Úvod / Nyitóoldal
   
 
Benkő Timea  16-04-14   2,404  
0
2016. április 9-én tartotta ünnepi évzáró taggyűlését a Csemadok Tardoskeddi Alapszervezete. Fugli Gyula, elnök megtartotta részletes évértékelőjét, felsorolta az elmúlt év eredményeit – kiemelve a Fehér Akác asszonykórust, a Férfi kart és a Tardoskeddi citerásokat. Megemlékezett az elhunyt tagokról, a jelenlegi aktív hagyományőrzőknek és a segítőknek pedig díszoklevéllel köszönte meg a tevékenységüket.
Buják Vince, helyi fafaragó mester megajándékozta a fennállásának 65. évfordulóját ünneplő alapszervezetet egy emléktáblával. A nyitott könyv egyik lapján a Csemadok logója látható, a másikon a megalakulás dátuma: 1951. február 4.  


Petrécs Alexa, a helyi Szent István Egyházi Óvoda növendéke és Mojzes Max, a Szemerényi Károly Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanulója dallal és prózával mutatkoztak be.
A gyűlést Korpás Éva koncertje követte.  A rangos díjakkal büszkélkedő népdalénekes küldetésének tartja a népzenei hagyományok átörökítését. Ebben a munkában társa Madarász András, aki számos hangszert megszólaltatva tette izgalmassá az elődeinktől megöröklött dalokat. Így a vidám tardoskeddi duda nóták egy darabját is, amivel a közönségtől búcsúztak a szereplők: „Ittál, ettél, jóllaktál, vigyen az ördög innen már...”

1. Elnöki beszámoló


2. Csemadok -tagság


3. Buják Vince fafaragó és ajándéka


4. A kozonseg


5. Mojzes Max


6. Petrecs Alexa


7. Korpás Éva es Madarász András
A felvételeket Mészáros Imre készítette.
 
 

