Fábry számára az irodalom nem csupán esztétikai kérdés volt, hanem erkölcsi és társadalmi felelősségvállalás is. Kritikusi pályáján mindvégig kíméletlenül bírálta a középszerűséget, és ragaszkodott ahhoz, hogy a kisebbségi magyar irodalom ne váljon puszta kompromisszummá, hanem megőrizze szellemi igényességét és erkölcsi tartását. Szigorúsága miatt sok kortársával került ellentétbe, de még legélesebb kritikái mögött is az irodalom iránti mélységes elkötelezettség és felelősségérzet húzódott meg.

Levelezése nem csupán irodalmi diskurzusokat tükröz, hanem betekintést enged egy olyan alkotó belső világába, aki a történelem viharai között is hű maradt saját elveihez. Ezek a levelek hűen tükrözik Fábry érzékenységét, olykor sebezhetőségét is: betegsége miatt gyakran elszigetelten élt, a világ eseményeit mégis élesen és tisztán látta. Írásaiból egy olyan ember képe rajzolódik ki, aki nemcsak a művészet igazságát, hanem az emberi méltóság védelmét is kötelességének érezte.

Mára már világosan látszik, hogy politikai hovatartozásán túl Fábry valódi öröksége a szellemi autonómiában és az emberi tartásban rejlik. A huszadik század viharai között sem hajlott meg, és akkor is kimondta a maga igazságát, amikor az nem volt kényelmes. Ez teszi őt a szlovákiai magyar irodalom egyik legfontosabb alakjává, akinek írásai nemcsak egy korszak dokumentumai, hanem a kritikai gondolkodás és az emberi tisztesség példái is. Ma, amikor az irodalom és a történelem új megvilágításba kerül, Fábryt nem az ideológiai harcok résztvevőjeként, hanem a gondolkodás és a szellemi tisztesség emberként idézzük fel, akinek levelei nem csupán irodalomtörténeti források, hanem egy éleslátó és érzékeny értelmiségi belső küzdelmeinek tanúbizonyságai.

A 397 levélből álló gyűjteményt erőnkhöz mérten igyekszünk majd bővíteni olyan levelekkel és dokumentumokkal, amelyek más kiadványokban jelentek meg.