első nyelv (anyanyelv) fejlődéséhez (többek között oly módon is,
hogy az iskolában tannyelv legyen), mert ez a második nyelv magas fejlettségi szintjei is eredményezi, amennyiben azt intenziven tanulják. (...) Viszont szubtraktív kétnyelvűségi helyzetben, amelyet szabályszerűen a félnyelvűség — szemilingvalizmus (vagyis mindkét nyelv hiányos ismerete és ennek velejárója, az alacsony kognitív nyelvi kompetencia) kísér, a kétnyelvűség negatív hálásai várhatók." (Göncz 1995: 72, 73) „Nahát! Eddig azt hittem, két nyelven is tudok, most látom, hogy egyiken sem" (egy harmadikos diák véleménye a szakkifejezések kérdőíves vizsgálata után)
1994 óta félévente egyszer jelenik meg No a? (Na és?) címmel a közös iskolai újság. Valamennyi számában csupán egy-két magyar diák versikéjét találtam meg a Vlastná ivorba (Saját alkotás) rovatban. A magyar szakos tanárnő is a szerkesztőbizottság tagja, tőle tudom, hogy a magyar diákok hibájából hiányoznak az iskolai újságból a magyar nyelvű cikkek.
Az iskola magyar diákkönyvtárában 2 085 db könyv található, ez főleg szépirodalom, kötelező olvasmányok és ismeretterjesztő könyvek. A tanári kézikönyvtárban 891 magyar nyelvű könyv van, ezek főleg lexikonok, enciklopédiák, illetve kisebb hányaduk szépirodalom. A szlovák tanári és diákkönyvtár 6 391 db könyvvel rendelkezik.

Az iskolai dokumentáció szlovák nyelvű, 1990 óta a magyar diákok számára csupán az érettségi bizonyítvány kétnyelvű. Korábban kétnyelvű nyomtatványon tüntették fel a diákok tanulmányi eredményeit. Az osztálykönyv szlovák nyelvű, a magyar órák tananyagát egy nyelven: magyarul vezetik. Az iskolai krónika szlovákul íródik. A tapasztalat azt igazolja: „Az iskola társadalom kicsiben ha az iskolából kireked az a nyelv és kultúra, amelyet a kisebbségi tanulók a családban elsajátítottak, az iskola tudtukra adja. hogy ez a nyelv és kultúra kevésbé kívánatos, ők maguk is kevesebbet érnek, és a legjobb, ha lemondanak származásukról. (...) Ennek az implicit üzenetnek persze nemkívánatos hatása van azokra a tanulókra is, akiknek nyelvét tannyelvként használják, mert a felsőbbrendűség érzését fejleszti náluk." (Göncz 1995 73, 74)
Több tanár szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy sokkal szívesebben tanít magyar osztályokban, mert könnyebb dolgoznia ezekkel a gyerekekkel, mivel az osztályban nagyobb a fegyelem."Nem tudom, talán azért van így, mert a magyar diákok nem annyira biztosak a szlovák nyelvben, ezért aztán nem is olyan szemtelenek, mint a szlovákok."(az angol—szlovák szakos tanár véleménye)
Itt szeretnék köszönetet mondani PaeDr. Milan Buranský igazgató úrnak, aki engedélyezte, hogy felméréseket készítsek az iskolában, és terepmunkám során segítséget nyújtott.

A DIÁKOKKAL VÉGZETT KÉRDŐÍVES VIZSGÁLAT EREDMÉNYEI
A Nagysurányi Kereskedelmi Akadémián évfolyamonként egy-egy magyar osztályt nyitnak. Mind a négy osztályban (82 diák) elvégeztem a már említett kérdőíves vizsgálatokat. Feltételeztem, hogy az elsősök, akik mindössze fél éve részesülnek "alternatív" oktatásban, inkább elutasítják majd a két nyelv keverését, mint az idősebbek akik már „szokásból" sem tudják elkerülni a kódváltást. Az első osztályban 18 diák (13 lány, 5 fiú) töltötte ki a kérdőivel, de mivel ők a 33. 34. és 35. feladatban található szakkifejezésekkel még nem találkozhattak, nem tanulták azokat, ők ezeket a feladatokat nem végezték el. A második osztály 23 diákja közül 2 fiú, 21 lány; a 20 harmadikos diák között 2 fiú volt; a negyedik évfolyamban 21 diák közül 2 volt a fiú.
Minden osztályban 45 percnyi idő (egy tanítási óra állt a diákok rendelkezésére, ez idő alatt kellett a lehető legtöbb feladatot elvégezniük. Néhány kivételével valamennyien az egész kérdőivel kitöltötték.
Valamennyi diák magyar anyanyelvű, 81-en magyar nemzetiségűek, egy elsős lány szlovák nemzetiségűnek vallotta magát. Lakhelyüket 58-an magyarul, 14-en szlovákul, 10-en mindkét nyelven feltüntették. A járási székhelyet -46-an (már kevesebben) magyarul, 22-en szlovákul, 9-en mindkét nyelven megnevezték, 5-en pedig nem válaszoltak.
Egy harmadikom diáklány az 1-4 osztályokat szlovák alapiskolában végezte, de felső tagozatra már magyar tanítási nyelvű alapiskolába járt, a többiek mind magyar alapiskolából jötek Nagysurányba tanulni.