Posledné čítané / Legutóbb olvasott / Last seen:
19:05:55 Tardoskedd: Emléktábla és koncert az évfordulón [2016-04-14; 2,404 x]
19:05:00 Študentské roky Ernesta Zmetáka [2019-05-16; 1,377 x]
19:04:48 Šurany Industrial Park: Aktuálny stav výkupu pozemkov pod pripravovanou investíciou [2024-11-23; 5,130 x]
19:04:38 A Pázmány Péter Gimnázium diákjai Szencen [2011-03-29; 2,480 x]
19:04:21 A Csehszlovák áttelepítési bizottság (CSÁB) tevékenysége 1946 tavaszán-nyarán [2021-01-11; 1,264 x]
19:04:00 Nové diely v starom seriáli. Jeden z voľakedajších privatizérov Elektrosvitu píše mestskému zastupit... [2019-02-09; 3,177 x]
19:02:51 Malá Detva na juhu Slovenska. V dňoch 25.-27. júla 2014 sa uskutoční 18. ročník Južnoslovenských det... [2014-05-22; 6,853 x]
19:02:45 Ako skončila moja snaha učiť sa po maďarsky. O knihe, z ktorej sa ešte nikto po maďarsky nenaučil.... [2010-09-02; 22,428 x]
19:01:47 II. Honismereti Tanácskozás Ipolyszalkán / II. regionálna konferencia miestnych historikov v Salke... [2011-11-27; 2,469 x]
18:54:43 Kürti Fotóalbum [2013-01-23; 5,629 x]
18:54:27 Michal Matunák, Nové Zámky pod tureckým panstvom (1663—1685) [2013-09-18; 11,420 x]
18:54:21 Index daňovej spoľahlivosti novozámockých firiem a živnostníkov [2023-06-04; 5,810 x]
18:48:27 Ahét könyve: Czizmadia Ervin, A magyar demokratikus ellenzék (1968-1988) Dokumentumok (T-Twins 1995)... [2019-10-22; 1,316 x]
18:45:39 A hét köynve: Vajda Barnabás és Gaucsík István szerk., Várostörténeti fejezetek a csehszlovák szocia... [2024-11-05; 310 x]
18:44:54 Bizarné stavby regiónu - Hotel Gbelce [2018-04-07; 28,744 x]
18:43:34 Komáromi mérföldkövek 2024 / Komárňanské míľniky 2024 [2024-04-27; 713 x]
18:42:34 Pred 65-mi rokmi sa D. Okáli pokúsil vymazať historické názvy obcí na južnom Slovensku / 65 éve D. O... [2013-06-16; 6,896 x]
18:41:55 Výzva na odstránenie nehospodárneho a nezákonného nakladania s majetkom mesta Nové Zámky [2023-07-11; 1,821 x]
18:40:41 Egy csésze kávé a párkányi Puss Antal bohóc-artistával. Exkluzív interjú Shanghaiból [2015-03-17; 4,069 x]
18:39:26 A hét könyve / Kniha týždňa: László Péter, Fehérlaposok (Určení k vyhnaniu) 2005 [2018-07-19; 8,816 x]
18:35:43 Az 1917-1945-as évek magyar kommunista pártsajtójának csehszlovák vonatkozásai [2018-08-22; 2,608 x]
18:28:49 A projekt befejeződött, ne felejtsük el! / Projekt skončil, nezabudnime naň! [2013-11-24; 11,699 x]
18:27:53 Zatrpknutí bojovníci: Ján Čarnogurský [2023-12-21; 1,473 x]
18:27:26 Relácia Reportéri o osude majetku vytunelovaného Elektrosvitu [2020-01-18; 4,037 x]
18:22:29 I novozámockí ôsmaci usilovne memorujú "Mor ho!" [2013-02-01; 2,999 x]
18:21:22 Kniha týždňa: Ivana Havranová, Som Jozef Majský (Marenčin PT Brat. 2013) [2024-06-16; 830 x]
18:19:11 Kriminalita v kraji podľa hlásení Krajského veliteľstva Policajného zboru za obdobie apríl 2008 - ap... [2018-03-31; 22,064 x]
18:15:04 Címlap lány: a párkányi Janszó Orsolya operaénekesnő [2023-08-13; 1,122 x]
18:14:48 Osudy posledného podnikového bytu a. s. Elektrosvit [2020-01-21; 3,151 x]
18:11:44 Peter Macsovszky: Veď tu nič nie je / Ebben a városban semmi sincs [2010-10-26; 10,881 x]
18:11:20 Keď sa plnia sny... Mgr. Učeň konečne riaditeľom úradu práce [2024-01-06; 4,779 x]
18:10:20 Zuzana Kusá, Margaréta Lukácsová: Interpretácia súčasného slovensko-maďarského súžitia a rodinná pa... [2012-01-19; 8,158 x]
18:07:50 62 dní do konania komunálnych volieb a 100 dobrých dôvodov prečo nevoliť O. Kleina... [2022-07-10; 8,705 x]
18:07:49 "Ale musíme byť trošku aj zodpovednejší všetci asi..." Z diskusie s poslancami k Zúgovu počas Dňa ot... [2015-04-04; 8,088 x]
18:07:37 5 dní do konania komunálnych volieb a 100 dobrých dôvodov prečo nevoliť O. Kleina... [2022-10-25; 2,075 x]
18:07:22 Máme fontánu, ktorá nemá páru... [2022-06-16; 2,092 x]
18:07:16 Zrekonštruovaná jazdiareň - holostavba za takmer 3 mil. Eur, ktorej ďaľšie využitie ostáva nejasné... [2015-10-22; 4,535 x]
18:07:06 Elhunyt Juhász Mária (1943-2017) pedagógus, a Kistérség Színpad alapítója [2017-08-25; 3,229 x]
18:05:48 Činnosť Československo-maďarskej historickej komisie od r. 1960 / A Magyar-Csehszlovák Történész Veg... [2024-12-16; 304 x]
18:05:29 A Magyarságkutató Csoport (Intézet) története 1985-1991 [2020-08-30; 1,439 x]
17:55:58 A hét könyve/Kniha týždňa: Gömöry János, Emlékeim egy letűnt világról (1964) [2013-08-03; 5,854 x]
17:54:55 Významné priemyselné podniky regiónu: Hurbanovský pivovar Zlatý bažant [2024-12-04; 811 x]
17:53:30 Csöves szubkultúra a Kádár-rendszerben [2024-10-30; 415 x]
17:53:16 Tajomstvo prázdnej budovy býv. Hypernovy v Nových Zámkoch [2021-05-22; 3,518 x]
17:50:47 Egy csésze kávé Laczkó Gábor mérnökkel, a Cranium Print vezetőjével [2016-03-17; 2,930 x]
17:49:21 A Magyar-Csehszlovák Vegyesbizottság véghatározatai (1946-1949) / Rozhodnutia maď.-čsl. zmiešanej ko... [2018-12-24; 1,349 x]
17:48:56 Návrh tentokrát nebol šašovským číslom? Mestské zastupiteľstvo schválilo zákaz hazardu [2024-12-11; 987 x]
17:42:28 Štb v Nových Zámkoch v rokoch 1980-1990 [2024-02-21; 1,375 x]
17:39:02 MsÚ hľadal slovo "interpelácia" v slovníku cudzích slov. Vyšlo mu, že zápisnice z Brantnera ani stav... [2015-10-14; 3,869 x]
17:38:25 Majetkové priznania prokurátorov Okresnej pokuratúry v Nových Zámkoch [2021-03-14; 3,325 x]

The index.php: SIZE[b]: 29,857 MODIFIED: 2024.11.16 19:29:46.MD5: c7b1a4ae0abd3b585b49584588b7dc5c STATUS: FALSE  This window is : x