---

Az oda- és a visszaút is, bár jó kétórás volt, igen gyorsan elment, szinte nem is érzékeltem az időt. Ez persze annak is betudható, hogy az út felét átaludtam, gimis padtársam és alkalmi „buszpadtársam” nem kis örömére. Az első megállónk a szentantali Koháry—Coburg-kastély volt. Igaz, ez nem Selmecbányán van, de mivel útba esett, vétek lett volna kihagyni.

Nem bántuk meg. Meggyőződésem, hogy mindegyikünk élvezte a tárlatvezetést, a látottakat, mert a kastély rászolgál a hihetetlen jelzőre. Belépve az ember visszakerült a múltba, és ha becsukta a szemét, szinte maga elé képzelhette, hallhatta a régi bálterem ódon padlóján táncoló és éneklő nemes urakat, az előkelő hölgyeket, ahogy pironkodva fogadják a bókot, érezhette a frissen sült nyalánkságok illatát. A kastély érdekessége, hogy mindegyik szoba más és más színű. Az idegenvezetőnk elmondása szerint abban a korban ez volt a „menő“, így ez csak számunkra volt fura és kissé talán giccses is. Különös, bár ezen is csak mi lepődtünk és döbbentünk meg, hogy az egyébként pazarul, nagy fényűzéssel berendezett kastélyban nagyon sokáig nem volt fürdőszoba és persze mosdó sem. Ma már egyetlen házat sem tudnánk elképzelni nélküle, a régebbi időkben viszont természetes dolognak számított még a legelőkelőbb körökben is.

Építészeti szempontból is tartogatott egy érdekességet az épület, a kastélyt ugyanis a naptári szimbólumoknak megfelelően építették, így 4 bejárata (évszakok), 12 kéménye (hónapok), 7 árkádja (hét napjai), 52 szobája (hetek száma egy évben) és 365 ablaka (év napjainak száma) van. Bár, mint utólag kiderült, ez nem teljesen igaz, mivel a későbbiekben kissé átépítették, de az elrendezését ez csak kis mértékben érintette.

A korhűen berendezett szobák után következett a vadászati kiállítás. Kitömött állatok, régi fegyverek, iratok … a kastély egykori urai nagy vadászok hírében álltak, így akadt látnivaló bőven.

Utunk következő állomása és egyben végcélja a legendás történelmi bányaváros, Selmecbányára volt. Itt megtekintettük az egykori Evangélikus Líceum épületét, amelyben többek között Petőfi Sándor és Mikszáth Kálmán is tanult. Sajnos, az egykor patinás épület eléggé romos állapotban van, nem méltó egykori hírnevéhez. Ezután tettünk egy sétát a Szentháromság téren is, az itt látható szobrot a pestis áldozatainak emlékére építették. Későbbi olvasmányélményeim alapján kiderítettem, hogy ez egykor a város egyik legjelentősebb tere volt. Egy rövid pihenő után felballagtunk az Óvárba, amely az UNESCO által a világörökség részének nyilvánított város egyik leglátványosabb épülete. A várat, mint megtudtuk, a 13. században kezdték építeni, eredetileg templomnak épült volna, de a török támadások miatt egy erődített hellyé alakították át. Mai alakját a 17. század körül kapta. Miután körbejártuk a várat is, szabad programot kaptunk. Ezalatt mindenki beszerezhette az ajándékokat, ehetett, és sétálhatott a múltat idéző városban.

A hazaút is olyan gyorsan telt el, mint az egész nap. Hiába, az idő gyorsan megy, ha az ember jól érzi magát! Már sötét volt, mire kiszálltunk a buszból, hogy megmozgassuk elgémberedett végtagjainkat. Nem szerettem volna sablonos szöveggel zárni az élménybeszámolómat, de nem tehetek mást! Egyszerűen annyira fantasztikus a város, annyi érdekességet tartogat mindenki számára, hogy aki megteheti, keresse fel! Teljes őszinteséggel tudom neki ajánlani. A Pázmány Péter Gimnázium diákjai pedig az iskola által szervezett történelmi tanulmányutak sorában Körmöcbánya után egy újabb bányavárost pipálhattak ki, Selmecbányát.

Salgó Noémi, II.A Pázmány Péter Gimnázium, Érsekújvár

---

Eső mosta tökéletes kirándulás

Mindennapos dolog a másokon való segítés. Mégis van benne valami megfoghatatlan, ami egyszerűen arra késztet, hogy rendszeressé tegyük. Mi, az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium diákjai első kézből élhettük át ezt.

