---

Az előszó teljes terjedelmében a nemzetiségi oktatás kérdéseit boncolgatja. Szintén közöljük az "Értelmezés" c. írást, amelyet a szerző a könyv kiegészítéséül fogalmazott meg (első közlés).

---

ELŐSZÓ

1.
A lexikonok szerkezetének, összeállításának tanulmányozása során ritkán találkozhatunk hosszúra nyúló előszóval, vagy bevezetővel. - Különösen az életrajzi lexikonok esetében nem. Hogy mégis eltérünk e szokásoktól, azzal magyarázható, hogy távolról sem csak adathalmaz gyűjtése volt a célunk. Az összeállításnál, a személyek kiválasztásánál - hogy e munka megfelel­jen küldetésének — bizonyos nevelési, módszertani szempontokat is figyelembe vettünk. Hiszen az alap- és középiskolák feladata többek között - netán küldetése - a tanulók életpályákra való irányítása, felkészítése. Elvszerűen arra törekedtünk, hogy minden település arányosan szerepel­jen a lexikonban. Általában a lakosság számának, s azok iskolai végzettségének megfelelő arányú személyt, egyéniséget igyekeztünk e munkába sorolni.
A háromszáz személyre tervezett lexikon elméletileg három részre bontható. Egy részét a Magyaroszágra áttelepített, vagy egyéb módon külföldre került azon mátyusföldiek alkotják, akik a tudományok, a művészetek, a sport és egyéb szakterületeken értek el az átlagosnál jobb, talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha azt mondjuk: kimagasló eredményeket. - Egyes esetekben a Magyarországon született mátyusföldi utódokat is szerepeltetjük.
A második részben azok a személyiségek találhatók, akik 1945 után - a hontalanság éveiben -, vagy pár évvel előtte kezdték meg tanulmányaikat (1945-1949-ben nem anyanyelvi iskolákban); akik pótolták a „déli végekre" telepített értelmiségiek: tanítók, papok és más művelt emberek hiányát, behozandó így a 70-es évek elejére lépéshátrányunkat. Minden tettükkel, cselekedetük­kel bizonyították: az alapiskolát, a középiskolát anyanyelvükön abszolválok is lehetnek tudósok, a kultúra kimagasló szintű szervezői, válogatott sportolók, világbajnoki helyezettek, tudomásul adva az iskola nyelvi választásánál tétovázó szülőknek: „a mi iskoláinkból is eljuthatnak a minisz­teri székbe". Leegyszerűsítve a dolgot: minden szülőnek joga azon igyekezet, hogy gyermeke többre vigye, mint ő. Nem vagyunk szerénytelenek, ha azt mondjuk: ez a szülő kötelessége is. A lexikon harmadik részeként - ha elkülönítenénk - polgármestereink, esetleg az előző társadalmi rendszerben vezető tisztséget betöltő személyiségek életrajzával találkozhatunk. E személyek besorolásánál abból az elvből indultunk ki, hogy a mai oda-vissza alakuló világunkban egy polgármester huszonnégy órás szolgálatot „vállal", sok ember sokfajta problémáját megoldandó. Az előző rendszer helyi nemzeti bizottságai elnökei közül is akadt jó pár, akik községük felvirágzásáért nagyon sokat tettek, eredményesen tevékenykedtek.
Ez eszmefuttatás után hadd mondjuk el, hogy e háromszázon kívül több százan megérdemelnék, hogy e lexikonba kerüljenek. Mivel minden település iskolásai, a szülők és a pedagógusok elé saját közösségük egyéniségeit szerettük volna követendő példaképül állítani, vállalni kellett a nehez-telést, az elmarasztalást. - Azt, hogy mindenkit nem sorolhattunk a kötetbe.
Leginkább vonatkozik ez pedagógusainkra! Sok százan vannak, de a lexikonba csak azokat tehettük, akiket a „végzetük" az igazgatói székbe emelt, vagy egyetemi oktatókká képezték magukat, esetleg a falujuk szellemi felemelkedéséhez kivételes képességeik és szorgalmuk révén rendkívüli módon hozzájárultak.
A második csoportot orvosaink képezik. Közülük is csak a főorvosokat, netán a helyettes főor­vosokat sorolhattuk a lexikonba. Megtörtént ez egy-egy település, sőt család estében is. - És sorolhatnánk tovább!
Még egyszer hangsúlyozom, módszertani, nem értékelő munkáról van szó. - Kiindulópontról: önértékelésünknél!
Egyúttal elnézésüket (kérem) kérjük, s abban bizakodunk, hogy az elkövetkezendő években min­den iskola, támogatva a szülők és a községi vezetők által, a helyi krónikák segítségével összeállítja saját lexikonát.
Mivel módszertani kiadványnak szántuk e munkát, segédanyagnak pedagógusaink, a szülők, s egyéb kompetens személyiségek munkáját megkönnyebbítendő, nem maradhat el pár konkrét adat felsorolása sem. - Hiszen a múlt értékelése nélkül nem lehet jövőt építeni. Elsősorban e térség lakosságszámának alakulására gondolok. Pontosan arra, hogy az általunk elemzett 45 településen hogyan alakult a magyar nemzetiségű lakosság száma, s miért? Hogyan alakult ki pár ok-okozati összefüggés?!
Másodsorban a könnyebb érthetőség kedvéért, s a problematika gyors megoldása érdekében a ta­nulók számának alakulását is az illetékesek szolgálatába állítjuk.
Másodsorban a könnyebb érthetőség kedvéért, s a problematika gyors megoldása érdekében a tanulók számának alakulását is az illetékesek szolgálatába állítjuk.
Az itt következő két táblázat adta lehetőségek közelebb hozhatnak bennünket a megoldáshoz.
l. számú táblázat: Mátyusföldi települések a népszámlálások tükrében:



Megjegyzések:
1. A község 1960-ig Alsószelihez tartozott
2.1960-ban Mocsonokhoz csatolták
3.1947-tól Sókot adm. módon egyesítenék Szelöcével
4.1971-1990 között Galántához tartozott
5.1960-ban Vágsellyéhez csatolták

Hogy a felvetett kérdésekre a válaszkeresés késztetése még erőteljesebbé váljon, az 1945 utáni
magyar oktatásügy fejlődéséről is felsorolunk pár adatot, főleg a rendszerváltást követő időszakból, hadd erősödjék meg bennünk a tudat, sőt elhatározás, hogy a változások törvényszerűen megkövetelik az elemzést, a következtetések levonását és a tettrekészséget.