A szülők foglalkozásának feltüntetésekor 135 alkalommal válaszoltak magyarul. 19-szer szlovákul, 1-szer két nyelven. 9 alkalommal pedig nem válaszoltak.
Legtöbbjük (52 diák) magyarul sokkal jobban tud. mint szlovákul, elég sok (22 diák) úgy gondolja, egyformán jól beszél mindkét nyelven. 44 diák beszédén saját bevallásuk szerint ismeretlen magyarországiak csak néha eszik észre, hogy ők nem magyarországiak, de azoknak is nagy a száma (32 diák), akiknél általában észreveszik, hogy nem anyaországbeliek. Ha pedig ismeretlen szlovákokkal beszélgetnek, azok 33 diáknál csak néha veszik észre, hogy nem szlovák anyanyelvűek, 30 diák esetében pedig általában észreveszik ezt a tényt.
A nagysurányi diákok közül legtöbben (38 diák) minden nyelvnél összehasonlíthatatlanul jobban szereti magyar anyanyelvét. Tehát a megkérdezett diákok 46,3%-a. Ha ezt az eredményt összehasonlítjuk annak az ipolysági, füleki. gadóci és nagymegyeri 512 szakmunkásnak és középiskolásnak a válaszaival, akiket Lanstyák István és Szabómihály Gizella tesztelt (a továbbiakban az L.Sz. rövidítést használom majd), lényeges a különbség. Közülük ugyanis egészen 91% viszonyult így anyanyelvéhez. (Bibliotheca Slavica Savariensis III.:
165) A diákok 62,1%-a (51 fő) általában magyarul beszél szívesebben (L.Sz.: 77,6% uo.: 165) A nagysurányi diákok 90,2%-a (74 fő) nagyon vagy elég fontosnak tartja, hogy szépen és tisztán beszélje anyanyelvét. (L.Sz.: 98,5% uo.: 165)
Arra a kérdésre, hogyan lehetne elérni, hogy az újabb nemzedék jobban tudjon szlovákul, a legtöbben (57,3%, 74 diák) azt válaszolták, hogy más módszerekkel kellene oktatni a szlovák nyelvet. Többen a feltüntetett lehetséges megoldások egyikét sem választották, hanem saját javaslatokkal álltak elő:

„Néha szlovák barátokkal kellene lenni"
„Már az óvodában többet kellene a gyerekekkel szlovákul beszélni."
„Máshogyan kellene a tanároknak hozzáállni a szlovák órákhoz, hogy a gyerekek várják azt. ne pedig féljenek tőle."
„Már a szülők, míg kicsi a gyerek, vezessék rá a szlovák nyelvre."
„Szabadon választható témák keretében sokkal könnyebb lenne szlovákul tanulni."

