Ezzel persze nem muszáj, sőt nem is lehet egyetérteni, hiszen Orbán mandátumát választásokon szerezte és nem az Antant-tól sem a Szovjet vezetéstől kapta. A Horthy rendszer mélyen "aszociális" jellegét - a nincstelenek millióit semmibevevő politikáját - már csak azért sem tudná Orbán újraéleszteni, mert jogosítványát ismét csak választások útján fogja tudni megtartani.
Egy másik ellentmondás Lendvainál, hogy míg a magyar politikai válság gyökereit abban látja, hogy az évtizedek óta hitelre élő ország szociális és bizalmi válságba került, a szélsőjobb élőretörését nem a tömegek szociális elégedetlenségének tudja be, hanem konkrét jobboldali elemek felelőtlen és bűnös politizálásának.
A jobboldal nyomulásának további okát abban látja, hogy az MSZP és SZDSZ elmerült a korrupció mocsarában. Ez már azért sem lehet korrekt, mert Magyarországon egész idő alatt szabad média felügyelte a közélet tisztaságát.
Az utódállamokban - kiemelt helyen Szlovákiában - elő magyar kisebbségek helyzetének Lendvai egy teljes fejezetet szentel "
Egy könnyen elcsábítható nemzet küldetéstudata" címmel. Lendvai ismét idéz, ezúttal Lloyd George angol miniszterelnök szavait 1919-1920-ból:
"Sohasem lesz béke Délkelet-Európában, amíg ezekben a most alakuló kis államokban jelentős számú magyar kisebbség él". Ill.
"Nem lesz béke, ha majd utólag kiderül, hogy egész magyar népcsoportokat adtak át, mintha csak marhacsordákról volna szó, Csehszlovákiának és Romániának, csak azért, mert a konferencia elutasította a magyar kérdés megtárgyalását".
Ugyanakkor a nemzetközi sajtót idézve Orbán Viktort teszi felelősé, amiért messianisztikus fellépésével feszültséget gerjeszt Magyarország és Szlovákia között, azaz "a tűzzel játszik". A szlovák nyelvtörvény kisebbségellenes tételei, vagy Szlovákia eltúlzott reakciói a állampolgársági törvényre, Lendvai szerint csak másodsorban járultak hozzá ezekhez a feszültségekhez.
"A régi idők fénye amúgy is halványulóban van" írja Lendvai.
"A magyarok számaránya a Vajdaságban az 1910-es 28 százalékról mára 14 százalékra, Erdélyben 31,63 százalékról mára alig 20 százalékra, Szlovákiában 30,3 százalékról 10 százalékra csökkent. Vagy ha a szélsőjobb eszelős Nagy-Magyarország-fantazmagóriáit összevetjük azzal, hogy Pozsonyban, az egykori magyar koronázó székhelyen ma csak minden huszadik ember magyar, vagy azzal, hogy Kolozsváron a lakosság kevesebb mint 20 százalékát, Kassán pedig, apám (és Márai Sándor) szülővárosában mindössze 12,6 százalékát teszik ki a magyarok. E tények ismeretében nyilvánvaló, hogy a Vajdaságban 290 ezer, Erdélyben 1,74 millió, Szlovákiában félmillió és Ukrajnában 150 ezer lelket számláló magyar kisebbség helyzete és kilátásai a mindenkori többségi nemzet magatartásától függenek, azonkívül akisebbségek politikai képviseletének a fellépésétől, nem utolsósorban pedig az anyaország - vagyis Magyarország - éppen uralmon lévő kormányának a szomszédságpolitikájától."
Ez egyébként Lendvainál egy visszatérő motívum:
"A nemzetiségek helyzetét, különösen pedig a többségi nemzet politikájához való viszonyát kezdettől fogva és legfőképpen az határozta meg, hogy milyen a viszony az éppen uralmon lévő magyar kormány, illetve a szomszéd ország kormánya között. Szigeti László, a sikeres kiadóigazgató mondta el nekem pozsonyi beszélgetésünkön, hogy megfigyelése szerint a szlovákiai magyarok Trianon óta kétféle alapmagatartást tanúsítanak az állammal szemben - ami értelemszerűen érvényes a Monarchia többi utódállamában élő magyar kisebbségre is: egyik részük „magyarközpontú", ők a két háború között nyíltan követelték a területi revíziót, most pedig a magyar nemzet politikai egysége mellett állnak ki. Másik, úgynevezett csehszlovák orientációjú csoportjuk 1993, vagyis Szlovákia megalakulása óta a szlovákiai társadalomba kíván beilleszkedni amellett, hogy megtartaná, sőt erősítené magyar identitását - egyszóval magyarok és szlovákok kiegyezését tekinti céljának."
És ebből vonja le a következtetést:
"A tapasztalatok szerint Magyarország és Szlovákia között mindig olyankor lesz feszültté a helyzet, amikor erősen nacionalista színezetű kormány kerül hatalomra - így vélekedik Szarka László professzor, a tekintélyes nacionalizmusszakértő, a Kisebbségkutató Intézet igazgatója."Ami így biztosan nem igaz, a szlovák-magyar feszültségek ugyanis kizárólag a szlovák választási ciklusokat tükrözik, sőt innét (Szlovákiából) úgy látszik, hogy kormányunknak valójában semmi problémája Magyarországgal, hanem kizárólag saját magyar kisebbségével van. Véleményünk szerint hibás a következő konklúzió is, amikor Lendvai azt állítja, hogy az anyaország lépései a kisebbségben elő magyarok érdekében valójában kontraproduktívak, és csupán
"lovat adnak a nacionalista-soviniszta hangadók alá".
Ami viszont igaz, az a következő megállapítás:
"Magyarországon sokan megfeledkeznek arról is, hogy a 2,5 millió határon túli magyar 15 százaléka vegyes házasságban él, 20 százalékuk pedig nem magyar iskolába íratja gyermekeit."Lendvai ismerteti a Fico kormány magyarellenes lépéseit, a nyelvtörvényben foglalt bírságokat, a Dunaszerdahelyi futballszurkolók a rendőrség általi bántalmazása, Sólyom elnök komáromi látogatásának meghiúsítása, stb. A záróakkord viszont ismét a szokott:
"Mindenek ellenére kétségtelen tény, hogy a magyar szélsőjobbos csoportok nacionalista agitációja kiváló ürügyet szolgáltat a szlovák nacionalistáknak, hogy gyanakvást keltsenek hazájukban a nagyszámú magyar kisebbségek iránt."
A könyv - az ismertetett hiányosságok ellenére - rengeteg érdekes és kevéssé ismert háttér-információt tartalmaz, és igazán élvezetes olvasmány.
Aránylag részletes ismertető itt olvasható még róla:
1,
2