2.számú táblázat: A Mátyusfóldi magyar tanítási nyelvű iskolák kiválasztott adatai:

Megjegyzések:
A.
1. Az 1978-79-es tanénői Szencre járnak iskolába a magyar tanulók.
2. 1978-ban magszűnt az l-4.oszt.magyar tanítási nyelvű alapiskola, Hegysúrra járnak a tanulók.
3. 1945 után a magyar tanítási nyelvű iskola működését nem újították fel.
4.1970-ben megszűnt az oktatás, Vágsellyére járnak a tanulók.
5.1977-1978-as tanévtől Diószegre járnak a tanulók.
6.1945 után nem nyílt magyar iskola, Jókára vagy Nagyfödémesre járnak iskolába a tanulók.
7. Nincs adat, mivel a szlovák gyermekek Vízkeletre járnak.
8.1972-ben megszűnt a magyar iskola.
9.1972-ben megszűnt a magyar iskola
10.1945-ben nem újították fel a magyar iskola működését.

B.
A 2005-2006-os tanévben az első osztályos magyar tanulók száma 419, a 2011-2012-es tanévben pedig 359. Százalékban kifejezve 15,75%-kal kevesebb.
Szerintem a szlovákiai magyarság helyzetének, létbiztonságának, vagy ha úgy tetszik: jelenlegi pszichikájának az elemzésénél nem kerülhetjük ki a 20. században ért három olyan esemény taglalását, amelyek nélkül nem csak a kívülálló, de mi magunk sem érthetnénk meg a fennebb vázolt következtetéseket.
Akár tetszik, akár nem, a két világháború következményeit nem lehet, s nem is szabad megkerül­nünk, meg az ún.gyengéd forradalomét sem. Ezen a helyen nem célunk egy újabb történelem írása, a történelmi események bővebb, részletesebb taglalása, de például a kolonista gazdaságok kialakítása minden bizonnyal ide sorolandó. A 215/1919-es ún.lefoglalási és a 81/1920-as számú ún.kiutalási törvény elegendő bizonyítéka a Csehszlovák Köztársaság megalakulását követő időszak ugyan távlatokban gondolkodó és tervező, de máris a tettek mezejére lépő sajátos nemzetiségi politikája realizálásának.
A déli területekre, így a Mátyusföldre telepített csehországi, morvaországi, szlovákiai, vagy re-patriáns (a Balkánról visszatérő) kolonisták egyszerre birtokosok lettek. Mátyusföldön meg­közelítően 352 család kapott 4989 ha földterületet egyrészt az állam, másrészt a szervezetek által (magánkolóniák) juttatott mezőgazdasági földterületekből. Ha a családtagok száma a korabeli viszonyoknak megfelelően 4-5 személy, akkor valószínű, 1600-1760 a Mátyusföldre települt sze­mélyek száma.
A hatalom számára a helyzet felemássá vált volna, ha nem épülnek ki a szlovák tanítási nyelvű intézmények. Ezt a feladatot a Szlovák Liga vállalta magára. Az első iskolát 1923-ban Éberhár-don építették fel az Apponyiak uradalmainak egyik központjában. Diószegen 1924-ben,Tallóson 1925-ben, Felsőszeliben, Nemeskosúton, Porbokapusztán, Stefanikovón, Taksonyban, Vízkeleten 1928-ban, most Nagyfödémeshez tartozó Nővé Osadyn és Hurbánfalván 1929-ben, Újvilágon és Galántán (polgári iskolát) 1931-ben építtetett iskolákat a Szlovák Liga.
Szlovák iskolába járatták gyermekeiket a kolonistákon kívül a csendőrök és hivatalnokok. S volt egy-két magyar család is, akik szintén az új-idegen iskolát választották gyermekeiknek. A válasz­tásnál egyrészük valóban gyermeke érvényesülésére gondolt, másrésze talán a sajátjára. Lévén ezek az emberek nem a „legjobban prosperáló iparosok". A falu iparos közössége nem tartotta magával egyenrangúnak őket, főleg a munkához való hozzáállás miatt.
A második világháborút követő időszak - a megpróbáltatások legmagasabb, leginkább elitélendő stádiuma - az előre átgondolt, a humánumot csak a szláv népekre vonatkoztató elmélet-gyakorlat szellemében beindult újabb belső telepítések időszaka, felhívás történt az „anyanemzet kebelére" való visszatérésre (alias reslovakizáció), beindult a munkaerőtoborzás (deportálások) és végül az egyoldalúnak nevezett ún. lakosságcsere. Azért egyoldalú, mert Szlovákiába, Mátyusföldre önként települtek a volt történelmi Magyarország területén élő szlovákok.