Az egész történet egy regénnyel, a Felvidéki saga-val indul. Vagyis pontosabban az írójával, Szomolai Tiborral , aki egy pécsváradi emlékmű átadásánál volt jelen. Az eseményen fellépett egy vak fiú is, Kopa Marcell. Szomolai úrnak saját bevallása szerint tetszett az előadás, ezért a Felvidéki saga egy példányát ajándékozta Marcinak. Hazafelé viszont a fejébe furakodott egy gondolat: mi lenne, ha valaki felolvasná neki hangoskönyv formájában. A következő héten egy író- olvasó találkozó keretén belül ellátogatott iskolánkba, és megbízott minket ezzel a nemes feladattal. A felkérést sokan szívesen teljesítették, mások kissé húzták a szájukat, de a cél felnyitotta mindnyájunk szemét, és a felvételek lassan elkészültek. Soóky Zoltán tanár úr nem kis munkát fektetett bele a vágásba, de a hangoskönyv végre összeállt.

Elmondta, a munka során jól szórakozott, mivel egy-két diák saját, néhol humoros kommentárral színesítette a már amúgy is tartalmas olvasmányt. Végre elérkezett az idő az ajándék célba juttatására. Szomolai úr úgy érezte, az a helyes, ha mi is részt veszünk az átadásnál. Így útra keltünk, hogy egyfajta díszkíséretként elvigyük Marcinak munkánk gyümölcsét. Az időjárás nem volt kegyes hozzánk, viszont vendéglátóink figyelmessége túlszárnyalta ezt. Részt vettünk az 1956-os októberi forradalom megemlékezésére tartott műsoron, ami nagyon tanulságos volt. A szerdai nap további részét Pécs megismerésével töltöttük, majd egy kiállítást is megtekintettünk. Csütörtökön reggel ellátogattunk a TV- toronyhoz, ahol egy kilátó is működik. Sajnos az élmény a köd és a jeges szél hatására elmaradt, de megtapasztaltunk, hogy a forró csokoládé gyógyír a csalódásra. A cukorlöket hatására energikusan indulatunk útnak Pécsváradra.

Egy rövid utazást követően megérkeztünk Pécsváradra a polgármesteri hivatalhoz, ahol a díszteremben fogadtak bennünket. Itt egy kicsit szűkösen, de elfértünk, ugyanis mint ahogy a mondás szól: „Sok jó ember kis helyen is elfér”. Mint utólag kiderült, itt nagyon sok jó ember volt. A hangoskönyv átadása a következőképpen zajlott le: először Zádori János polgármester mondott egy rövid beszédet, majd Fűri Ferenc, a Felvidéki klub elnöke is kifejezte köszönetét a hangoskönyv elkészítéséért. Ezt követően a fent említett író mesélt egy kicsit nekünk arról, hogyan is jutottunk el Pécsváradra, és honnan jött az ötlet, hogy hangoskönyvet készítsünk.

Miután a hivatalos, ünnepélyes rész véget ért, mindenki legnagyobb meglepetésére Marci felállt, és beszélt nekünk kicsit magáról. Az életéről, az álmairól, és a legnagyobb örömünkre meghallgathattuk tőle azt az ominózus verset, ami az írót a hangoskönyv elkészítésére késztette. Petőfi Sándor: Magyar vagyok. Mondhatom, hogy ilyen csöndet még soha életemben nem halottam, mint akkor ott, amikor Marci kimondta azt a két szót. Még a mai napig is, amikor és becsukom a szemem, magam előtt látom a történést, ahogy mondja a verset, és egy pillanatra körülnézek, hogy lássam a társaim reakcióját. Nem hiszem, hogy láttam olyan arcot, amelyen ne csordult volna le egy könnycsepp.  Úgy gondolom, hogy nem tartozom az érzékeny típusú emberek közé, de ez a két szó még engem is meghatott.

Marci egy tiszteletre méltó fiatalember, láttam rajta, hogy mennyire talpraesett, kíváncsi és optimista, annak ellenére hogy egészen másképpen éli meg a mindennapjait hozzánk képest. A vers után megkért minket, hogy fogyasszunk a nagymamája legendásan ízletes pogácsájából, és hogy beszélgessünk vele, hogy megismerhesse a személyeket, akiknek a hangját a hangoskönyvön hallhatja majd. Akik éppen nem beszélgettek vele, azok megsimogathatták Maxot, a kutyáját.