Ha a kényszer úgy diktálná, akkor elképzelésük szerint a következő tantárgyakat javasolnák államnyelven oktatni az alapiskolában:
1. számítástechnika (62,1%, 51 diák)
2. földrajz (39%. 32 diák)
3. matematika (39% 32 diák)
4. testnevelés (365%. 30 diák)
5. biológia (30,4%. 25 diák)
A testnevelés valószínűleg azért kerüli a listára, mert a diákok úgy vélekednek, hogy ha már mindenképpen kell, akkor a kevésbé fontos tantárgyakat oktassák szlovákul. Ezt a tényt támasztja alá az is, hogy a rajzot is javasolta 23 diák (26%). A számítástechnikát és matematikát feltehetőleg azért karikázták be ennyien, mert későbbi szakmájuk szempontjából kulcsfontosságúnak tartották.
Az alternatív oktatási módszerről egyáltalán nem hallott 8 diák (9,6%), akik ismerik a tervezetet, így jellemezték:
„Egy nagy..." — "Baromság." — "Hülyeség." — "Merénylet a tudás ellen." "Szerintem nem rossz, de csak a középiskolában." (még hárman voltak hasonló véleményen)
„Felesleges." (ilyen véleményen négyen is voltak)
„Jó ötlet." — "Még elképzelni is rossz."
„Nem valami okos gondolat hiszen már Komensky is megmondta, hogy minden gyerek az anyanyelvén tanuljon."
„Akkor fölösleges magyar iskolát nyitni, elég a szlovák."
„A felvidéki magyarság elszlovákosítására készült, kidolgozatlan és a demokrácia fejlődéséhez elfogadhatatlan. A nacionalisták szüleménye."
„Ha magyarok vagyunk, maradjunk is magyarok!"
Az alternatív oktatással nem ért egyet 45,5% (37 diák) mondván:
„Aki akar, így is, úgy is megtanul szlovákul."
„Aki szlovákul akar tanulni, az szlovák iskolába jelentkezik."
„Magyarok vagyunk, miért kellene éppen szlovákul tanulnunk?"
„Ezután már csak az következne, hogy a magyar nyelvet és irodalmat elfelejtik beiktatni az órarendbe."
„Így is megtanuljuk az alapokat szlovákul."
„Anyanyelven tanulni a legszebb dolog."
„Akkor a szlovákokra is legyen érvényes a magyart illetően!"
„Ha magyar iskolába járok, annak is lehessen nevezni."
„Azzal, hogy szlovákul fogunk tanulni bizonyos tantárgyakat, még nem fogjuk jobban tudni."

A leggyakoribb vélemény (20 diák, 24,3%) az volt, hogy mindenkinek eiemi joga saját anyanyelvén tanulni. És egy diák nemcsak tartalmilag, hanem a megfogalmazás módjával is jelezte az alternatív oktatásról vallott véleményéi:
„Az alternatív oktatás = káros hatással lenni a magyar nyelvre"
A tervezettel egyetért a diákok 24,3% (20 fő). Ketten válaszolták azt, hogy „egyetértek — meg nem is." A maradék 29.3%-nak (25 diák) nincs véleménye a dologról. Akik egyetértenek, így vélekednek:
„A mai világban mindenkinek tudnia kell szlovákul"
„Segít. Az életben úgyis szlovákul kérdezik, mit tudunk."
„Vannak olyan tanulók, akik nem tudnak szlovákul, így legalább kényszerítve lennének rá, hogy megtanuljanak."
„Végül is Szlovákiában élünk..." (ezzel négyen is érveltek)
„Én alternatív iskolába járok, és tetszik."
„A kicsi gyerekeknek ugyan nehézséget okozna, de később jól járnának."
„Jó, mert így jobban megtanulunk szlovákul, és a magyart sem felejtjük el."
Azok a diákok, akik helyeslik az alternatív oktatás módszerét, valamennyien csupán egyetlenegy dolgot vettek figyelembe — a szlovák nyelvtudást. Automatikusnak tartják annak tökéletesítését, ez azonban egyáltalán nincs biztosítva. Ketten helyesnek tartják, de vannak fenntartásaik:
„Egyetértek,de csakis a szaktantárgyak esetében'
„Nem rassz, csak az a baj, hogy a magyar szakkifejezéseket nem ismerem."