Ezeknek az ősei a nagy főúri birtokokra a török háborúk után, a földesurak felhívására települtek át, legtöbbször tömbökben a pusztasággá vált déli területeken. Ezzel ellentétben a mátyusföldi, dél-szlovákiai magyarokat kitelepítették.
Ezek a retorzió ízű intézkedések gazdaságilag és szellemileg is óriási hátrányt okoztak az itt maradt (hagyott) magyarságnak. Először a létszámunk csappant meg. Ugyanis a deportálások első szakaszában Mátyusföldről 897 személyt, főleg fiatalokat vittek a Szudétákra; ezeknek a zöme még ebben az évben (1945 decemberében) visszatért otthonába. A második szakaszban Mátyusföldről 3200 családot, 7578 személyt vagoníroztak be, s osztottak szét a cseh gazdáknak mint munkaerőt. Ebből fokozatosan 1188 személy visszaszökött, majd 1949.április 30-ig egy-két személyt kivéve a többség legálisan visszatérhetett.
A lakosságcsere-egyezmény alapján Mátyusföldről 4214 család (17699 személy) került Magyarországra, s onnan 3540 szlovák család (14868 személy) költözött Mátyusföldre. Az ittmaradt magyarok közül 23 729 személy választotta a reszlovakizáció útját. Az önként Magyarországra (külföldre) távozók számát csak megközelítően tudnánk meghatározni, meg azokét is, akik a népbíróságok ítélete elöl választották Magyarországot 25 kg-os csomagok­kal (nem az anyásokról van szó, azok igyekeztek minél előbb elhagyni a csehszlovák államot). Ilyen sorsra jutott például a Galántai Hanza Szövetkezeti Áruközpont egész vezetése, kivéve egy-két személyt, akik reszlovakizáltak.
1945-től 1949 márciusáig nem nyílhattak magyar tanítási nyelvű iskolák Szlovákiában, a magyar nemzetiségű tanulók is csak 1947.szeptember l-jétől látogathatták településükön a szlovák tanítási nyelvű iskolákat. 1948.november 11-én engedélyezte a kormány a szlovák tanítási nyelvű iskolák mellett működő tagozatos magyar oktatást (pobockákat), majd az 1950.január 29-én kelt rendelet engedélyezte az önálló nemzeti iskolákat (1-5.osztály), majd az ún.középfokot (6-9.oszt.), s végül a felső fokot (16-19 éves ifjúság számára). Ezt egy időben Tizenegyéves Középiskolának hívták.
Az elmondottakhoz hozzátartozik, hogy az elemzett 45 községből 1945 után Jánosházán, Nagy­borsán és Vágvecsén nem nyílt magyar tanítási nyelvű iskola. Vágtornócon, Tósnyárasdon és Vághosszúfalun 1972-ben megszűnt az alsótagozatos magyar tanítási nyelvű oktatás. Az utóbbi településen 1990-ben megújult, de pár év után újból megszűnt.
Felsőkirályin 1974-ben szűnt meg a teljes felépítésű magyar tanítási nyelvű alapiskola; Egy­házfán 1978-ban, Boldogfán 1979-ben az alsó tagozat. A kismácsédi alsó tagozat az 1977/78-as tanévben Diószegre költözött (a települést ugyanis Diószeghez csatolták).
Jelen pillanatban teljes felépítésű MTNy Alapiskola Szencen, Félen, Deákiban, Negyeden, Szelőcén, Vágsellyén, Pereden, Vágfarkasdon, Zsigárdon, Galántán, Felsőszeliben, Jókán, Hi­daskürtön, Diószegen, Tallóson, Nádszegen, Vágán, Nagymácsédon, Nagyfödémesen működik; l-4.osztályos pedig Hegysúron, Éberhárdon, Rétén, Zonctoronyban, Vágkirályfán, Feketenyéken, Vízkeleten, Alsószeliben, Nemeskajaion, Kosúton, Királyrévben, Taksonyon, Vezekényen. Az adatok felsorolása nem öncélú. Ha nem is részleteiben, de e sommásnak nevezett példákat alapul véve bebizonyíthatjuk, hogy elsősorban az eseményeknek a szociális létre gyakorolt hatásuk, amelyek automatikusan kihatnak a szellemi létre, a szlovákiai - mátyusföldi - magyarság számának pozitív, de leginkább negatív változásait okozták.
Természetesen az ún.gyengéd forradalom utáni „nemzetiségi ráhatás" sem hanyagolható el. Ugyanis a demokrácia túlzott hangsúlyozása szellemében annyi antidemokratikus intézkedés született e negyed évszázadban, hogy hatásában főleg nemzetiségi téren, de másban is vetekedhet a 20.század két nagy történelmi törésrendszerével.
A szociális kitaszítóttságMátyusföldön elsősorban a magyarságot érintette akár a mezőgazdaságban, akár az iparban dolgozókat vizsgáljuk. Például Mátyusföld központjában, Galántán 1987-ben a 30 ipari üzemben megközelítően 14 ezer ember dolgozott. Nemzetiségükre nézve a munkások, beosztottak zöme magyar nemzetiségű volt. A munkások munkanélküliekké váltak, az üzemeket az ügyeskedők tönkretették. Vagy itt voltak az egységes földműves szövetkezetek. A létrehozásuk legtöbb esetben ugyan nélkülözte a törvényességet, a demokráciát, s ez elitélendő! De a 70-es 80-as években Dél-Szlovákia falvainak lakossága - a többséget mégiscsak mi magyarok alkottuk - megtalálta számításait.