Nagyon élveztük a beszélgetést, nekünk a kedvenc könyveiről mesélt, amelyek nagyon felkeltették érdeklődésünket, és valószínűleg el fogjuk olvasni őket. Marciban egy nagyon értékes és csodálatos embert ismerhettünk meg, aki hatalmas inspirációt adott nekünk minden téren az életben, és nagyon remélem, hogy még találkozhatunk vele a közeljövőben.

Összességében a Pécsi kirándulás ugyanolyan jólesett, mint az eső. Nagyon örülnénk neki, ha lenne még lehetőségünk segíteni. Ha nem is hangoskönyv formájában, de reméljük, hogy ez a kezdeményezés több embert is ösztönözni fog majd arra, hogy bekapcsolódjanak hasonló mozgalmakba.
Szilva Noémi és Kecskés Anikó,   Pázmány Péter Gimnázium  2.A

---

Ami a legjobban tetszett a pécsi kiránduláson az az volt, amikor találkozhattunk Marcival, akinek eredetileg a hangoskönyvet elkészítettük. Nagyon megható volt a pillanat, amikor ez a 19 eves fiú mesélt az életéről, szavalt nekünk, és jó volt rajta látni, hogy nem szomorkodik, tele van életkedvvel. Többen nagyon elérzékenyültünk. Vicceskedett is velünk, ettünk a nagymamája által készített finom pogácsából és jól elbeszélgettünk vele. (Králik Vivien)

Nekem az egész kirándulás tetszett. Az út kicsit hosszú volt, bár lehet csak azért tűnt annak, mert hajnalban indultunk. A pécsi Koch Valéria Gimnázium is érdekes volt a számomra, valamint meg voltam elégedve a kollégiummal is, hisz tiszta és hangulatos volt számomra. Ha nem esett volna az eső, akkor a pécsi séta is kellemesebben telt volna, de így sem volt rossz, hisz egy gyönyörű várost tekinthettünk meg, valamint a Da Vinci kiállítás is újnak bizonyult. Másnapi körutunk jobban telt volna, ha nem lett volna nagyon hideg és köd, de még így is úgy gondolom, hogy érdemes volt felmenni a TV torony kilátójára. Pécsvárad szintén elnyerte a tetszésemet, érdekes beszélgetést folytattam Marcival is. Végül megemlékeztünk a felvidéki kitelepültek számára állított emlékkőnél is. (Magyar Kitty)

Hosszú volt az út, nem tudtam aludni a buszon, majd megtekintettük az iskolások előadását, elszállásoltak bennünket, és mentünk is várost nézni. A programok sűrűk voltak, kis szabadidő jutott csak nekünk. Este azonban szét lettünk engedve, majd az éjszaka nyugodt körülmények között szórakoztunk. Másnap Marcinak átadtuk a hangoskönyvet, nagyon megható pillanatok voltak mindenki számára. A beszélgetés után pedig elindultunk haza. (Ballon Ádám)

Október 23-án hajnali 4 órakor elindultunk Pécsre. Nagyon vártuk ezt a napot, és mindenki arcán ott ültek az izgatottság és persze a fáradtság jelei. 5 órás volt az út, de észre sem vettük, olyan gyorsan telt az idő. Fél tízre megérkeztünk Pécsre. Először meglátogattuk a Koch Valéria gimnáziumot, ahol az ottani diákok egy műsorral készültek az 1956-os forradalomról. Ezután Szomolai Tibor tartott egy érdekes könyvbemutatót a Felvidék saga című könyvéről. Majd elmehettünk ebédelni az ebédlőbe, majd felderítettük az iskolát. Mindezt követően szállást kaptunk a helyi kollégiumban. Ezután jött a városnézés Pécsett. Másnap találkoztunk Kopa Marcival, akinek a hangoskönyvet vittük. Nagyon örült nekünk és meg volt hatódva hogy ilyen sokan összefogtunk érte és felolvastuk neki a 650 oldalas Felvédéki Sagát. Köszönetet mondod, majd elszavalta Petőfi Sándor Magyar vagyok című versét.

Kijelentette, hogy mindenkit meg szeretne ismerni, azok közül, akik rész vettek a hangfelvétel elkészítésében, így volt lehetőségünk beszélgetni vele. Lassan mennünk kellett, de indulás előtt még megemlékeztünk a kitelepített Felvidékiekről és mindenki lehelyezett egy otthonról hozott követ. (Illés Kinga)