Kíváncsi voltam, vajon összefügg-e a nyelvtudással, illetve az anyanyelvhez való viszonyulással az alternatív oktatás kérdése. Nos, azoknak a diákoknak, akik egyetértenek a tervezettel, 45%-a (9 diák) válaszolta, hogy minden nyelvet, amelyet ismer, egyformán szeret, azaz: nem az anyanyelvét szereti mindennél jobban. 55% (11 diák) általában magyarul beszél szívesebben, és 50% (10 fő) válaszolta, hogy magyarul sokkal jobban is tud, mint szlovákul. Amikor véleményük további okait kutattam, kiderült, hogy ezek közül a diákok közül csupán háromnak van kitűnő osztályzata szlovák nyelvből. Tudvalevő, hogy a diákot éppen az osztályzat motiválja a leginkább. Így arra a következtetésre jutottam, hogy a többség valószínűleg az alternatív oktatástól várná szlovák nyelvtudásának tökéletesedését.
Közülük azonban csak egyetlenegy diák elsős, a többiek már „alternatív" oktatásban részesültek, mégsem lettek szlovák nyelvből és irodalomból osztályelsők.
A diákoknak több mint a fele (65,8%, 54 fő) azon a véleményen van, hogy szükséges tudni magyarul is a szakkifejezéseket. Az elsősöknél ezt a választ egészen 88,8% (16 diák) karikázta be.
Ha két szlovákiai magyar szakmájáról beszélget, mindketten, szlovák iskolába jártak, és ezért szlovákul beszélgetnek, ez 37 diák szerint (45,1%) elfogadható. hiszen:
„Velük így tanították."
„Vagy beszéljenek teljesen szlovákul, vagy teljesen magyarul."
„Hiszen egyáltalán nem fontos tudni a magyar szakkifejezéseket, úgysem lehet sehol sem felhasználni."
„Ha kevernék a szlovákot a magyarral, csak rondítanák nyelvüket, hát inkább beszéljenek szlovákul. Igaz, így is, úgy is szégyenei nemzetünknek."
Véleményem szerint azonban ez is csak elmélet. A válaszok ellenére sem igazán tudom elképzelni, hogy ilyen helyzetben ők is átváltanának szlovák nyelvre. Valójában ezek a diákok már nem is veszik észre, ha szlovák szavakat használnak. Egyiküktől, aki szintén a 45,1%-os többséghez tartozott, csengetés után megkérdeztem, mi lesz a következő órájuk.
— Korešpondencia — válaszolta, („levelezés")
— És ott mit tanultok?
— Olyan, mint a gépírás, csak úradný listeket írunk, meg ilyesmi, („hivatalos leveleket".)

Hogy a nyelvhasználat és a nyelvi tudat nem mindig van összhangban, ezt Lanstyák István és Szabómihály Gizella előadása is alátámasztja: „Kiderült, hogy a beszélők — legalábbis elvben — inkább elfogadhatónak tartják a teljes mértékben szlovák nyelvű .szakmai társalgást két magyar személy között, mint az olyat, amelyben két nyelv keveredik." (uo.: 166)
Ha ugyanebben a szituációban a kél szlovákiai magyar ugyan magyarul beszélget, de ha szükséges, akár egész mondatokat is szlovákul mondanak, ez a többség szerint (47,5%, 39 diák) még mindig elfogadható:
Ha ebben a helyzetben a kél beszélő szlovák szakkifejezésekéi használ, és magyar ragokkal, jelekkel látja el őkei, ez nagyon vagy legalábbis elég helytelen (841%, 69 diák). Ugyanis:
„Torzítják, nevetségessé teszik a nyelvet."
„Az egész beszéd csúnya."
„A végén érthetetlen szöveg lesz belőle."
„Az ilyeneket utálom!"
„Ha egy harmadik hallja a beszélgetést, biztosan lesz megjegyzése."
„Ezekből a magyarokból lesznek szlovákok."
„No comment."
43,9% (36 diák) számára (L.Sz. 51,6% uo.: 165) a két nyelv ilyen állandó váltogatása ellenszenves:
„Szerintem az ilyen így akarja az emberek tudtára adni, hogy beszéli mindkét nyelvet Bunkó."
„A barátnőm beszél így az iskoláról, de én ezt sosem tenném."
„Fáj, hogy nem tisztelik anyanyelvünket."
„Sajnálom őket. mert nem tudják melyik az anyanyelvük, és ez fontos lenne."
43.9% (36 diák) számára (L.Sz. 39.5%.: 165) immár közömbös a két nyelv keverése:
„Én is így teszek."
„Automatikus."
„Semmi kifogásom ellene."
A szép magyar beszéd nálunk a nemzeti identitás része. Ez szinte hagyomány és egyfajta erkölcsi kérdés. Elméletileg. A gyakorlatban sokszor kél véleménye van az embernek. Egyet a külvilágnak szán. s ebben el fogja ítélni a nyelvek keverését. Azonban a másik — rejtett, belső — véleménye az lesz, hogy kétnyelvű környezetben úgysem tudja a magyar és szlovák váltogatásait kikerülni (szükségszerűségből vagy kényelemből), hat miért is találná ellenszenvesnek? Tulajdonképpen ez a kettősség pozitívumként hat, hiszen egyrészt jobban visszatartja az embert a nagyobb mértékű szókölcsönzéstől. másrészt nem kell lelkiismeret-furdalásának lennie, hogy ő ettől már nem lehet jó magyar.
A szakkifejezésekre vonatkozó három feladat eredményeit a már jellemzett Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia 60 diákjának válaszaival hasonlítottam össze. Mivel, mint már említettem. Nagysurányban az elsősök nem végezték el ezeket a feladatokat, így itt 64 diák válaszait elemeztem. Mivel az elemszám (60 : 64) majdnem azonos, itt eltekintek a százalékok feltüntetésétől.
A 33. feladatban a szlovák szakkifejezések mellé kellet a diákoknak odaírni a magyar megfelelőjüket
helyesen válaszoltak:

(Katona 1995: 62—65)

A 34. Feladatban meg kellett a diákoknak magyarul nevezniük (ha nem sikerült, akkor szlovákul), milyen fogalmakat definiálnak a magyar mondatok.
helyesen válaszoltak:

(Katona 1995: 59—61)

A 35. feladatban a magyar szakkifejezések mellé kellett odaírni a szlovák megfelelőjüket, amelyeket a lista végén felsorolt szavak közül választhattak ki a diákok.
helyesen válaszoltak:

(Katona 1995: 66—69)

Ha társaságukhoz olyan szlovák nemzetiségű csatlakozik, aki beszél magyarul, megkezdett témát továbbra is magyarul folytatja 59,7% (49 diák). Ha azonban az illető nem beszél, sőt nem is ért magyarul, 76,8% (63 diák) inkább szlovákra vált, mert:
„Így Illendő." (ez volt a leggyakoribb megjegyzés)
„Hiszen ö is beszélgetni akar."
„Nekem sem tetszene, ha előttem olyanok franciául beszélgetnének, akik tökéletesen tudják a magyar nyelvet."

Meglepő, hogy 44 diák — 53.6% (L.Sz. 98,5% uo.: 165) nagyjából vagy teljesen egyetért azzal, hogy nem annyira fontos tisztán beszélni magyarul, fontosabb, hogy megértsenek, s ezért egy-egy szlovák szót lehetett használni.
Szembetűnő az ellentmondás a 20. kérdésre bekarikázott válasszal: „Fontos, hogy szépen és tisztán beszéljük anyanyelvünket", ezt 90,2% (74 diák) vallotta. Úgy tűnik, mire a kérdőív végéhez értek a diákok, sokkal inkább tudatosították, hogy elkerülhetetlen számukra a két nyelv keverése, saját maguk megbizonyosodhattak róla, hogy a magyar szakkifejezésekkel nem boldogulnak, és már sokkal őszintébb és reálisabb válaszokat adtak. És ha így van, ha a purizmus számukra valóban nem fontos, erről elsősorban az az iskola tehet, amelyik „kényszeríti" őket a kódváltásra.
Ha végignézünk a kérdőíves vizsgálat eredményein, a nagysurányi és a nagymegyeri diákok között a legnagyobb különbségek a szakkifejezések ismeretében vannak. Ezt tulajdonképpen már a terepmunka megkezdése előtt feltételeztem, ezért is végeztettem el ugyanazokat a feladatokat Nagysurányban, amelyeket a Nagymegyeriek már 1995-ben elvégeztek, hogy lehetőségem legyen az összehasonlításra. Amíg Nagysurányban a 3. feladatban összesen 991 (32,9%) helyes válasz született, Nagymegyeren 1 982 (70%).
A diákok mindkét iskolában azokat a szakkifejezéseket ismerik leginkább, amelyek nem kizárólag közgazdasági műszavak, pl.: daňový základ — adóalap, daňové priznanie — adóbevallás, zmenka — váltó, bankový úver — bankhitel, tržby — árbevétel. Ebben a feladatban Nagysurányban 256 (20%) helyes válasz született, Nagymegyeren 673 (56%).
A legnehezebb feladat számunkra a magyar definíciók értelmezése volt: Nagysurányban 48 helyes válasz született (10,7%), Nagymegyeren 299 (71%). A legtöbb helyes megoldás a 35. feladatban született, ahol tulajdonképpen csak azonosítani kellett a magyar szakkifejezést a megfelelő szlovák szóval. Nagysurányban 687 helyes válasz (53. 6%), Nagymegyeren 1010 (84,1%).
A nagy különbség a két iskola diákjai között abból is adódhatna, hogy a nagymegyeri kérdőív kevesebb kérdést tartalmazott (az általam felhasznált három kérdéscsoporton kívül még hat feladatot), és bár adatot erre vonatkozólag nem találtam, feltételezem, hogy a kérdőív kitöltéséhez Nagymegyeren is egy tanítási óra állt a diákok rendelkezésére. Ugyanakkor Nagysurányban csupán egyetlenegy harmadikos jegyezte meg, hogy időhiány miatt nem tudta befejezni a 35. feladatot (ennek ellenére is a szakkifejezések mellé 60%-ban