Mit hozott a végzet? Mi szenvedtük meg az elvtelen szövetkezetesítést, de a szövetkezetek felbomlasztását is. Rövidre fogva a 89-es változások a magyarságot önérzetében kezdték ki, meg létében is. Vajon ha élni akarok, a családomat szeretném eltartani, mit tegyek? S mi legyek? - Mármint nemzetiségű! Milyen iskolába adjam a gyermekemet, ha a jövőjét biztosítani akarom - szeretném? „Lenni, vagy nem lenni" - ismét feltehető e hamleti kérdés. Indoklásnak tűnő, de távolról sem részletes elemzések után egy-két gondolat erejéig szeretnénk felhívni az iskolaválasztás problémáira a szülőkön kívül a pedagógusok, a magyar politikai szub­jektumok, társadalmi csoportosulások figyelmét. - Tevékeny hozzáállás nélkül nincs megoldás, nincs kiút.
Nem tanácsadásra várunk - ez a legkönnyebb -, nem is a bírálatok halmazára - ez a legegysze­rűbb -, hanem tevékeny részt kell vállalnunk a minket megtartó, minket megmentő alkotó igyekezetből.
A példák garmadáját hívhatjuk segítségül. Ezeket a példákat alaposan elemeztük azokon a „Fórumokon" - Nagyfödémesen, Vízkeleten, Vezekényen és Deákin -, amelyeknek a jelszava „Kiút a megmaradásba" volt.
Ennek a munkának az lenne a célja, hogy újabb kiindulópont megteremtésével folytassuk azt, amit olyan sikeresen megkezdtünk, de ismeretlen okokból, hacsak a magyar politikai szubjektum kettészakadását nem vesszük alapvető tényezőnek, abba maradt a mélyen átgondolt, széles alapokra épített, termékenyen ható, - hatása ma is érzékelhető - négy Fórum tevékenysége, igyekezete.
Bízzunk benne, hogy e lexikonban megjelenített több mint háromszáz példa az önbizalom ere­jével hat megmaradásunkra.
Az alapvető gondolatok, a felépítési forma, a kilenc szekció munkáját tükröző írások áttanul­mányozhatok a Pro Urbe-Diószeg kiadásában megjelentetett Kiút a megmaradásba (2005) című publikációban, a SZMPSZ Beiratkozások a szlovákiai magyar iskolákba (2006) címen megjelent belső kiadványban és a Fórum Kisebbségkutató Intézet Hatékony érdekérvényesítést címen (2009) megjelent előadás és dokumentum sorozatában.
Ezek a kiadványok hozzáférhetőek: minden minket érdeklő település polgármesteri hivatalában, az MKP, a Híd elnökeinél, az iskolákban és az ifjúsági szervezetek egyes vezetőinél. A lakosságról szóló adatok a Statisztikai Hivatal Kiadványaiban találhatók, az iskolákkal kapcsola­tosak a Mátyusföld I. címen megjelent munkámban, valamint a SZMPSZ kiadványaiban.

2.
Az anyaggyűjtéssel kapcsolatosan elmondhatjuk, hogy több-kevesebb probléma hátráltatta annak zökkenőmentességét. Talán két évtizeddel korábban kellett volna hozzákezdeni. Ez a megállapítás elsősorban a kitelepítettekre, valamint azokra vonatkozik, akik önként új hazát kerestek-választottak maguknak. Ezeknek a személyeknek a felkutatása nehézségekkel járt, hiszen az első generáció tagjai már eltávoztak körünkből, a második generáció és az aktív harmadik már csak visszamlékezésből tud valamit az ősökről.
Itt nálunk, a mátyusföldi települések krónikásai ennek a problematikának nem szenteltek kellő figyelmet. (Ami nincs, amiről nem beszélünk, az nem volt.) Vannak olyan települések, nem is kis számban, s nem is éppen a kisebb településekről van szó, hogy egyáltalán nem foglalták össze egy névsorba sem a deportáltakat, sem a lakosságcsere eredményeként a Magyarországra telepítettek, de a Szlovákiába önként települt magyarországi szlovákok névsorát sem.
„Pedig múlt ismerete nélkül csak gyökértelen fa lennénk, amelyet egy kisebb vihar is elsodor... A történelem, legyen az akár egy ilyen kicsi falué is, ismerete erősíti gyökereinket, meglazult emberi kapcsolatainkat, segítségével népek, nemzetek találnak egymásra.", olvashattuk Alsószeli községről szóló, 1990-ben megjelent monográfia előszavában.
A lexikonba sorolt személyiségek névjegyzéke szülőhelyükkel vagy ténykedésük települése megjelölésével

