Mi is történt Lukanényén a - Tavaszi szél vizet áraszt – országos döntőjén, ahol e sorok írója nem volt jelen, tehát nem nagyon etikus bármit is lejegyezni a rendezvényről. Mert még az a szerencse se érte, hogy a hazai médiák nagy terjedelemben beszámoltak volna a rendezvényről és a tőlük ellopott tényeket úgy adja tovább, mintha maga is részt vett volna az országos megmérettetésen.
Hangulatkeltőnek pedig bárki, itthonról is kreál néhány szívet melengető gondolatot a hagyományőrzés fontosságáról a gyönyörű népviseletbe öltözött menyecskékről, arról, hogy milyen fontos ez az utánuk jövők számára. A magamfajta távol maradó dolgát az is nehezíti, hogy az egyik hatvannyolc oldalas lapunk – ahonnan lophatnák néhány adatot - az egyik oldal alján harminchét sorral egyetlen fotó nélkül letudja a szereplők kétéves munkájának fináléját. Felsorolja az aranysávos minősítés boldog tulajdonosait, de az ezüst és bronz sávosokat meg se említi. Pedig  legalább ennyit megérdemelnének igyekezetük elismerése gyanánt. Azt mindenki tudja és ezt minden zsüri elmondja, hogy olykor leheletnyi külümbséget lehet csak találni a rangsoroláskor. Azt már csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy a meg nem nevezett lap tizennégy oldalt költ a tévé műsorok közlésére hetente… Nagy szükség van rá. Mert manapság a tévé a minden.
Visszatérve a bundához el kell mondani, hogy a  zsűri a népdalverseny első részét úgy értékelte, hogy a bundának a legkisebb jelét se lehetett észrevenni. Egyszer csak félbeszakította a műsort, kivonult a teremből, majd valamennyien bundában vagy nagykabátban tértek vissza. Ennek egyetlen oka volt. A helységben alma vagy krumpli téli tárolására alkalmas hőmérséklet uralkodott. Sajnálattal, visszafogva jegyzem meg – és ezt a résztvevőktől tudom – ezúttal a Pongrác, Szervác, Bonifác tavaszi fagyosszentek versenye volt Lukanényén. Az oknyomozástól eltekintek, mert objektív oka is lehet, ugyanakkor attól tartok, hogy ennyire szegények azért nem vagyunk, hogy a Tavaszi szél vizet áraszt országos döntőjére ne lehetne  egy kultúrházat kifűteni.
Bizakodva remélem, hogy a zsűri tagok - a bundázás szemmel látható gyanúsítottjai - nem indítanak  ellenem pert hamis vádaskodás miatt, mert ettől ereimben megfagyna a vér, mint a dalolók vagy citerát pengetők esetében történt.
Lukanényén tehát pont került a Tavaszi szél vizet áraszt országos népdal- és népzenei verseny végére. A résztvevők – és ehez se kell a helyszínen megjelenni  a cikk írójának, mert ez nem tudósítás -  bemutatták szorgalmas munkájuk gyümölcsét dallal, citerával. Az aranysávosok népes csoportja, de a többiek is bizonyítottak. Képesek arra, hogy sikerrel szerepeljenek bármilyen rendezvényen, ahová meghívást kapnak. Kár lenne, ha mint általában, most is feledésbe mennének. Aki közelről kíséri figyelemmel egy-egy csoport fáradhatatlan munkáját az tudja; ők igazi értéket képviselnek, ezért sokkal nagyobb megbecsülést érdemelnek.
Sok szereplést, meghívást, sok sikert kívánok mindenkinek. Töltsék meg dallal, zenével, meleggel a kultúra templomait szerte az országban és határainkon túl is.

Az újvári járásból a helembai Őszirózsák – egy korábbi felvételen – kaptak aranysávos minősítést. Fotó: M. Nagy László