helyes választ írt ebben a feladatban). Tehát az időhiányt, mini a nagysurányiak sikertelenségének az okát, részben kizárhatjuk
A diákok 65,8%-a azon a véleményen volt. hogy „Szükséges tudni magyarul is a szakkifejezéseket, hiszen magyar vagyok, és illendő, hogy a szakmámról is tudjak beszélni anyanyelvemen." Ennek ellenkezőjét a harmadikosok közül is csak 30% vallotta, érthetetlen viszont számomra, hogy akkor miért utasították vissza ugyanezek a diákok a magyar tankönyveket. Csak elméleti síkon tarják ezt a kérdést fontosnak? Egy kicsit érthető is ez, hiszen az iskola nem köveleli meg a magyar terminológia ismeretét, a diák pedig ritkán tanul meg valamit önszorgalomból.
Nyomon követhető, hogyan öli ki a szlovák környezet a diákokból a magyarságtudatot, az anyanyelvük iránti szeretetet. Csak össze kell hasonlítani az elsősök 6s a végzősök válaszait.
Természetes, hogy az iskola nem tartja fontosnak a magyar közgazdasági szakkifejezések ismeretét, így csak a diákok buzgalmán múlik, hogy ezt a hiányt pótolják-e. Eleinte önszorgalomból lelkesen tanulgatják a magyar szakkifejezéseket, hiszen illendő tudni szakmájukról is beszélni az anyanyelvükön, egy idő után azonban rezignálnak. Mire kikerülnek az iskolából, „ezek a gyerekek nem két-, hanem félnyelvűek." (a magyar szakos véleménye)
S ha szakmájukról kérdezik őket, percenként ötször váltanak kódot. A nyelvcsere legelső jele, hogy a beszélő nem képes saját anyanyelvét alkotó módon használni, mivel kénytelen idegen szavakat iktatni beszédébe. Amikor egy népcsoport fokozatosan átáll egy másik nyelv használatára, ebben a folyamatban épp a kétnyelvűség szerepel átmeneti szakaszként.
Az alternatív iskolák olyan tanulókat nevelnének, akik immár nemcsak szakmájukról, hanem minden témáról csupán "kódváltogatva" lennének képesek beszélni. Ezek az iskolák a másodnyelv fontosságát hangsúlyoznák, csökkentve ezzel az anyanyelv szerepét. Ezek az iskolák kiölnék a növendékeikből az identitástudatot.

FELHASZNÁLT SZAKIRODALOM
Fényes Elek 1851. Magyarország geográphiaj szótára. II. Reprint. Szeged
Göncz Lajos 1995. "A tannyelv hatása a tanulók személyiségfejlődésére többnyelvű környezetben. Kétnyelvűség és magyar nyelvhasználat (a 6. élőnyelvi konferencia előadásai). Kassai Ilona szerk., 65—77. Budapest
Kačala Ján 1994. Slovenčina — vec politická Matica slovenská, Martin
Katonová, Henrieta 1995. A szlovák és a magyar könyvviteli terminológia összevető vizsgálata. Szakdolgozat
Lanstyák István — Szabómihály Gizella 1996. „Kódvátrás nemzeti azonosságtudat". Bibliotheca Slavica Savariensis III. (Nyelvi tudat identitástudat, nyelvhasználat). Gadányi Károly szerk., 163-175. Szombathely
Szépe György — Papp Mária szerk. 1975. Társadalom és nyelv. Szociolingvisztikai írások. Gondolat, Budapest
Skutnabb-Kangas, Tove 1964. Nyelv, oktatás és a kisebbségek. Régió, Budapest
Štatistické informácie 1993. Vydalo Okresné oddelenie siovenského štatístického úradu v Nových Zámkoch
Výročná správa SEŠ v Šuranoch 1971/72. Nové Zámky
Új Szó 1996.II.1{jcomments on}