---

ÉRTELMEZÉS
Nemzetét, népét, annak létét megerősíteni akaró, kultúráját féltve-óvó személyiségek tudatában forrnak, munkálnak a gondolatok. Ez nem is lenne baj, ha csak a nehéz érlelődés velejárójának tekinthetnénk. Csakhogy: nemcsak érezzük, hanem tudjuk is, hogy egy-egy társadalmi rendszer általánosan elfogadott ideák (ideológiák) vagy filozófiák hiányában fejlődésképtelen.
Győrffy György irta Szent István uralkodásával kapcsolatban, hogy csak az a nép tudott tartós és életképes államot létrehozni, amely a gazdasági-társadalmi fejlődés bizonyos fokát elérte, és uralkodó rétege belső erőforrásokból tudta stabilizálni hatalmát, uralmát. Ám a gazdasági előfeltételek nem voltak elegendőek a huzamosabb léthez. Az uralmat ideológiailag (filozófiailag, ha úgy tetszik) is stabilizálni kellett, s erre a középkori Európában a kereszténység, azontúl pedig az iszlám mutatkozott legalkalmasabbnak.
A polgári társadalmak stabilizációjánál nem tekinthetünk el az 1776.július 4-én elfogadott, Thomas Jefferson által megfogalmazott Függetlenségi Nyilatkozat elemzésétől, vagy az 1789.augusztus 26-án érvényre lépett Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatától sem. 1848 februárjában megjelent Marx Kommunista kiáltványa, amely az ún. szocializmus építőinek alapvető dokumentumául szolgált.
Nem célom ideológiai, filozófiai fejtegetésekbe bocsátkozni! Csak arra szeretném felhívni a kedves olvasó figyelmét, hogy ez a mai elvtelen politizálás - nemcsak Közép-Európában - milyen óriási károkat okoz anyagiakban és - sajnos szellemiekben egyaránt. - Sem a bársonyoshoz vagy a gyengédhez, mármint a forradalomhoz semmi köze.
Azzal, hogy az ún. demokratikus, polgári vagy kapitalista kormányok négyévenként cserélődnek, a bajokat még nem tetőznék. Azzal, hogy az előző (leváltott) kormányok minden rendelkezését negálják, s minden új kormány alapjaitól mindent újra kezd, kezdődik a nemzetgazdaság és a társadalmi élet anyagi és szellemi életének-létének leépítése: a bizonytalan anyagi és szellemi lét. - A csőd.
Véleményem szerint a politikusok a négyévenkénti gyökeres változtatásokkal nem a lakosság, az őket megválasztó nép, a nemzet erkölcsi és - mint mondottam - anyagi gyarapodását szolgálják. Valószínűleg nemcsak az egyszerű emberek, hanem az értelmiségiek (de főleg az ifjúság) érdektelenné válását tűzték ki követendő feladatul. Tudott dolog: a politika (a politikusok) az ilyen hozzáállást kvitteli, ami természetesen nem azonos a kvittek vagyunk folyamattal, vagy inkább eredménnyel.
Az érdektelen tömegek mindig ki- és felhasználhatók önös célok elérésére. A passzív, már a helyüket kereső csoportok vagy egyes személyek könnyen befoghatóak annak, vagy azoknak a szekerébe, akik valami kis ellenértéket meglebegtetnek, azaz a mézesmadzagot elhúzzák előttük - mondanánk pár évtizeddel ezelőtt.
Ezek a ráhatások, az emberi társadalmat fejlődésképtelenné züllesztő amorális (immorális), önérdekeket kiemelő és megtartó tendenciák hatása hatványozottan hat azokra a népcsoportokra, amelyeket a politika vagy a társadalomtudományok nemzeti kisebbségeknek neveznek, kisebbségként kategorizálnak és kezelnek.
Nos, úgy érzem, elérkeztünk munkánk inditó eszméihez: a szlovákiai magyar oktatásügy helyzetéhez, a pozitívumokhoz és negatívumokhoz. - A kiút és megoldás kereséséhez. Nem a bírálat, az elmarasztalás, sőt nem is a „nesze semmi, fogd meg jól" szócséplések szintjén foglalkoznék az eseményekkel.
Nem a mai politikusok nekemista szemlélete elemzésem alapja, nemcsak a politológiáról van most szó, amelyet a mostani politika vagy semmibe vesz, vagy túldimenziál, hanem általában a társadalomtudományok segítségével - bár ezek sem zárnak ki bizonyos fokú szubjektivitást -, ha még ez nem késő - bár ezt nem gondolom, hiszen a történelem számtalan példával szolgál ennek cáfolására - konkrét példák felsorolásával, feltárásával szeretnék hozzájárulni nemcsak a mátyusföldi, hanem a dél­szlovákiai magyarság önbecsülésének megújulásához, az anyanyelvi iskolák (magyar tanítási nyelvű) szerepének kiemeléséhez, annak bizonyításához, hogy az anyanyelvi iskolák tanulói is lehetnek „miniszterek", feljuthatnak a Parnasszusra (s most nemcsak a művészetekre gondolok).
S valóban! A populáció csökkenése a szociális, a gazdasági helyzet függvénye is lehet. Vajon az is, hogy egyre több magyar szülő dönt úgy, hogy nem anyanyelvi iskolába adja gyermekét?
De mi ennek az oka? Természetesen első helyen ebben az esetben is a szociális, a gazdasági helyzet figurál. Ha Nyugat-Európa gazdaságilag fejlett nagy nemzeteit nézzük, nem biztos, hogy a megállapítás hiánytalanul elfogadható.
A szlovákiai magyarok esetében ez a megállapítás sokkal összetettebb elemzést kivan. Arra a következtetésre jutottam, hogy a 20. század második felében már másodszor hatalmasodott el a félelem: létünk, életünk, vagyonunk elvesztésének a bizonytalanságba vezető útja lett a kiút.
Az első félelem szülte időszak a második világháborút követő, szűkebb értelemben vett fél évtized, a hontalanság, a dekrétumok deprimáló szakasza volt.
A második szakasz az ún. gyengéd forradalommal kezdődött, s napjainkig tart, amelynek élesztgetéséhez a szlovák és magyar politikusok egy része állandóan termeli az ellentéteket és a félelmet szinten tartó „nyersanyagot", amelyet úgy neveznek, hogy a magyarok jogaiért vïvott küzdelem.
Természetesen, a két sorsformáló (deformáló) időszak alapos elemzésére nincs módunk, ezért csak a megértés lehetőségére korlátozódunk. Annak megértésére, amiért ez a munka elkészült.
Nézzük a dekrétumok félelmet keltő hatását! Ha csak azt irjuk le, hogy hontalanság: deportálások, lakosságcsere, reszlovakizáció, már az is döbbenetet szül. Hiszen a lényeg: senki-k és semmik voltunk szülőföldünkön. De tálaltatott a mézesmadzag: a reszlovakizáció. Ha vállalom, emberszámba vesznek, szülőföldemen maradhatok, s véres-verejtékkel szerzett öt-hat hold földem is megmarad. - Meg sokak arra vártak, hogy az első köztársaság rendszere - a csehszlovák demokrácia - rendeződik vissza, s a nagy bajok megoldódnak?! Ezért vállalták sokan a reszlovakizációt: létérdekből. Ezt az 1961-es népszámlálási adatok is világosan bizonyítják.
Dőreség lenne ezt a hozzáállást általánosítani, hiszen tudott dolog, az emberiség történetében minden korban és helyzetben voltak olyan személyek, akik, hogy úgy mondjam, alkotókedve és a munkához való viszonya nem volt éppen megnyerő, elfogadható (régi kifejezéssel élve lumpen elemekről is értekezhetnénk). A reszlovakizáltak listáját tanulmányozva (a levéltárakban megtalálható egy-egy községből több variáció is) arra következtethetünk, hogy fokozottabb meggyőzés hiányában a falusi kézművesek (iparosok) köréből, községi hivatalnokok soraiból kerültek ki az elenyésző százalékot alkotók, amelyek úgymond meggyőződésből tértek vissza az „anyanemzet kebelére". A zömre érvényes, amit egy-két sorral ezelőtt elmondottunk.
Vagy nézzük meg a deportálások elrettentő hatását! Munkaerő toborzásnak mondta a hivatalos protokoll. Azon nem csodálkozunk, hogy a dekrétumok meghagyásai ránk hontalan magyarokra nem vonatkoztak. Kit érdekelt, hogy a kiskorú gyermekekkel, azok szüleivel mi történik, vagy az áldott állapotban lévő - jövendő - anyákkal?! Több példát is fel tudnék sorolni Mátyusföldről: hogy a szlovák-morva határon -Bfeclavban - hány kisgyermeket vagy akár felnőttet, akik útközben elhaláloztak (netán megfagytak), s a szülők, a hozzátartozók a mai napig nem tudják, hol keressék a sírjukat. (A földrefomok árnyékában Mátyusföldön c. könyvemben lássad a konkrét példákat). - Volt okunk a félelemre?

Nagy bűn volt, hogy magyar tanítási nyelvű iskola nem lévén, a magyar szülők szlovák tanítási nyelvű iskolába adták gyermekeiket? - Aligha! S most ezt nem a lelkiismeret megnyugtatására írom, mondom. Mihelyt 1949 márciusában megnyíltak tagozatos iskoláink, a sokat emlegetett zöm átíratta gyermekét a magyar tanítási nyelvű iskolába. Csak azok közül többen, akik gyermeke má felsőbb osztályba járt, nem döntöttek a magyar iskola mellett. - Úgy vélem és érzem, hogy az adott helyzetben talán elfogadható a rezignáció, a lemondás.
Természetesen, az elnemzetlenítés ha kisebb mértékben a proletár internacionalizmus (később szocialista internacionalizmus) korában is folytatódott. Mátyusföld ismert baloldaliságáról, s ezek a naiv, nem lenini, hanem marxi értelemben vett kommunisták 1968-ban döbbentek rá: a két internacionalizmus csak az országban élő nemzeti kisebbségekre vonatkozik. Bizonyította ezt az 1969 januárjában tartott pártkonferencia is. (Lásd a Mátyusföld I elmen megjelent könyvemet!)
Az elnemzetlenedés természetes formája, a szlovák és magyar nemzetiségű partnerek házassága a mi erkölcsi, emberi normáink szerint - nagyon helyesen - nem marasztalható, vagy Ítélhető el sem az emiitett izmus, sem a keresztény vallás törvényei szelleme szerint. Az viszont igen, ha a gyermekek nem beszélik ugyanazon a szinten a szülők - apa és anya anyanyelvét. Néhai Gyurcsó István szlovákiai magyar költőnk irt ezzel kapcsolatban szívhez és szürkeállományunkhoz egyaránt szóló gyönyörű lírai alkotást.
Az 1960-as területi átszervezések, a nagyobb települések városokká fejlesztése (Diószeg, Galánta, Szene, Vágsellye), a bérházak (csinzsákok) garmadájának felépítésével a fiatal házasok, a felsorolt városok ipari üzemeiben munnkát találók zöme beköltözött a városi családi lakásokba. Ezzel mgszűnt számukra a falvak meg- és összetartó ereje, és sok családban több esetben megszűnt vitatárgyát képezni, milyen tanítási nyelvű iskolába Íratják iskolaköteles gyermekeiket a szülők. -Bizony, sokan nem anyanyelvi iskolába Íratták csemetéiket.
A 70-es 80-as évekig hasonló volt a magyar műszaki értelmiség sorsa is: a környéken minimális számú ipari üzem létezett, északabbi területeken, netán Csehországban vállaltak képesítésüknek megfelelő munkát. - S ott véglegesen letelepedtek.
A közben felépült Mátyusföld ipari üzemeinek élén nem találhatunk magyar nemzetiségű vezetőket. 1968 után Galántán a Járási Építészeti Vállalat és a TOS Szerszámgépgyár egy-egy helyettese volt magyar nemzetiségű. Viszont a galántai székhelyű Állami Birtokon kivül a többi állami gazdaság, és egységes földműves szövetkezet (efsz=jrd) élén 90%-ra magyar nemzetiségűek az elnökök, s már nemcsak pártkáderek, hanem egyetemet végzett szakemberek álltak. Ezt sikerült megtartani az ún. mamutszövetkezetek megalakulásával is.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy az ún. bársonyos forradalomig majnem minden téren behoztuk lépéshátrányunkat, amelyek a magyar tanítási nyelvű iskolák nemcsak mennyiségi, hanem minőségi mutatóit is az országos átlaggal egyenrangúsitották, egyenrangúsítottuk.
Egyszóval, volt bennünk elég erő, akarat, lelkesedés és tudás is, hiszen a hetvenes évekre sikerült pótolnunk azoknak a pedagógusoknak a hiányát, akiket a végzet - a lakosságcsere­egyezmény - új hazába kényszeritett.
Azért a félelem elő-előbukkant, különösen az oktatással kapcsolatosan: például több izben megpróbálta a hatalom az iskolák igazgatóságainak összevonását, a középiskolákban az osztályok számának csökkenését, vagy egyes tantárgyak szlovák nyelven történő oktatását. (Lásd Gimnázium Mátyusföld központjában c. munkámat).
A felsoroltakat enyhítendő, azért a „marxi-lenini nemzetiségi politikának" az az előnye megadatott - leginkább akkor, ha a járási ideológiai titkár szlovák nemzetiségű volt -, hogy erre hivatkozva a legtöbb esetben a visszavonás megtörtént. Volt 1968 után magyar nemzetiségű titkár is, aki a kérdésfelvetésnél mindig arra hivatkozott, hogy mit mondanának a „szlovák elvtársak"?
Nos, erről a félelemről ennyit! A következőkben nézzük meg, a „gyengéd forradalom" adta félelmeket! No, de hogy lehetséges, hogy a polgári világban, a demokráciában, a békés módszerekkel véghezvitt változások, a fogyasztói társadalom, és hadd ne soroljuk tovább, bevezetése félelmet kelthet az emberekben? Az elmúlt negyed évszázad ezt igazolja.
Az a gyanúm, hogy az 1989-es, egyébként az előre előkészített és irányított események nagyon megfeleltek a szlovák politikai élet azon képviselőinek, akik a háború utáni nemzetiségi politikát a dekrétumok szellemében akarták folytatni. Nagyon átgondoltak, kihasználva a bukott rendszer hibáit - mindent a rovására irtak - elterelő hadmozdulatokkal Dél-Szlovákia szociális-gazdasági szféráját totálisan tönkretették. Mire gondolok?
Az ipari üzemeket felszámolták. Még azokat is, amelyeket modern berendezéssel alig egy-pár éve láttak el... Csak egy példát említek: Galántán a Nyugat-szlovákiai Bútorgyárat, amely nemcsak a KGST országokba, vagy Nyugat-Európába, (te. még Braziliába is szállított árut. Megjegyzem, 1987-ben a város 30 ipari üzemében megközelítően 14 ezer ember dolgozott. Utaltunk rá, hogy az ipari üzemek vezetői zömében szlovák nemzetiségűek voltak, de az ott dolgozó munkások és közép-vezetők, vagy alsóbb vezetők zöme magyar nemzetiségű. S most ezek munkanélküliek lettek, az üzemek pedig az ügyeskedők kezére jutottak. A nagytermelés, az adóból származó állami bevételek megszűntek. Nagy diadallal hozták ide a keleti céget, amely nemhogy adózik, hanem támogatást igényel és kap az államtól (más cégek adóiból), amiért egypár ezer embernek jól megszolgált fizetést biztosit.
Furcsa iróniája a sorsnak, groteszk helyzet! - Elítélendő? Van akik dicsérik.
Vagy itt vannak az efsz-ek. Ezekről is szóltam már. A létrehozásuk enyhén szólva nélkülözte a demokráciát, az emberi jogokat: a parasztság bekényszeritése nemcsak diktatórikus volt, de nélkülözte azokat a módszereket, amelyek segítségével megalakultak a 19. század végén, a 20. század elején a fogyasztási szövetkezetek Mátyusföld területén és 1925-ben a Hanza Áruközpont Galántán.
A 70-es 80-as években az efsz-ek az egész köztársaságot ellátták áruval. Alig szorultunk behozatalra.
Most mi történt? Az első kormányok 1989 után itt Dél-Szlovákiában felszámolták a szövetkezeteket és az állami gazdaságokat. Érdekes, hogy tőlünk északabbra nem használtak ilyen radikális módszereket. A mezőgazdasági gépek szőrén-szálán eltűntek, azaz fillérekért „régvolt" új tulajdonosok kezébe kerültek. A szövetkezetben munkálkodó tagok és alkalmazottak „félhektár" és kereset nélkül maradtak. S több olyan esef is kimutatható, amikor a földek a mai napig nem kerültek vissza a tulajdonoshoz, mert valamelyik „érdekcsoportosulás" használja őket, s nincs jogász, aki vállalná a hivatalos ügyintézést. - Ugye, ez érthető is, ha figyelembe vesszük a hazai jogi gyakorlatot és kultúrát.
A mátyusföldiek második nagy csoportját tehát a mezőgazdaságban dolgozó, alkalmazottak alkotják.
Vajon jogos, időszerű a párhuzam vonása a dekrétumok következményei és a „gyengéd" forradalom módszeres eljárásai között?
Az emberiség nem hajlandó, mert azt azért nem állítanám, hogy nem tudna kevésbé fájó módszereket alkalmazni a társadalmi változásokra: átvenni, tovább folytatni a jót akár a gazdasági, akár a társadalmi szféráról van szó, s azt kamatoztatni.
Anyagiakban mennyit megtakaríthatnánk a lakosság, az állam számára! Mennyi nyersanyagot - vasércet, naftát, elektromos energiát, fát, stb - menthetnénk meg okos, átgondolt felhasználásukkal?! - Hiszen tudósaink a nyersanyagforrások, természeti kincseink gátlástalan felhasználásukról, ergo pocsékolásukról beszélnek, értekeznek.

A könyvhöz kiegészítésül ennyit. A szerző.

---

NÉVJEGYZÉK

1. Abai Nemes Oszkár (Diószeg) 2. Agárdy Gábor (Szenc) 3. Ágh Lívia (Vágkirályfa) 4. Alabán Mária (Vágkirályfa) 5. Almási Mária (Nádszeg) 6. Ásványi László (Szenc) 7. Bábel Ernő (Deáki) 8. Babos István (Vágkirályfa) 9. Bagoly András (Felsőszeli) 10. Bachraty Károly (Nagyfödémes) 11. Balogh Csaba (Alsószeli) 12. Bánki Gyula (Nagymácséd) 13. Bánki Mária (Hidaskürt) 14. Bárány János (Vágsellye) 15. Baranyai Alajos (Zsigárd) 16. Barczi Attila (Galánta) 17. Bárdos Ágnes (Sókszelőce) 18. Bárdos Gyula (Szenc) 19. Barsi Harcsa Dénes (Jóka) 20. Barta Katalin (Szenc) 21. Bartakovics István (Nádszeg) 22. Bauer Balázs (Magyarbél) 23. Bauer Győző (Magyarbél) 24. Bende Gabriella (Deáki) 25. Bergendi Ferenc (Vágkirályfa) 26. Bíró Ágnes (Vágsellye) 27. Bittó Eszter (Kosút) 28. Blaskovics József (Galánta) 29. Blazsek Béla (Nemeskajal) 30. Bodri Eleonóra (Vízkelet) 31. Bognár László (Magyarbél) 32. Bollók P. Ilona (Taksony) 33. Bondor Gyula (Felsőszeli) 34. Bondor Sándor (Alsószeli) 35. Boross Béla (Alsószeli) 36. Borsányi Gyula (Pered) 37. Bosák Nándor (Taksony) 38. Botka Ferenc (Vágsellye) 39. Botlik Aladár (Nagyfödémes) 40. Bozay Krisztián (Hidaskürt) 41. Buják Andor (Kosút) 42. Bukovszky János (Deáki) 43. Bukovszky László (Taksony) 44. Burján Tibor (Jóka) 45. Csádi Zoltán (Feketenyék) 46. Csady Zsuzsa (Feketenyék) 47. Csanaky Eleonóra (Diószeg) 48. Csermák József (Szenc) 49. CsifFáry Pál (Vágfarkasd) 50. Czanik Miklós (Sókszelőce) 51. Czinege Imre (Felsőszeli) 52. Czottner Sándor (Királyrév) 53. Danajka Lajos (Felsőszeli) 54. Danter Izabella (Boldogfa) 55. Darázs Katalin (Pered) 56. Dióssy László (Tardoskedd) 57. Dobossy Pál (Felsőszeli) 58. Dohányos Katalin (Vágsellye) 59. Dolán György (Nagymácséd) 60. Dora Ferenc (Alsóhatár) 61. Dráfi Mátyás (Galánta) 62. Drahos Ágoston (Réte) 63. Duka-Zólyomi Árpád (Taksony) 64. Duray Rezső (Hegysúr) 65. Écsi Gyöngyi (Vágsellye) 66. Egri László (Tallós) 67. Farkas Imre (Jóka) 68. Farkas Irma (Réte) 69. Farkas István (Nagymácséd) 70. Farkas Magdaléna (Nagymácséd) 71. Farkas Róbert (Vága) 72. Farkas Zsigmond (Nemeskajal) 73. Fecske Kornélia (Vízkelet) 74. Fehérvári Magda (Nádszeg) 75. Feliinger Károly (Jóka) 76. Fontius Júlia (Nagymácséd) 77. Fördős Gyula (Negyed) 78. Forró Krisztián (Tósnyárasd) 79. Fülöp Mihály (Sókszelőce) 80. Fülöp Mihály (Sókszelőce) 81. Füri Erzsébet (Pered) 82. Fűzek Árpád (Felsőszeli) 83. Gaál József (Deáki) 84. Gágyor József (Tallós) 85. Gál Gábor (Nagymácséd) 86. Gál István (Nagymácséd) 87. Gálné H.Lujza (Alsóhatár) 88. Gáspár Béla (Nádszeg) 89. Gáspár László (Vezekény) 90. Gergely Péter (Réte) 91. Görföl Balázs (Jóka) 92. Görföl Jenő (Jóka) 93. Gujber László (Szenc) 94. Hajdú László (Deáki) 95. Halzl József (Szenc) 96. Haraszti M. Erzsébet (Alsószeli) 97. Havránek K. Enikő (Nagymácséd) 98. Hegyi Pál (Jóka) 99. Hontvári Ferenc (Kismácséd) 100. Hortobágyi Tibor (Diószeg) 101. Horváth Irén (Nagyfödémes) 102. Horváth Miklós (Galánta) 103. Horváth Péter (Galánta) 104. Horváth Sándor (Pered) 105. Horváth Zoltán (Tallós) 106. Hrbácsek N. Magda (Nagymácséd) 107. Hrotkó Géza (Taksony) 108. Hrotkó Károly (Taksony) 109. Iván Gyula (Vágfarkasd) 110. Izsák Attila (Negyed) 111. Izsák Gyula (Negyed) 112. Izsák Lajos (Negyed) 113. Izsóf Alajos (Vághosszúfalu) 114. Izsóf Róbert (Vághosszúfalu) 115. IzsófJózsef (Vághosszúfalu) 116. Jancsó István (Negyed) 117. Janics Kálmán (Vágkirályfa) 118. Jónás János (Kismácséd) 119. Józsa Attila (Nagymácséd) 120. Józsa László (Diószeg) 121. Józsa Mónika (Vága) 122. Jurás Éva (Vágkirályfa) 123. Kamenár Ferenc (Vága) 124. Kardos Ferenc (Galánta) 125. Karsay Katalin (Diószeg) 126. Katona Ilona (Zsigárd) 127. Katona Pál (Vízkelet) 128. Kertész G. Hona (Nádszeg) 129. Kienitz Vilmos (Alsószeli) 130. Kiss Árpád (Negyed) 131. Kiss Endre (Vízkelet) 132. Kiss János (Vízkelet) 133. Kiss Vilmos (Negyed) 134. Klabuzai Andrea (Hidaskürt) 135. Kocsis Ilona (Királyrév) 136. Kocsis Menyhért (Vágkirályfa) 137. Kocsis T. Márta (Vezekény) 138. Kolozsi G. Cecília (Tardoskedd) 139. Koltay K. Jenő (Diószeg) 140. Kosztolányi Tibor (Nemeskajal) 141. Kovács Kálmán (Vágkirályfa) 142. Kovács Kató (Vágkirályfa) 143. Kovács Lajos (Nemeskajal) 144. Kovács Tamás (Galánta) 145. Kovács Tibor (Deáki) 146. Kozma Ferenc (Galánta) 147. Kozma György (Vízkelet) 148. Krecskó Károly (Tallós) 149. Krommel Gabriella (Vágfarkasd) 150. Krúg György (Galánta) 151. Kubík Tibor (Deáki) 152. Kubík Zoltán (Hidaskürt) 153. Kubovics Imre (Nagymácséd) 154. Kubovics T. Egyed (Nagymácséd) 155. Kuthy Géza (Tardoskedd) 156. Lancz István (Nagymácséd) 157. Lancz István (Nagymácséd) 158. László A.Ildikó (Királyrév) 159. Lengyel Zoltán (Magyarbél) 160. Lengyelfalusi L. József (Diószeg) 161. Lieszkovszky J. Erzsébet (Taksony) 162. Lőrinczi V.Júlia (Alsószeli) 163. Losonszky Margit (Feketenyék) 164. Lovász Attila (Vágsellye) 165. Lukovics István (Feketenyék) 166. Macica Zdenka (Kosút) 167. Madarász Pál (Nemeskajal) 168. Madarász Pál (Nemeskajal) 169. Majláth Imre (Tallós) 170. Majoros P. Franciska (Szenc) 171. Makki Béla (Tallós) 172. Makrai Z.Erzsébet (Taksony) 173. Marsall János (Nemeskajal) 174. Mat'asovsky Cs. Henrietta (Nemeskajal) 175. Mátyus Rózsa (Negyed) 176. Meisel Tibor (Nemeskajal) 177. Merva László (Deáki) 178. Méry Margit (Tardoskedd) 179. Mészáros Attila (Vághosszúfalu) 180. Mészáros D. Magda (Felsőszeli) 181. Mészáros József (Jóka) 182. Mészáros Lajos (Jóka) 183. Mészáros László (Negyed) 184. Mészáros P. Márta (Taksony) 185. Metzner Zoltán (Réte) 186. Mézes Rudolf (Taksony) 187. Miklós Antal (Nagymácséd) 188. Mikóczi Julianna (Nagyfödémes) 189. Mikola Anikó (Jóka) 190. Móder József (Tardoskedd) 191. Móder László (Tardoskedd) 192. Molnár Benő (Vágfarkasd) 193. Molnár F. István (Galánta) 194. Molnár Károly (Vágfarkasd) 195. Molnár Vilmos (Negyed) 196. Molnár Zoltán (Vágfarkasd) 197. Morvái Zoltán (Negyed) 198. Morvay Endre (Királyrév) 199. Morvay Gabriella (Zsigárd) 200. Morvay Gyula (Tardoskedd) 201. Nagy Andor (Alsószeli) 202. Nagy Ferenc (Galánta) 203. Nagy Géza (Nádszeg) 204. Nagy Judit (Galánta) 205. Nagy László (Vágkirályfa) 206. Nagy Ottó (Királyrév) 207. Nagy Pál (Vízkelet) 208. Néma László (Pered) 209. Németh Gabriella (Szenc) 210. Neszméri Sándor (Alsószeli) 211. Neszméri Tünde (Dunaújfalu) 212. Nóvák Veronika (Pered) 213. Novota János (Taksony) 214. Obergessel László (Szenc) 215. Oláh V. Hajnalka (Vágkirályfa) 216. Olasz András (Vízkelet) 217. Oros László (Felsőszeli) 218. Öszi Ferenc (Alsószeli) 219. Óvári László (Hidaskürt) 220. Pallya Gábor (Pered) 221. Panyik Ernő (Taksony) 222. Pápai Imre (Pered) 223. Pápay György (Tallós) 224. Papp V. Erzsébet (Kosút) 225. Patócs László (Alsószeli) 226. Pék Éva (Vízkelet) 227. Pék László (Taksony) 228. Perleczky Gábor (Felsőszeli) 229. Perleczky Lőrinc (Felsőszeli) 230. Pintér Ferenc (Diószeg) 231. Pintér Ferenc (Vágfarkasd) 232. Pintér György (Alsószeli) 233. Pirk János (Galánta) 234. Pleva László (Alsószeli) 235. Pleva László (Alsószeli) 236. Polgár Anikó (Vágfarkasd) 237. Polgár Ernő (Vága) 238. Pomichal István (Réte) 239. Pomichal Lajos (Réte) 240. Pomichal Mária (Réte) 241. Pongrátz Zoltán (Diószeg) 242. Pónya József (Felsőszeli) 243. Puskás Sz. Erzsébet (Királyrév) 244. Puskás Tünde (Alsószeli) 245. Putyera Károly (Zsigárd) 246. Racskó Pál (Királyrév) 247. Radványi Miklós (Vezekény) 248. Raul Bott (Diószeg) 249. RiedlyA. Erika (Zsigárd) 250. Rózsa Éva (Nemeskajal) 251. Rózsár László (Feketenyék) 252. Rózsár Tibor (Hidaskürt) 253. Sárkány J. Lőrinc (Kismácséd) 254. Serédi Jusztinián (Deáki) 255. Seres Lajos (Alsószeli) 256. Schweitzer Éva (Nagyfödémes) 257. Schweitzer Ferenc (Nagyfödémes) 258. Sikula László (Magyarbél) 259. Simaljak Richárd (Galánta) 260. Slivansky P. Zsuzsa (Kosút) 261. Somogyi Antal (Kismácséd) 262. Somogyi László (Kismácséd) 263. Suba M.Anna (Tornóc) 264. Szabados László (Felsőszeli) 265. Szabó Ede (Taksony) 266. Szabó Éva (Hidaskürt) 267. Szabó Frigyes (Deáki) 268. Szabó H. Erzsébet (Hidaskürt) 269. Szabó Kálmán (Felsőszeli) 270. Szabó Károly (Nagyfödémes) 271. Szabó Károly (Hidas kürt) 272. Szabó Tünde (Zsigárd) 273. Szabó Zoltán (Negyed) 274. Szalay Ferdinánd (Vága) 275. Szalay Gyula (Galánta) 276. Szalay Gyula (Taksony) 277. Szalonnás Sándor (Feketnyék) 278. Szalonnás Sándor (Feketenyék) 279. Száraz M. Erzsébet (Nagyfödémes) 280. Száraz Pál (Nagyfödémes) 281. Szarka Gyula (Királyrév) 282. Szarka László (Alsószeli) 283. Szarka László (Zsigárd) 284. Szarka Marian (Vágsellye) 285. Szarka Tamás (Királyrév) 286. Szász Tibor (Deáki) 287. Székács István (Galánta) 288. Szemet László (Zsigárd) 289. Szép Zoltán (Vízkelet) 290. Szetyinszky Veronika (Vágkirályfa) 291. Szikora György (Tardoskedd) 292. Szikura Ferenc (Királyrév) 293. Szilvási László (Tósnyárasd) 294. Szilvási Lőrinc (Tósnyárasd) 295. Szilvási Zoltán (Tósnyárasd) 296. Szkladányi Károly (Kismácséd) 297. Szlízs Róbert (Vága) 298. Szőke Péter (Galánta) 299. Szokoly Károly (Nemeskajal) 300. Takács Endre (Vághosszúfalu) 301. Takács József (Farkasd) 302. Takács Mihály (Felsőszeli) 303. Takács P. Izabella (Deáki) 304. Takács V. Zsuzsanna (Hidaskürt) 305. Tálamon Alfonz (Diószeg) 306. Tanító Lilla (Zsigárd) 307. Tanító Péter (Zsigárd) 308. Tarján Gyula (Galánta) 309. Tirinda Péter (Vághosszúfalu) 310. Tokár Adrián (Vága) 311. Tonckó Miklós (Vezekény) 312. Tóth Attila (Pered) 313. Tóth Ildikó (Vághosszúfalu) 314. Tóth Imre (Nagymácséd) 315. Tóth J. Aldemár (Deáki) 316. Tóth Kálmán (Negyed) 317. Tóth Károly (Vághosszúfalu) 318. Tulassay Tivadar (Galánta) 319. Vájlok Sándor (Deáki) 320. Valacsay M. Ilona (Nagyfödémes) 321. Varga Árpád (Negyed) 322. Varga Béla (Hidaskürt) 323. Varga Erik (Hidaskürt) 324. Varga Gábor (Magyarbél) 325. Varga László (Tósnyárasd) 326. Varga Zoltán (Vágfarkasd) 327. Vaskomjáti D. Edit (Tósnyárasd) 328. Vavrík Ferenc (Tósnyárasd) 329. Vicsápi B. Natália (Vezekény) 330. Vígh Dezső (Alsószeli) 331. Vincze Attila (Kosút) 332. Vincze N. Zsuzsanna (Vághosszúfalu) 333. Virág Sándor (Taksony) 334. Virág T. Szonja (Réte) 335. Zácek G. Adrianna (Zsigárd) 336. Zalka Katalin (Jóka) 337. Záreczky H. Erzsébet (Vezekény) 338. Záreczky János (Galánta) 339. Záreczky Péter (Galánta) 340. Zsidó János (Tallós) 341. Zsigó Róbert (Vága) 342. Zsille Béla (Nemeskajal) 343. Zsille K. Éva (Pered)